Egyeztetés a tisztségekről

A megyei közintézmények 19 százalékában ragaszkodik a magyar nemzetiségű vezetők megtartásához az RMDSZ Maros megyei szervezete – jelentette be Kelemen Atilla megyei elnök.

Máthé Éva

2009. február 06., 08:552009. február 06., 08:55

Mint mondta, a megyében 120 igazgatói, igazgatóhelyettesi állás létezik, és a megyei szervezet szerint 23 kiváló magyar szakembernek meg kellene maradnia az intézmények élén. „Így is csak 15 százalékot kérünk, miközben a magyarság részaránya a megyében csaknem 40 százalék” – hangsúlyozta csütörtöki sajtótájékoztatóján a politikus.

„Az RMDSZ Maros megyei vezetősége soha nem helyezett a minisztériumoknak alárendelt hivatalok élére olyan személyeket, akik haveri alapon, pusztán a személyes kapcsolataik révén kerültek tisztségekbe, hanem mindig a megfelelő szakembereket ajánlottuk ezekre a tisztségekre” – részletezte Kelemen Atilla, aki szerint már megyei szinten is egyeztettek a kormánypártokkal a személycserékről, és Marius Pascan újdonsült prefektussal is tárgyaltak az ügyben.

Ennek ellenére az alprefektusok személyéről a Szociáldemokrata Párt (PSD) és az RMDSZ országos vetősége hoz majd döntést, hisz, mint arról beszámoltunk, a szövetség el szeretné érni, hogy a magyar alprefektus továbbra is megőrizhesse tisztségét. Kelemen Atilla emlékeztetett, hogy amikor a PSD nem volt kormányon, az RMDSZ viszont igen, Maros megyében négy éven keresztül mindkét prefektus szociáldemokrata párti volt, ezért elvárják, hogy a párt vezetősége tegye lehetővé, hogy az egyik alprefektus a következő négy évben is magyar nemzetiségű legyen.

Az RMDSZ Maros megyei szervezetének vezetői azt is szorgalmazzák, hogy a tisztségükből leváltott igazgatók megmaradhassanak az illető intézmények vezetőségében, és ne kerüljenek utcára. Az RMDSZ megyei vezetősége a Demokrata-Liberális Párt (PDL) megyei elnökével, Dorin Florea marosvásárhelyi polgármesterrel is tárgyalt a megyei igazgatók leváltásáról, aki az egyeztetés során kikötötte, hogy Markó Béla szövetségi elnökkel is tárgyalni szeretne a kérdésről. Kelemen Atilla az autonómiareferendumok szervezésére is kitért. Kifejtette: a gazdasági válságban az önkormányzatoknak sokkal fontosabb feladataik is vannak, mint a népszavazások megszervezése. A megyei elnök szerint a kezdeményezők „felelőtlenek”, hiszen nagyon jól tudják, hogy a jelenlegi törvények szerint ez nem valósítható meg.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 17., vasárnap

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben

Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben
2025. augusztus 17., vasárnap

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében

Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében
2025. augusztus 17., vasárnap

Két tucat háromszéki településen gyújtanak őrtüzeket a magyar államalapítás ünnepén

Huszonnégy háromszéki településen gyújtanak őrtüzeket a magyar államalapítás ünnepén, augusztus 20-án. A lángok egyszerre, 21 órakor lobbannak fel – közölte az MTI-vel az RMDSZ háromszéki területi szervezete.

Két tucat háromszéki településen gyújtanak őrtüzeket a magyar államalapítás ünnepén
2025. augusztus 17., vasárnap

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban

A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban
2025. augusztus 17., vasárnap

A román vasút újabb negatív rekordja: közel tíz óra alatt tett meg 150 kilométert egy vonat a Partiumban

Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.

A román vasút újabb negatív rekordja: közel tíz óra alatt tett meg 150 kilométert egy vonat a Partiumban
2025. augusztus 16., szombat

Határon túli alkotók fotóiból nyílt két tárlat is a válaszúti Bánffy-kastélyban

A kereszténység összefonódik az identitásunkkal, nemcsak a magyar, hanem az európai identitással is – hangoztatta Kalmár Ferenc miniszteri biztos szombaton Válaszúton.

Határon túli alkotók fotóiból nyílt két tárlat is a válaszúti Bánffy-kastélyban
2025. augusztus 16., szombat

Viharosra fordul az időjárás, erdélyi megyék is érintettek

Huszonöt megyét érintő fokozott légköri instabilitásra adott ki szombaton elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Viharosra fordul az időjárás, erdélyi megyék is érintettek
2025. augusztus 16., szombat

Meghalt egy 2,5 éves kisfiú Beszterce-Naszód megyében, miután édesapja elgázolta az autóval

Meghalt szombaton egy két és fél éves kisfiú a Beszterce-Naszód megyei Újradna faluban, miután édesapja a ház udvarán elgázolta az autóval.

Meghalt egy 2,5 éves kisfiú Beszterce-Naszód megyében, miután édesapja elgázolta az autóval
2025. augusztus 16., szombat

Sziklán rekedt siklóernyős szorult segítségre; tűzoltókat, hegyimentőket és hegymászókat is bevetettek

Katonai tűzoltókból, hegymászókból és hegyimentőkből álló mentőegység mentett meg péntek este egy 37 éves dévai férfit, aki siklóernyőzés közben kényszerleszállást hajtott végre és körülbelül 20 méter magasságban egy sziklán rekedt a Kenyérhegyen.

Sziklán rekedt siklóernyős szorult segítségre; tűzoltókat, hegyimentőket és hegymászókat is bevetettek
2025. augusztus 16., szombat

Első- és másodfokú hőségriasztást adtak ki; van, ahol 38 fok is lehet

Szombaton három megyében másodfokú (narancssárga), 16 megyében és Bukarestben elsőfokú (sárga) hőségriasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Első- és másodfokú hőségriasztást adtak ki; van, ahol 38 fok is lehet