Az államelnöktől kéri a medvegondok megoldását a kétségbeesett tusnádfürdői önkormányzat

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

Nyílt levelet intézett Klaus Iohannis elnökhöz, Ludovic Orban miniszterelnökhöz és a parlament két házához Tusnádfürdő polgármesteri hivatala és önkormányzata, melyben kérik, oldják meg a medvék okozta problémát.

MTI

2020. július 08., 16:032020. július 08., 16:03

2020. július 08., 16:062020. július 08., 16:06

A dokumentum emlékeztet, egyre több vadállat bejár a város területére, veszélyeztetve a lakosságot és a turistákat, előfordul, hogy naponta akár többször vagy ugyanabban az időben a város több pontján jelennek meg a nagyvadak. Három bocsos anyamedve, egy agresszív hím, illetve két egyedüli, harmadik éves példány szokott bejárni a fürdővárosba.

A vadak jelenléte a város területén veszélyezteti az ott élő lakosok és turisták életét, és gátolja őket az élethez, valamint a testi épségükhöz való joguk gyakorlásában, amit Románia alkotmánya és az Európai Unió alapjogi chartája is szavatol, írták.

Közvetlen veszély fenyegeti a lakosok javait is, mivel a medvék gyakran behatolnak az udvarokra, a lakásokba, és ezzel sérül a tulajdonhoz való joguk is, amit szintén szavatol a román és az uniós alkotmány. Emlékeztettek, hogy június 15-ig a csendőrséget 26-szor riasztották, ebből 22-szer a június 1. és 15. közötti időszakban, de nem minden esetben kértek segítséget a lakosok a hatóságoktól, hanem sokszor ők maguk kergették el a nagyvadakat.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy a törvényes előírások szerint az önkormányzatnak nincs sem jogi, sem anyagi lehetősége megoldani a medveproblémát,

ezért azt javasolták, hogy a vadállomány védelmére vonatkozó törvényben a beavatkozási és megelőzési kvóta megállapításakor vegyék figyelembe a lakossági bejelentések és a csendőri beavatkozások gyakoriságát is. Emellett szerintük egy természeti rezervátum létrehozása is megoldást jelenthet a probléma orvoslására.

Tavaly novemberben az Európai Parlamenthez intéztek petíciót a túlszaporodott romániai medveállomány ügyében a leginkább érintett Hargita, Kovászna, Maros és Brassó megye önkormányzati vezetői.

Romániában azt követően szaporodott túl a medveállomány, hogy 2016-ban a Cioloș-kormány a populációt szabályozó medvevadászatot is betiltotta. Korábban a környezetvédelmi minisztérium évente 400-450 medve kilövésére adott engedélyt.

A környezetvédelmi tárca megrendelésére 2019 tavaszán készített állománybecslés szerint az országban 6450 és 7200 közötti a vadon élő medvék száma. A medvepopuláció megőrzésére vonatkozó, tavaly kibocsátott akcióterv szerint a nagyragadozók romániai élőhelyén ökológiai, társadalmi és gazdasági szempontból az optimális egyedszám 4000 lenne.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 10., szombat

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után

Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után
2025. május 10., szombat

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál

Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál
2025. május 10., szombat

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes

Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes
2025. május 09., péntek

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal

A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal
2025. május 09., péntek

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök

A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök
2025. május 09., péntek

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe

Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe
2025. május 09., péntek

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében

Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében
2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban
2025. május 09., péntek

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen

A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen
2025. május 09., péntek

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban

Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban