Befejeződtek az udvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásának konszolidációs munkálatai

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Befejeződtek a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium tavaly decemberben beomlott bentlakásépületének konszolidációs munkálatai.

Krónika

2024. március 14., 16:492024. március 14., 16:49

2024. március 14., 17:402024. március 14., 17:40

A Hargita megyei prefektúra a két halálos áldozattal járó incidens okait kivizsgáló vegyes bizottság ülése után számolt be csütörtökön a munkálatok befejezéséről. Az intézmény közleménye szerint a munkálatok befejezéséről a Hargita Megyei Építkezési Felügyelőség tájékoztatta a testületet. Az ülésen elhangzott, hogy

az épület felújításához új építési engedélyre van szükség, a prefektúra az építkezési felügyelőség kifogásai alapján kérte a közigazgatási bíróságtól a jelenlegi építési engedély megsemmisítését.

A beszámoló szerint valamennyi polgármesternek útmutatót küldtek azokról a főbb lépésekről és feltételekről, amelyeket valamennyi érintett félnek be kell tartania az építési munkálatok tervezésekor, engedélyezésekor és kivitelezésekor. A prefektúra közölte azt is, hogy

az oktatási minisztérium kérésére a jövő héten általános ellenőrzés kezdődik a Székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumban.

Venczel Attila, a székelyudvarhelyi városháza főjegyzője az Agerpresnek korábban elmondta, hogy a polgármesteri hivatal nem állított ki engedélyt a bentlakásépület felújítására, csak külső munkálatokra. A kormányintézmény azt is tudatta, hogy Gálfi Árpád polgármester megóvta a bíróságon a 10 ezer lejes bírságról szóló jegyzőkönyvet, melyet az építési engedély kiadása miatt róttak ki fejenként az elöljáróra, a polgármesteri hivatal főjegyzőjére és főépítészére.

A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium kétszintes diákotthonának megközelítőleg egyharmada dőlt össze december 18-án, miután az épület külső fala, amely mellett két méter mély vízelvezető árkot ástak, leomlott. A romok négy diákot temettek maguk alá: egy földszinten lakó 17 éves fiú a helyszínen életét vesztette, és az emeleti szoba romjai alól kimentett három lány egyike is súlyosan megsérült, ő a Maros megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban pár héttel a tragédia után elhunyt. Az ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés, illetve testi sértés gyanújával folytat büntetőeljárást annak a cégnek az ügyvezetője ellen, amely csatornázási munkát végzett a diákotthonnál, és ennek keretében több mint két méter mély árkot ásatott az épület fala mellett.

korábban írtuk

Szabálytalan a Tamási Áron Gimnázium diákotthon építkezési engedélye
Szabálytalan a Tamási Áron Gimnázium diákotthon építkezési engedélye

Általános ellenőrzést kért Hargita Megye Tanácsa az alárendeltségébe tartozó főépítészi igazgatóságától a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium részben leomlott diákotthona kapcsán.

korábban írtuk

Elkészült az oktatási minisztérium ellenőrző testületének jelentése a beomlott udvarhelyi bentlakásról
Elkészült az oktatási minisztérium ellenőrző testületének jelentése a beomlott udvarhelyi bentlakásról

Ligia Deca oktatási miniszter szerdán bejelentette, hogy a minisztérium ellenőrző testülete véglegesítette a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásának két halálos áldozatot követelő részleges összeomlásáról készített jelentését.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

Bolyai Farkas születésének 250. évfordulójáról is megemlékeznek a Vásárhelyi Forgatagon

Augusztus 27–31. között rendezik meg a 12. Vásárhelyi Forgatagot Marosvásárhelyen. A rendezvénysorozattal idén a „vásárhelyiséget” ünneplik, valamint Bolyai Farkas születésének 250. évfordulója alkalmából a világhírű matematikus előtt is tisztelegnek.

Bolyai Farkas születésének 250. évfordulójáról is megemlékeznek a Vásárhelyi Forgatagon
2025. július 11., péntek

Székely Nemzeti Tanács: a nemzeti régiók védelme európai ügy

A Székely Nemzeti Tanács szerint az európai parlamenti képviselők számos elégedetlenségének és az Európai Bizottsággal (EB) szemben megfogalmazott kritikáinak nincsen más elvi kerete, mint éppen a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés.

Székely Nemzeti Tanács: a nemzeti régiók védelme európai ügy
2025. július 11., péntek

Újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai, nőtt a vízszint az elöntött sóbányában

Kétnapos kényszerszünet után pénteken újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai – számolt be a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat beruházási igazgatója.

Újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai, nőtt a vízszint az elöntött sóbányában
2025. július 11., péntek

Nem kerül túl sokba az sem, ha valaki egy hétig hagyja az autóját a kolozsvári reptér melletti parkolóban

Új parkolási díjakat vezettek be a kolozsvári repülőtér melletti Park & Ride parkoló hatékonyabb kihasználtságáért – közölte Oláh Emese, a kincses város RMDSZ-es alpolgármestere.

Nem kerül túl sokba az sem, ha valaki egy hétig hagyja az autóját a kolozsvári reptér melletti parkolóban
2025. július 11., péntek

Csak vadászattal lehet elérni, hogy a medve féljen az embertől – Évekbe telhet a medvetámadások számának csökkenése

Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.

Csak vadászattal lehet elérni, hogy a medve féljen az embertől – Évekbe telhet a medvetámadások számának csökkenése
2025. július 10., csütörtök

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
2025. július 10., csütörtök

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak

A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak
2025. július 10., csütörtök

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra

A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra
2025. július 10., csütörtök

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem

Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem
2025. július 10., csütörtök

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt

Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt