A szerdán tartott választás nyomán újabb mandátumot nyert Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora – közölte honlapján az egyetem.
2016. december 15., 16:132016. december 15., 16:13
2016. december 15., 16:462016. december 15., 16:46
Az egyetemi választáson a tanintézet oktatói és diákképviselői szavazhattak. A 196 szavazati joggal rendelkező oktató és hallgató közül 153-an adták le voksukat, közülük 138-an támogatták Dávid Lászlót, akinek nem volt kihívója a választáson. Az eredmény az egyetemi szenátus jóváhagyását követően válik véglegessé – közölte az egyetem választási bizottsága.
Dávid László az MTI-nek elmondta, az egyetem oktatói állományának a megfiatalítását tekinti következő mandátuma legfontosabb feladatának. Hozzátette, elérték a nyugdíjkorhatárt, vagy már nyugdíjba is vonultak azok a tanárok, akikkel az intézményépítést elkezdték, ezért elengedhetetlenül fontos fiatal tanárok bevonása. Megjegyezte: mindezt úgy kell megvalósítani, hogy a fiatalítás ne menjen a minőség rovására. Az újraválasztott rektor az egyetem és az ipari szereplők kapcsolatának a megerősítését is célul tűzte ki, és azt is kijelentette, hogy a Sapientia részt kíván vállalni az erdélyi magyar felsőoktatás megújításában. Fontosnak tartotta a konzultációt és az egyeztetést az erdélyi magyar felsőoktatás többi szereplőjével.
Dávid László szerint folytatódnak az egyetem ingatlanfejlesztései is. Csíkszeredában befejeződik az egyetem épületének a felújítása, Marosvásárhelyen hamarosan átadják a kollégium mellé megépített oktatói felületet és étkezdét, és elkezdik egy innovációs központ építését, Kolozsváron pedig befejezik a média szak stúdiójának felszerelését. A magyar állam által fenntartott felsőoktatási intézmény csíkszeredai, marosvásárhelyi és kolozsvári karral, valamint sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozattal működik.
Marosvásárhelyen kezdte meg erdélyi látogatását Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, aki pénteken többek között felkereste a Teleki Tékát és megkoszorúzta a Bolyaiak és Sütő András sírját.
Augusztus elsején, pénteken megkezdte lelkészi szolgálatát Csíksomlyón Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány és az erdélyi gyermekotthon-hálózat alapítója. Böjte Csaba Tusnádfürdőről kerékpárral tette meg az utat Csíksomlyóig.
Halálos közlekedési baleset történt péntek délután Arad megyében, a megyeszékhelyhez közeli Zimándköz határában. A balesetben egy magyarországi kamionos és egy aradi nő volt érintett, utóbbi életét vesztette.
Egyre nagyobb területet hálóz be Romániában az e-SIGUR közúti ellenőrző- és bírságolórendszer, amely egyelőre mobil sebességmérők révén „szedi áldozatait”, viszont hamarosan több száz fix traffipaxot is kihelyeznek országszerte.
Kitiltották a Magyar Nemzet képviselőit a Tisza Párt erdélyi szervezetének nagyadorjáni táborából, miután megjelent a budapesti lap online felületén a pénteki megnyitóról írt tudósítás.
A békésen alvó, majd a hirtelen telefoncsörgésre felriadó, ettől még kissé öntudatlan nyugdíjas korosztályú személyeket vették „célkeresztbe” a csalók.
A hegyimentő-szolgálat egy „rendkívül fontos” szervezet, amellyel a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya szorosan együttműködik, de a finanszírozása nem a központi hatóságok hatáskörébe tartozik – közölte Raed Arafat, a DSU vezetője.
Újraindult a forgalom a korszerűsített vasútvonalon Nagyvárad és a magyar határ között – közölte a Román Vasúttársaság (CFR) pénteken.
Túrázást és vadászatot kedvelő önkénteseket toborozna a rendőrség a Maros megyei Mezőméhesen elkövetett gyilkosság szökésben levő gyanúsítottjának kézre kerítésére – közölte az Europol rendőrszakszervezet Facebook-oldalán.
Konfliktus robbant ki a kolozsvári önkormányzatban, miután a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) frakciója szóvá tette, hogy az önkormányzat továbbra is fizetni akarja az önkorm&a
szóljon hozzá!