2009. február 27., 08:202009. február 27., 08:20
A tisztújításra azután került sor, hogy lemondott Márton István helyi elnök, és az elnökség három tagja, illetve a megyei elnökség baróti tagja. Lemondásukat azzal indokolták, hogy nem tudnak együttműködni a velük ellenségesen viselkedő Nagy István polgármesterrel. A polgári párt háromszéki szervezete keddre hívta össze a tisztújító közgyűlést, ezen a lemondott tagok nem jelentek meg, közölte Gazda Zoltán. A megyei alelnök felháborítónak tartja, hogy a négy személy az elöljáró miatt mondott le a pártban betöltött tisztségéről, szerinte ezzel az indokkal a helyi önkormányzati képviselői mandátumukat kellett volna visszaadniuk. A lemondott személyek kérték a megyei szervezetet, vizsgálja felül tagságukat. Gazda szerint elemzik az ügyet, s amennyiben megvonják tőlük a párttagságot, tanácsosi mandátumukat is elveszítik. A megyei szervezet döntését az érintettek az országos elnökségnél fellebbezhetik meg.
Nagy István polgármester a Krónika megkeresésére kifejtette, nem akart politizálni, de úgy látta, csak úgy tud véget vetni a frakciók által rákényszerített kétfrontos harcnak, ha elvállalja az MPP baróti szervezetének vezetését, és pártszínekben dolgozik tovább. A tisztújító gyűlésen az 54 elnökségi tagból 40-en jelentek meg, és 37-en neki szavaztak bizalmat. Mint mondta, eddig nehéz helyzetben volt, mert a tanács RMDSZ-frakciója nem szavazta meg a víz- és a szemétdíj emelését, az adókat is csak minimális mértékben növelték, Nagy István szerint csak azért, hogy pénzügyileg ellehetetlenítsék. Elmondta, a Kovászna megyei önkormányzattól az elmúlt négy év alatt csak 200 ezer lejt kapott a város. Nagy fontosnak tartotta elmondani, hogy Szász Jenő pártelnököt támogatja.
A kereszténység összefonódik az identitásunkkal, nemcsak a magyar, hanem az európai identitással is – hangoztatta Kalmár Ferenc miniszteri biztos szombaton Válaszúton.
Huszonöt megyét érintő fokozott légköri instabilitásra adott ki szombaton elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Meghalt szombaton egy két és fél éves kisfiú a Beszterce-Naszód megyei Újradna faluban, miután édesapja a ház udvarán elgázolta az autóval.
Katonai tűzoltókból, hegymászókból és hegyimentőkből álló mentőegység mentett meg péntek este egy 37 éves dévai férfit, aki siklóernyőzés közben kényszerleszállást hajtott végre és körülbelül 20 méter magasságban egy sziklán rekedt a Kenyérhegyen.
Szombaton három megyében másodfokú (narancssárga), 16 megyében és Bukarestben elsőfokú (sárga) hőségriasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A Kárpátok hegyi ösvényein egyre nagyobb veszélyt jelent a nyájat védő, gyakran agresszív pásztorkutya. Szakértők szerint a juhászkutyákkal való konfliktusok megelőzhetők, de ehhez a turistáknak és a pásztoroknak is változtatniuk kell a szokásaikon.
Szeptemberben nyitják meg a látogatók előtt báró Nopcsa Ferenc felújított kastélyát a Hunyad megyei Szacsalon. A Hátszegi-medencében található kastélyban az épületről és lakóiról nyílik időszakos kiállítás.
Napok óta orrfacsaró bűz terjeng Kolozsváron, a kellemetlen szag a kincses város jóformán valamennyi lakónegyedében érezhető. A környezetvédelmi hatóságok szerint akárcsak a korábbi években, ezúttal is egy csirkefarm trágyázási munkálatai okozzák a bűzt.
Eladásra kínálja a temesvári önkormányzatnak az egykori neves virágkertész, Mühle Vilmos házát az a romaklán, amely korábban megszerezte az ingatlant, és amellyel az önkormányzat régóta pereskedett az illegális átalakítások miatt.
A Wizz Air légitársaság összesen 15 új útvonalat indít Romániából, többek közt a kolozsvári és brassói reptér kínálata is bővül.