Csíksomlyói búcsú: 300 ezer zarándokot várnak, adománygyűjtést hirdettek a háromszéki árvízkárosultak megsegítésére

Csíksomlyó

Mintegy háromszázezer zarándokot várnak idén a csíksomlyói búcsúba

Fotó: László Ildikó

Mintegy háromszázezer zarándokot várnak pünkösd szombatján az idei csíksomlyói búcsúba, amelyre a gyalogos zarándokok védelmében útlezárásokkal és biztonsági intézkedésekkel készülnek a szervezők. Adománygyűjtést is hirdettek a háromszéki árvízkárosultak megsegítésére – tájékoztattak a csütörtökön tartott sajtótájékoztatón.

MTI

2025. június 05., 15:202025. június 05., 15:20

A csíksomlyói kegytemplom előtti téren tartott sajtótájékoztatón Timár Sándor P. Asztrik, a kegytemplom igazgatója emlékeztetett, hogy „a csíksomlyói Szűzanya hazavárja gyermekeit”, és azt kívánta a zarándokoknak: úgy jöjjenek Csíksomlyóra, mintha haza jönnék, minden körülmény adott, hogy jól érezzék magukat.

Elmondta: az idei pünkösdi búcsúra csütörtökön elkezdtek érkezni a zarándokok, és pénteken már nagy tömegre számítanak. Péntek délre megérkezik a csíkszeredai pályaudvarra a Boldogasszony zarándokvonat is mintegy ezer zarándokkal, számukra szentmisét mutatnak be a kegytemplomban.

  • korábban írtuk

    Lóháton indultak el sepsiszentgyörgyi zarándokok a csíksomlyói búcsúba
    Lóháton indultak el sepsiszentgyörgyi zarándokok a csíksomlyói búcsúba

    Elindultak a lovas zarándokok csütörtökön Sepsiszentgyörgyről a szombaton tartandó csíksomlyói pünkösdi búcsúba.

  • Pénteken 16.30 órakor a két nemzeti kegyhely, Csíksomlyó és Máriapócs örökségét bemutató kiállítás nyílik a kegytemplom előtti téren,
  • majd 17 órától Csíksomlyóról közvetíti a rózsafüzérimát a Mária Rádió, mely világszerte hallható lesz.

A liturgikus programról elmondta: a nyitó szentmisét pénteken 18 órától tartják, utána éjszaka virrasztás lesz a kegytemplomban. Pünkösd szombatján 7.30 órakor lesz szentmise a kegytemplomban.

  • A kordon a főpapsággal és a világi méltóságokkal 10.30 órakor indul a kegytemplom elől.
  • Az ünnepi szentmise 12.30 órakor kezdődik a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben, a Hármashalom oltárnál, ezt 11 órától ünnepélyes rózsafüzér-imádság előzi meg.

A szentmisét Kovács Gergely gyulafehérvári érsek mutatja be, az ünnepi szónak György Alfréd – Csíkszentdomokoson született, jelenleg Nyíregyházán szolgáló – kamilliánus szerzetes lesz.

korábban írtuk

Elindult a Boldogasszony zarándokvonat – A nehéz helyzetben levő parajdiakért és háromszékiekért is imádkoznak
Elindult a Boldogasszony zarándokvonat – A nehéz helyzetben levő parajdiakért és háromszékiekért is imádkoznak

Elindult a csíksomlyói pünkösdi búcsúra a 12. Boldogasszony zarándokvonat csütörtök kora reggel a budapesti Keleti pályaudvarról.

Szombaton 17 órától csángó szentmisét tartanak a Szent Péter és Pál-plébániatemplomban, 18 órától pünkösdi vigília-szentmise lesz a kegytemplomban, amelyet virrasztás követ. A kegytemplomban pünkösd vasárnapján 7, 8, 10.30 és 18 órától, pünkösdhétfőn 8, 10.30 és 18 órától tartanak még szentmisét.

Az idei pünkösdi búcsú mottója a néhai Ferenc pápa által meghirdetett jubileumi szentévhez alkalmazkodva: A remény zarándokai.

Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere úgy fogalmazott, örömünnepre készül a székelyföldi város. A pünkösdi búcsú idejére érvényes biztonsági intézkedéseket, útlezárásokat ismertetve közölte: vigyáznak a gyalogos zarándokok biztonságára, ezért a környező utcák zöme le lesz zárva a gépkocsiközlekedés előtt. A máshonnan érkező autóknak, autóbuszoknak a város bejáratainál, az ipari övezetben alakítottak ki parkolókat. A szervezők célja, hogy civilizált, jól szervezett környezet fogadja a zarándokokat – mondta.

Mint közölte: a csíksomlyói búcsú „legnagyobb ereje”, hogy a zarándokok egymásra figyelve jutnak el a hegynyeregbe az ünnepi szentmisére, ahol közös élményben lehet részük.

