A száztíz éves múltra visszatekintő üzemben jelenleg 144-en dolgoznak, közülük negyven alkalmazottat bocsátanak el. A szakszervezet két hónapja tárgyal a létszámcsökkentésről a gyár vezetőségével, tájékoztatott Sándor Csaba szakszervezeti elnök. Az érdekvédelmi szervezet annyit tudott elérni, hogy a tervezett hatvan helyett negyven személy marad állás nélkül.
„Beszűkült a piac, nincs kereslet a termékeinkre, így kénytelenek vagyunk elfogadni, hogy elküldik az alkalmazottak egy részét” – fejtette ki Sándor. Mint elmondta, a gyár július–augusztusban szinte semmit nem termelt, szeptemberben szűk három hetet dolgozhatnak. A feketepiac előretörése miatt évek óta folyamatosan hanyatlik a román dohányipar, csökken a termelés – tette hozzá.
Jelenleg a sepsiszentgyörgyi gyárban havonta átlag 60-70 tonna cigarettát állítanak elő, bár ennek tízszeresére is lenne kapacitás. A román dohánytársaságot 1998-ban magánosították, azóta több kézen is átment, jelenleg a Fabrica de Ţigarete Rt. a tulajdonosa. Az egyedáruságként működő dohánytársaságon belül tizenegy gyár működött, ezekben több ezren dolgoztak, mára már csak a sepsiszentgyörgyi üzem maradt, ahol a Carpaţi, Snagov és Cooper márkájú cigarettát gyártják.
Sándor Csaba cáfolta azokat a városban szárnyra kapott híreszteléseket, hogy a Bukarestből ingázó igazgató a magyar munkásoktól akar megszabadulni. Minden részlegen csökkentik a létszámot. Az érintetteket értesítették, közülük mintegy tízen önként jelentkeztek, mert találtak más megoldást. A napokban kezdik el a folyamatot, a hivatalos értesítés után számított 45 napon belül bontják fel a munkaszerződéseket. A kollektív munkaszerződés alapján az elbocsátottak 12 havi fizetéssel és két minimálbérrel egyenértékű végkielégítést kapnak részletekben.
A kolozsvári Kétágú-templom tornyában működő Hóstáti Múzeumba látogattunk el a Gazdaszemmel sorozat e heti videós riportjában.
Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.
Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.
Munkagépekből mintegy 2000 liter gázolajat lopott el az az öt Bihar megyei fiatal, akik ellen minősített lopás vádjával nyomoz a rendőrség. Valamennyiüket őrizetbe vették.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Fehér, Kolozs és Szeben megyei folyókra.
A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.
Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.
Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján mondott beszédet a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünnepséget követően a Krónika munkatársának nyilatkozott arról, hogy milyen élményekkel tér vissza az anyaországba.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.