Átszervezik az aradi tömegközlekedést, mert túl nagy a villanyszámla

Képünk illusztráció •  Fotó: Facebook/Primaria Municipiului Arad

Képünk illusztráció

Fotó: Facebook/Primaria Municipiului Arad

Tízszer többet kell fizetnie idén a villamos energiáért az aradi közlekedési vállalatnak (CTP), így nagyobb szubvencióra lesz szüksége a helyi önkormányzattól. Spórolni is kényszerül, a menetrend teljes átszervezését tervezi.

Krónika

2022. január 19., 14:212022. január 19., 14:21

2022. január 19., 14:272022. január 19., 14:27

Bukarest után ugyanis a partiumi városban van a leghosszabb villamossín-hálózat – számolt be az Agerpresnek szerdán Claudiu Godja. A közlekedési vállalat igazgatója elmondta, hogy az idén megkötött szerződés értelmében tízszer többet fizetnek az elektromos energiáért, mint tavaly.

Az igazgató szerint így a helyi önkormányzatnak is kétszer nagyobb összeggel, legalább 50 millió lejjel kell majd támogatnia a vállalat működtetését.

Spórolni fognak, több járatot is átszerveznek, tette hozzá. Godja szerint a vállalat egyelőre csak két hónapra, január-februárra kötött szerződést egy energiaszolgáltatóval abban a reményben, hogy majd csökken a díjszabás. Elmondta, hogy

az év első két hónapjában kénytelenek 2150 lejt fizetni egy megawatt (MW) elektromos energiáért, míg tavaly ennek ára 233 lej volt.

A vállalat becslései szerint januárban 2,4 millió lejt kell fizetniük a villanyáramért, a decemberi számla ezzel szemben 350 000 lej volt. „A drágulások jelentős hatással vannak a működésünkre, ezért becsléseink szerint 2022-ben kétszer nagyobb szubvencióra lesz majd szükségünk a helyi önkormányzattól” – fogalmazott a hírügynökségnek Godja.

Hozzátette, hogy a vállalat átlagosan 750 MW elektromos energiát fogyaszt havonta, de a téli hónapokban nagyobb a fogyasztás. Az aradi önkormányzat tavaly egyébként 28 millió lejjel támogatta a közlekedési vállalat tevékenységét.

Idén nem csak a magasabb energiaárak miatt lesz szükség nagyobb szubvencióra, az üzemanyagok is megdrágultak, főleg a gázolaj.

Idézet
„A költségek csökkentése érdekében tárgyalásokat folytatunk az önkormányzattal, hogy a csúcsidőszakon kívül csökkentsük a villamosok menetidejét”

– mondta az igazgató. Erre azért lenne szükség, mert Bukarest után Aradon van a leghosszabb villamossín-hálózat, az egyik villamosvonal mintegy 25 kilométeres, több településen áthalad, ugyanis a megyeszékhelyt a turisztikai jelentőségű Gyorok településsel köti össze, mely Aradtól 22 kilométerre található.

Az aradi közlekedési vállalatnak 520 alkalmazottja van, a gépkocsiparkja pedig mintegy 120 villamosból és 110 autóbuszból áll; ezek fele naponta üzemel. A vállalat részvényeit 70 százalékban a helyi, 30 százalékban pedig a megyei önkormányzat birtokolja.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

Csak vadászattal lehet elérni, hogy a medve féljen az embertől – Évekbe telhet a medvetámadások számának csökkenése

Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.

Csak vadászattal lehet elérni, hogy a medve féljen az embertől – Évekbe telhet a medvetámadások számának csökkenése
2025. július 10., csütörtök

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
2025. július 10., csütörtök

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak

A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak
2025. július 10., csütörtök

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra

A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra
2025. július 10., csütörtök

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem

Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem
2025. július 10., csütörtök

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt

Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt
2025. július 10., csütörtök

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit

Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit
2025. július 10., csütörtök

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt

Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt
2025. július 10., csütörtök

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)

A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)
2025. július 09., szerda

Szigorítanák az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságokat

Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.

Szigorítanák az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságokat