Bizonyítani akar közösségének

Építészszakmájának köszönhetően Szatmár megye terület- és épületfejlesztését kívánja szorgalmazni az első szenátori mandátumát szerző Günthner Tibor. A Krónikának eddigi megvalósításairól és fontosabb terveiről beszélt.

Végh Balázs

2008. december 09., 17:352008. december 09., 17:35

- Mi a polgári foglalkozása, és mióta politizál?
- Építész, pontosabban műépítész a szakmám. 1981-ben végeztem a bukaresti Ion Mincu Építészeti és Városfejlesztési Egyetemen, és még abban az évben munkába is álltam a városi tervezőirodánál, Szatmárnémetiben. Rögtön a rendszerváltás után beléptem az RMDSZ-be, 1992 és 2004 között városi tanácsos voltam, majd 2004-től a megyei szervezetnél tevékenykedtem. Barátaim révén kerültem kapcsolatba a politikával. Kezdetben rábólintottam a felkérésre, mondván, heti egy-két gyűlés még belefér az időmbe, hisz nem akadályozza, sőt segítheti építészi munkámat.

- A parlamentben milyen területen kíván dolgozni?
- Szakképesítésem révén a területfejlesztést látom a számomra legkézenfekvőbbnek. Eddig városi és megyei szinten vannak tapasztalataim, most országos viszonylatban szeretném kamatoztatni ismereteimet.

- Miért választotta a politikai pályát?
- Idővel összefonódott a mérnöki és politikai élet számomra. Mindig a közösséget próbáltam szolgálni a pályázatok kivitelezésével, és ezt a szatmári közösség is jónak találta, hiszen engem bízott meg, hogy képviseljem érdekeit a román szenátusban. Célom, hogy megfelelően tájékoztassam a megye vezetőségét és lakosait az aktuális lehetőségekről. A tervezőasztal mellől nem látszik a teljes kép, ezért olyan pozícióra váltottam, ahonnan megfelelően tudom segíteni Szatmár megye fejlődését.

-Mik az elképzelései, hogyan tud megfelelő érdekképviseletet biztosítani a szatmáriaknak?
- Az ország vezetői úgy gondolják, az elkövetkező négy év a területfejlesztésé lesz. Remélem mandátumom idején bebizonyíthatom a Szatmár megyei szavazópolgároknak, hogy méltán bízták rám ezt a feladatot. Miután sikerült kiharcolnunk a szabad anyanyelvhasználatot, magyar iskoláink működését, egyházi ingatlanjaink visszaszolgáltatását, úgy vélem következő fontos célunk a magyarlakta területek fejlesztése.

- Mik a konkrét tervei?
- Ha a gazdasági válság hatásai nem borítják fel előzetes elképzeléseimet, szeretném maximálisan kihasználni a régióm fejlesztéséhez, az Európai Unió adta pénzügyi és logisztikai lehetőségeket. Számos esélyt látok megyémben az infrastrukturális beruházásokra. A legtöbb önkormányzat már be is adott jónéhány hasonló pályázatot, amit a parlamentben támogatni fogok. Továbbá hasonló tevékenységekre szeretném buzdítania polgármesteri hivatalokat, és a megye civil szervezeteit. A községi és megyei utak rehabilitációját, a kultúrotthonok és polgármesteri hivatalok épületeinek felújítását tartom a legfontosabbnak. A vidékfejlesztés elengedhetetlen része, hogy a falvak ivóvíz és szennyvízhálózatát kialakítsuk, hiszen számos községben nincs, vagy nagyon leromlott állapotú a közművesítés. A zöldövezetek és a parkosítások kérdését is kiemelt fontossággal kezelem, hiszen ezek alapvető szükségletei a modern, jól működő közösségi életnek.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 18., hétfő

Befejeződött a restaurálás, ismét látogatható Szászváros vára

Befejeződött a restaurálás, hétfőtől ismét látogatható a Hunyad megyei Szászváros vára.

Befejeződött a restaurálás, ismét látogatható Szászváros vára
2025. augusztus 18., hétfő

Lelki köztársaság ünnepe, a megélt valóság természetessége a Kolozsvári Magyar Napok

A Kolozsvári Magyar Napok sikere számomra azt bizonyítja, hogy van jövője a magyar közösségnek, mégpedig reményteljes – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn este a kincses városban.

Lelki köztársaság ünnepe, a megélt valóság természetessége a Kolozsvári Magyar Napok
2025. augusztus 18., hétfő

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben

A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben
2025. augusztus 18., hétfő

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő

Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő
2025. augusztus 18., hétfő

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra

A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra
2025. augusztus 18., hétfő

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek

Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek
2025. augusztus 17., vasárnap

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben

Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben
2025. augusztus 17., vasárnap

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében

Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében
2025. augusztus 17., vasárnap

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban

A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban
2025. augusztus 17., vasárnap

A román vasút újabb negatív rekordja: közel tíz óra alatt tett meg 150 kilométert egy vonat a Partiumban

Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.

A román vasút újabb negatív rekordja: közel tíz óra alatt tett meg 150 kilométert egy vonat a Partiumban