Az időjárás miatt aggódóknak elmondta: Csíksomlyón nincs árvízveszély, nyugodtan útra kelhetnek.

Péter György, a Gyulafehérvári Caritas ágazati igazgatója bejelentette: az idei búcsúra gyűjtést hirdettek a háromszéki árvízkárosultak számára, így a zarándokok segíteni is tudnak bajba jutott embertársaiknak.

Több ponton lesz lehetőség a pénzbeli adományokat átnyújtani, valamint plakátok is lesznek, melyeken a QR-kódot leolvasva mobiltelefonon is lehet adományozni a Gyulafehérvári Caritas számlájára.

korábban írtuk

Zarándok-kerékpártúra indul Szatmárnémetiből Csíksomlyóra
Zarándok-kerékpártúra indul Szatmárnémetiből Csíksomlyóra

Belső utazásra hívja az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) szatmárnémeti szervezete az érdeklődőket, akik a csíksomlyói kegyhelyhez induló kerékpártúrán elcsendesedésre kapnak lehetőséget. Volfer Károly, a túra szervezője a zarándoklat céljáról beszélt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 30., szerda

Amatőr versennyel és fesztivállal bővül a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny

Amatőr versennyel és fesztivállal bővül a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny, hivatalos nevén Tour of Szeklerland, melyet augusztus 7. és 9. között rendeznek meg.

Amatőr versennyel és fesztivállal bővül a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny
2025. július 30., szerda

Egy híján két tucat migránst találtak egy kamionban

Az Arad megyei határrendészek egy forgalomban megállított nyerges vontató rakterében 23 migránst találtak elrejtőzve – közölte szerdán a hatóság.

Egy híján két tucat migránst találtak egy kamionban
2025. július 30., szerda

Holtan találták az Arad megyei nevelőotthon bántalmazással gyanúsított alkalmazottját

Holtan találták meg a rendőrök kedd este azt az Arad megyei férfit, akinek eltűnését a családja kedden jelentette, és aki ellen büntetőeljárás volt folyamatban a szépfalui gyerekotthonban elkövetett bántalmazás ügyében.

Holtan találták az Arad megyei nevelőotthon bántalmazással gyanúsított alkalmazottját
2025. július 30., szerda

Meghibásodás miatt elhagyta két kocsiját egy vonat, órákig várták az utasok, hogy visszatérjen értük a mozdony

Kellemetlen incidens történt egy, Nagyváradról a román tengerparton található Konstancára tartó vonaton: a szerelvény egyszerűen elhagyta két kocsiját a nyílt pályán.

Meghibásodás miatt elhagyta két kocsiját egy vonat, órákig várták az utasok, hogy visszatérjen értük a mozdony
2025. július 30., szerda

Több erdélyi megyében is károkat okozott a vihar az elmúlt 24 órában

Tizenhat megye összesen 32 településén és a fővárosban okozott károkat a rossz idő az elmúlt 24 órában – vont mérleget szerda reggel a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).

Több erdélyi megyében is károkat okozott a vihar az elmúlt 24 órában
2025. július 30., szerda

Funar megint uszított, fel is jelentették

Antiszemita uszítás miatt feljelentést tettek Gehorghe Funar, Kolozsvár egykori, magyargyűlöletéről elhíresült polgármestere ellen.

Funar megint uszított, fel is jelentették
2025. július 29., kedd

Halálra gázolt a vonat egy nőt a Szeben megyei Mikeszászán

Halálra gázolt a vonat kedd este egy 67 éves nőt a Szeben megyei Mikeszászán (Micăsasa) – közölte a megyei rendőrség.

Halálra gázolt a vonat egy nőt a Szeben megyei Mikeszászán
2025. július 29., kedd

Nyáron is elolvadhatunk a Bánsági-hegyvidéken tervezett síparadicsomtól

Igazi síparadicsom épülhet a Bánságban az ország jelenlegi leghosszabb sípályája mentén, amelyet már lesiklásra alkalmassá tettek a Szemenik-hegységben, viszont a java csak ezután jön a 40 millió eurót felemésztő nagyberuházásnak köszönhetően.

Nyáron is elolvadhatunk a Bánsági-hegyvidéken tervezett síparadicsomtól
2025. július 29., kedd

Tűz ütött ki a temesvári megyei kórházban

Tűz ütött ki kedd reggel a temesvári megyei kórház egyik kórtermében. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, és a szomszédos kórteremből két személy önként evakuálta magát.

Tűz ütött ki a temesvári megyei kórházban
2025. július 29., kedd

Volt, aki vaddisznó elől menekült: több ukrán állampolgár is a máramarosi hegyimentők segítségére szorult

Enyhe hipotermiás állapotban hoztak le a Máramarosi-havasokból egy ukrán férfit a hegyimentők és a határrendészek keddre virradóra.

Volt, aki vaddisznó elől menekült: több ukrán állampolgár is a máramarosi hegyimentők segítségére szorult