2008. november 20., 16:282008. november 20., 16:28
A botrány még az elmúlt héten robbant ki, amikor az oktatási tárca bejelentette: vizsgálatot folytat 13 felsőoktatási intézménnyel – többek között a Nagyváradi Egyetemmel – szemben is, mivel fölmerült a gyanú, hogy az érintett egyetemek orvosi és gyógyszerészeti karai hamis diplomákat bocsátottak ki zömmel olasz állampolgárok részére. Eddig négy egyetem fogorvosi karát vizsgálták meg, és a nyomozás során ismét fölmerült a váradi felsőoktatási intézmény régebbi botránya, amelyben kiderült, hogy olyan tantárgyakból is adott diplomát többnyire szintén olasz állampolgároknak, amelyeket Romániában nem is oktatnak.
A most fölmerült újabb vádak nyomán Adrian Maghiar, az orvosi és gyógyszerészeti kar dékánja hétfőn lemondott, helyére kedden az eddigi dékánhelyettest, Gheorghe Mermezét nevezték ki. Cornel Antal, a Nagyváradi Egyetem rektora közölte, 26 olasz diák dossziéját bocsátotta a korrupcióellenes ügyosztály (DNA) rendelkezésére, példaként elmondta, hogy egyikük egyenesen harmadévre iratkozhatott be az orvosi egyetemen, anélkül, hogy az oktatási tárca elismerte volna az első két év külföldön letett vizsgáit.
Pantel Márton György, a Bihar Megyei Fogorvosi Kamara elnöke tegnap elmondta, a testület az egyetemtől kérte a kamara öt olyan, 2006-ban végzett tagjának átvilágítását, akik a nagyváradi állami felsőoktatási intézményben végeztek. Kifejtette, ha bebizonyosodik, hogy a diplomát jogtalanul szerezték, felfüggesztik tagságukat.
A Nagyváradi Egyetem egyébként szintén tegnap radikális lépésre szánta el magát: több mint 400 diákot zárt ki különböző rendellenességek miatt. Cornel Antal rektor közölte, a kizárt diákok vagy nem fizették ki a tandíjat, vagy nem gyűjtötték össze a tanulmányaik folytatásához szükséges kreditmennyiséget.
Krónika
Megkezdődött a 24. Partiumi Magyar Napok (PMN) Szatmárnémetiben, az augusztus 24-ig tartó fesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, bábelőadásokkal, néptáncbemutatókkal és sok más kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.
Befejeződött a restaurálás, hétfőtől ismét látogatható a Hunyad megyei Szászváros vára.
A Kolozsvári Magyar Napok sikere számomra azt bizonyítja, hogy van jövője a magyar közösségnek, mégpedig reményteljes – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn este a kincses városban.
A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.
Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.
A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.
Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.
Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.
Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.
A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.