2009. január 16., 17:242009. január 16., 17:24
A Tiriac vadászatát teljes titoktartás övezi, így azt sem lehet tudni, kik utaztak a balesetezett repülőgépen. A múlt évben a Bihar megyei Bályokon szervezett vadászatának meghívott üzletemberei és politikusai között volt egyebek között Wolgang Porsche, a Porsche-autógyár örököse, Siegfried Wolf, a Magna Europa gépkocsialkatrész-gyártó vállalat elnöke, Franz Rauch, Európa legnagyobb üdítőgyárának tulajdonosa valamint Carlo Pesenti, az olaszországi ItalCementi konzorcium elnöke, Rudolf Streicher osztrák politikus, volt miniszter, és Mark Miles, a profi teniszezők világszervezetének volt elnöke is.
Az évente megszervezett vadászat 2005-ben vált ismerté, amikor a vendégek 185 vaddisznót lőttek ki. Ekkor Adrian Nastase kormányfő is 25 lelőtt állattal büszkélkedett.
A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.
Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.
A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.
Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.
Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.
Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.
A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.
Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.
A kereszténység összefonódik az identitásunkkal, nemcsak a magyar, hanem az európai identitással is – hangoztatta Kalmár Ferenc miniszteri biztos szombaton Válaszúton.
Huszonöt megyét érintő fokozott légköri instabilitásra adott ki szombaton elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).