Fotó: Mediafax
2009. március 12., 09:192009. március 12., 09:19
„Március végén Nicolae Nemirschi környezetvédelmi miniszter Verespatakra látogat, és a bányaberuházásban érintett társaság, illetve annak ellenzőivel folytatandó tárgyalás után hozza nyilvánosságra a projekttel kapcsolatos véleményét” – tudta meg a Krónika a bukaresti környezetvédelmi tárcától. Dragoş Năcuţă szóvivő érdeklődésünkre elmondta, a minisztérium új vezetősége az elmúlt hetekben megkülönböztetett figyelmet szentelt az erdélyi bányaprojekt tanulmányozásának.
A szóvivő kérdésünkre nem zárta ki, hogy döntése meghozatala előtt a környezetvédelmi tárca a projektet ellenző magyar féllel is konzultál. Eközben hazai civil és környezetvédelmi szervezetek nem titkolják: aggódnak amiatt, hogy a nagykoalíciót alkotó demokrata-liberálisok és szociáldemokraták megvétózzák a zöld tárca korábbi vezetőségének határozatát, és újrakezdik a verespataki projekt engedélyezését.
A jóváhagyási folyamat 2007 őszén futott vakvágányra, amikor Korodi Attila akkori miniszter felfüggesztette a környezeti hatástanulmány engedélyezését, miután a kanadai–román társaság engedélyeit érvénytelenítette a román bíróság. Többek között azt a 2004-ben megszerzett jóváhagyást, amely kimondta, hogy a beruházás révén érintett területen nincsenek már értékes régészeti leletek.
Az RMDSZ szakpolitikusát a történtek miatt az RMGC vezetősége azzal vádolta meg, hogy Magyarország érdekeit képviseli, sőt a tárcával együtt Korodit is beperelte, és mintegy 900 ezer eurós kártérítést követel. A volt miniszter – jelenleg a parlament környezetvédelmi bizottságának tagja – nemrég úgy nyilatkozott: egyáltalán nem derűlátó a projekt sorsát illetően.
Úgy tudja, a bányaberuházást burkoltan eddig is támogató demokrata-liberálisok a régészeti felszabadítások elindítására, a környezetvédelmi hatástanulmány újbóli engedélyezésére készülnek, ami ellenkezik a hatályos jogszabályokkal. Hasonlóképpen vélekednek a Zöld Erdély Egyesület szakértői is, akik szerint a jelenlegi hatalom úgy próbálja mellőzni az urbanisztikai engedély felfüggesztését – amelynek nyomán nem fogadható el környezetvédelmi hatástanulmány –, hogy módosítja az érvényben lévő törvényt.
„Erre már van precedens, az új vezetésű környezetvédelmi minisztérium ugyanis azt tervezi, hogy módosítja a zöldövezetek beépítését tiltó jogszabályt. Szerintem Verespatak esetében az egyedüli járható út az, ha pert indítunk az engedélyezés esetleges újraindítása ellen” – nyilatkozta lapunknak Kovács Zoltán Csongor, az Erdélyi-szigethegységben fekvő település megmentése érdekében átfogó kampányt folytató egyesület elnöke.
Az engedélyezési folyamattal kapcsolatos arculatváltás már csak azért sem volna meglepő, mivel a román parlamentben éppen a jelenleg hatalmon lévő két nagypárt képviselői fektették el azt a törvénytervezetet, amely betiltaná a ciántechnológia alkalmazását a romániai bányaiparban.
Ezzel egy időben a projekt megvalósításában érdekelt kanadai anyavállalat, a Gabriel Resources nemrég leszögezte: nem adja fel a küzdelmet, és az engedélyek megszerzésétől számított legkésőbb három éven belül szeretné elkezdeni a Verespatak alatt megbújó, 1600 tonna ezüstöt és 330 tonna aranyat tartalmazó lelőhely kitermelését.
A kereszténység összefonódik az identitásunkkal, nemcsak a magyar, hanem az európai identitással is – hangoztatta Kalmár Ferenc miniszteri biztos szombaton Válaszúton.
Huszonöt megyét érintő fokozott légköri instabilitásra adott ki szombaton elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Meghalt szombaton egy két és fél éves kisfiú a Beszterce-Naszód megyei Újradna faluban, miután édesapja a ház udvarán elgázolta az autóval.
Katonai tűzoltókból, hegymászókból és hegyimentőkből álló mentőegység mentett meg péntek este egy 37 éves dévai férfit, aki siklóernyőzés közben kényszerleszállást hajtott végre és körülbelül 20 méter magasságban egy sziklán rekedt a Kenyérhegyen.
Szombaton három megyében másodfokú (narancssárga), 16 megyében és Bukarestben elsőfokú (sárga) hőségriasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A Kárpátok hegyi ösvényein egyre nagyobb veszélyt jelent a nyájat védő, gyakran agresszív pásztorkutya. Szakértők szerint a juhászkutyákkal való konfliktusok megelőzhetők, de ehhez a turistáknak és a pásztoroknak is változtatniuk kell a szokásaikon.
Szeptemberben nyitják meg a látogatók előtt báró Nopcsa Ferenc felújított kastélyát a Hunyad megyei Szacsalon. A Hátszegi-medencében található kastélyban az épületről és lakóiról nyílik időszakos kiállítás.
Napok óta orrfacsaró bűz terjeng Kolozsváron, a kellemetlen szag a kincses város jóformán valamennyi lakónegyedében érezhető. A környezetvédelmi hatóságok szerint akárcsak a korábbi években, ezúttal is egy csirkefarm trágyázási munkálatai okozzák a bűzt.
Eladásra kínálja a temesvári önkormányzatnak az egykori neves virágkertész, Mühle Vilmos házát az a romaklán, amely korábban megszerezte az ingatlant, és amellyel az önkormányzat régóta pereskedett az illegális átalakítások miatt.
A Wizz Air légitársaság összesen 15 új útvonalat indít Romániából, többek közt a kolozsvári és brassói reptér kínálata is bővül.