Egyesülni akar az MPP az EMNP-vel – Kizárták Biró Zsoltot a polgári pártból

•  Fotó: MPP

Fotó: MPP

Az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP) történő fúzió mellett foglalt állást a Magyar Polgári Párt (MPP) választmánya. A két alakulat egyesülését korábban a néppárt is erőteljesen szorgalmazta.

Krónika

2019. október 18., 00:072019. október 18., 00:07

2019. október 18., 00:162019. október 18., 00:16

Az MPP választmánya csütörtökön Gyergyószentmiklóson ülésezett, ahol a két erdélyi magyar jobboldali párt fúziója mellett foglalt állást. A testület az alakulat országos elnökségét bízta meg azzal, hogy az egyesülés megvalósíthatóságának részleteiről lefolytassa a tárgyalásokat az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP).

Az MPP-nek az ülésről szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleménye szerint a polgári párt választmányának tagjai egyetértettek abban, hogy az erdélyi magyarság számára a két jobboldali párt egyesülése eredményezheti a választás valódi szabadságát, és hogy az összefogás reményt nyújthat azoknak a politikából kiábrándult magyar szavazóknak is, akik az egységes nemzeti érdekképviselet hiányában rég távolmaradnak az urnáktól.

Az MPP-vel való egyesülés gondolata az EMNP-ben is megfogalmazódott, az alakulat már korábban, Szilágyi Zsolt elnök irányítása alatt is többször megfogalmazta, hogy a két párt egyesülése hatékony alternatívát jelenthetne az RMDSZ-szel szemben.

Ezt az irányt Szilágyi utódja, az EMNP élére idén márciusban megválasztott Csomortányi István is felkarolta. Egyébként az Erdélyi Magyar Néppárt október 11-én Torockón ülésezett országos választmánya prioritásként határozta meg az MPP-vel megkötendő országos koalíciós megállapodás megvalósítását.

Különben az MPP választmányának csütörtöki ülésén az alakulat testülete megszavazta Biró Zsolt korábbi elnöknek a pártból való kizárását. Az alakulat közölte: a titkos szavazáson a jelenlévők egyhangúlag egyetértettek a legszigorúbb fegyelmi szankció alkalmazásával. Egy korábbi ülésén a választmány még elutasította a kizárások politikáját, és Pethő István akkori választmányi elnök annak a nyílt levélnek is aláírója volt, amely egy hete lemondásra szólította fel Mezei János pártelnököt. Most a választmány visszahívta Pethő Istvánt a testület elnöki tisztségéből, és Helmeczi Tibort, a Bihar megyei szervezet elnökét bízta meg a tisztség ellátásával.

„Nem szabad engednünk azoknak, akik szándékosan vagy csak félreértések miatt le akarnak téríteni minket a választott utunkról. Ma igazoltuk a párt egységét: az elnökség, a megyei elnökök, polgármestereink és a választmány többsége is egységesen támogatja a meghozott döntéseket. Félre kell tegyük konfliktusainkat és a nemzeti oldal erősítésére kell összpontosítanunk a továbbiakban” – idézte a közlemény Mezei Jánost, a párt elnökét.

Az MPP-ben július közepén jelentkeztek feszültségek Gálfi Árpád székelyudvarhelyi polgármester kapcsán. A polgármestert a városi pártszervezet önkényes vezetéssel vádolta meg, és Mezei János országos elnök jelenlétében le is váltotta politikai tisztségéről, majd később kizárta a párttagok sorából. A szeptember 26-án tartott választmányi ülésen Mezei János további kizárásokat kezdeményezett, ezeket azonban a választmány leszavazta. A gyűlésen az elnök személyéről bizalmi szavazást is tartottak, amelyen ugyanannyian szavaztak a bizalom megvonására, mint ahányan bizalmat szavaztak az elnöknek. A voksoláson maga az elnök is részt vett és szavazott. Október 9-én lemondásra szólította fel Mezei Jánost a párt vezetőinek egy csoportja.

Mezei Jánost 2018 novemberében választotta az MPP elnökévé a párt országos küldöttgyűlése, miután az MPP-ben a párt identitásának megőrzésével kapcsolatos nézetkülönbségek alakultak ki. A korábbi elnök, Bíró Zsolt a lemondásával előzte meg, hogy leváltsák tisztségéből.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. április 25., péntek

Hatósági felügyelet alatt marad a Hargita megyei tanács korrupcióval gyanúsított alelnöke

Újabb hatvan napra hatósági felügyelet alatt marad Barti Tihamér, a Hargita megyei közgyűlés korrupcióval gyanúsított alelnöke, miután a Hargita Megyei Törvényszék elutasította a hatósági felügyelet meghosszabbítása ellen benyújtott panaszát.

