Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Elítéli a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Kara annak az oktatójának a cselekedetét, aki a napokban agyba-főbe verte barátnőjét, az áldozat emiatt súlyos sérüléseket szenvedett. Rendőrségi forrásból megtudtuk, hogy a férfi ellen ütlegelés és egyéb erőszakos cselekmények miatt bűnvádi eljárás indult, az ügyészség pedig hatósági felügyelet alá helyezte.
2020. augusztus 06., 13:542020. augusztus 06., 13:54
2020. augusztus 06., 16:542020. augusztus 06., 16:54
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karának munkaközössége csütörtökön tett közzé állásfoglalást az ügyben a felsőoktatási intézmény honlapján. „Megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy karunk egyik oktatója fizikailag súlyosan bántalmazott egy vele ismeretségben álló hölgyet. Az egyetem akadémiai közössége teljes mértékben elítéli, az oktatói státussal ellentétesnek és az egyetemi tanári, emberi értékekkel össze nem egyeztethetőnek tartja B. F. magatartását és cselekedeteit, elhatárolódik a történtektől és egyszersmind együttérzését fejezi ki az áldozattal szemben” – szerepel a Sapientia Kolozsvári Karának közleményében.
Lapunk úgy tudja, hogy az agresszor a filmművészet, fotóművészet és média szak tanársegédje. Értesüléseink szerint B. Ferenc egy nézeteltérés nyomán súlyosan bántalmazta barátnőjét Kolozsvár belvárosában, a nyílt utcán. A múlt héten, éjszaka történt incidens során az egyetemi oktató nem csak ütlegelte, hanem azután is rugdosta a fiatal nőt, miután az áldozat a földre került. Információink szerint a történteket térfigyelő kamera is rögzítette, eszerint a támadó mintegy nyolc percen keresztül bántalmazta, ütlegelte, rugdosta áldozatát.
Andreea Andrada Vișan, a Kolozs megyei rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön délután a Krónikának megerősítette, hogy az ügyben bűnvádi eljárás indult. A 30 éves áldozat július 30-án, csütörtökön tett feljelentést a rendőrségen, miszerint a 29-éről 30-ára virradó éjszaka a volt élettársa megverte. A szóvivő szerint a támadó 41 éves férfi Arad megyei illetőségű, kolozsvári lakcíme nincs.
Ezzel párhuzamosan a rendőrség bűnvádi eljárást indított a feltételezett elkövető ellen ütlegelés és egyéb erőszakos cselekmények miatt. Andreea Andrada Vișan lapunknak elmondta, a kolozsvári bírósági ügyészség augusztus 3-án, hétfőn 24 órára őrizetbe vette, majd másnap 60 napos hatósági felügyelet alá helyezte az egyetemi tanársegédet.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.
A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.
Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.
Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.
Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.
Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.
A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.
Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.
Átadta szerdán a Kovászna megyei Kökösbácsteleken az újabb, adománygyűjtő akcióból származó 16 millió forintos (mintegy 200 ezer lej) támogatását a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász.
szóljon hozzá!