Hatósági felügyelet alatt marad a Hargita megyei tanács korrupcióval gyanúsított alelnöke
2025. április 25., péntek

Életét vesztette az anya, két gyermeke súlyosan megsérült, amikor nyergesvontatóval ütköztek

Súlyos közlekedési baleset történt péntek délután Arad megyében: egy személygépkocsi és egy kamion ütközött össze, előbbiben egy anya és két gyermek ült, mindannyian eszméletüket vesztették.

Életét vesztette az anya, két gyermeke súlyosan megsérült, amikor nyergesvontatóval ütköztek
2025. április 25., péntek

Motoros lelte halálát egy háromszéki autós balesetben

Halálos baleset történt csütörtök délután a Kovászna megyei Bodzafordulóhoz tartozó Bredét faluban: egy 42 éves motorost előzés közben elsodort egy utánfutóval közlekedő haszonjármű.

Motoros lelte halálát egy háromszéki autós balesetben
2025. április 25., péntek

Orvostudományi képzés indul a kolozsvári BBTE-n

Orvos- és egészségtudományi képzéssel bővül a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) kínálata. Az orvos- és egészségtudományi kar megalapítását az április 24-én elfogadott kormányhatározat hagyta jóvá.

Orvostudományi képzés indul a kolozsvári BBTE-n
2025. április 25., péntek

Záporok, zivatarok várhatók Erdély és a Partium egyes vidékein

Záporokra és viharokra figyelmeztet pénteki időjárás-előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia területének mintegy háromnegyedére.

Záporok, zivatarok várhatók Erdély és a Partium egyes vidékein
2025. április 25., péntek

Ferenc pápa lelki üdvéért mutattak be szentmisét Gyulafehérváron

Ferenc pápa lelki üdvéért mutattak be szentmisét csütörtök este a gyulafehérvári római katolikus székesegyházban – közölte a Gyulafehérvári Érsekség.

Ferenc pápa lelki üdvéért mutattak be szentmisét Gyulafehérváron
2025. április 25., péntek

BacPrep: hatékony segítség a román érettségire készülő magyar diákoknak

Azonnali, objektív visszajelzést ad a diákoknak és tanároknak egyaránt a nemrég elindult BacPrep platform. A magyar diákoknak román érettségire való felkészülésben segítséget nyújtó oldal ötletéről Sebestyén Gergő társalapító beszélt.

BacPrep: hatékony segítség a román érettségire készülő magyar diákoknak
2025. április 24., csütörtök

A katolikus egyház egységét kell képviselnie a következő pápának - Beszélgetés Marton József pápai prelátussal

Kivételes örökséget hagyott maga után a húsvéthétfőn, életének 88. évében elhunyt Ferenc pápa. A katolikus egyház történetében betöltött szerepéről, a csíksomlyói pápalátogatásról, a pápaválasztásról Marton József pápai prelátus beszélt a Krónikának.

A katolikus egyház egységét kell képviselnie a következő pápának - Beszélgetés Marton József pápai prelátussal
2025. április 24., csütörtök

Feketén fuvarozó buszsofőrt állítottak meg a rendőrök, drasztikus bírságot kapott

Rekordösszegű, 12 ezer lejes büntetést kapott egy Maros megyei buszsofőr egy rutinellenőrzés során. Kiderült, hogy nem voltak rendben sem a gépkocsivezető, sem az autóbusz papírjai.

Feketén fuvarozó buszsofőrt állítottak meg a rendőrök, drasztikus bírságot kapott
2025. április 24., csütörtök

Fogda és börtön jár a verekedésért: Maros megyében négy gyanúsítottat vettek őrizetbe

Több pofozkodó, verekedő mezőségi fiatalembert állítottak elő a Maros megyei rendőrök az elmúlt két napban, négy személyt 24 órára fogdába került. A fizikai bántalmazás bűnügyi eljárást von maga után, az elkövetőre fogda vár.

Fogda és börtön jár a verekedésért: Maros megyében négy gyanúsítottat vettek őrizetbe