Gyarmathy Zsigáné Hory Etelka mellszobra a kalotaszenktirályi iskola udvarán kapott helyet
Fotó: Kalotaszentkirályi Ady Endre Szakiskola
Az alkotó ember, amíg teheti, alkot. Szóból, fából, kőből, gyöngyből, cérnából, csuhéból, üvegből, s még hosszan sorolhatnánk, hogy mi mindenből teremti a szépet. Alighogy kicsengettek, a kalotaszentkirályi Ady Endre Szakiskola tárt karokkal várta vissza diákjait, hogy ezt az élményt újra biztosíthassa, hiszen július 1–5. között szervezték meg a XXII. Gyarmathy Zsigáné Alkotó- és Helyismereti Tábort, mely régi hagyományra nyúlik vissza.
2024. július 06., 15:402024. július 06., 15:40
2024. július 07., 10:542024. július 07., 10:54
A közel százfős gyermekseregbe a helyi 4-8. osztályos diákokon kívül szép számban érkeztek a testvériskolákból, így a szilágylompérti Ady Endre Általános Iskola, a parajdi Áprily Lajos Általános Iskola, illetve a magyarországi Zsámbok Bajza Lenke Általános Iskola diákjai a mieinkkel együtt tapasztalhatták meg a közösség örömét. Sokan már régi ismerősökként üdvözölték egymást, de a hét folyamán új barátságok is szövődtek. A tábor programja kezdetektől a népi mesterségek köré szerveződik, azonban az évek során újabb technikák is helyet kaptak benne,
Öröm látni ebben a folyamatban, hogy a helybéli pedagógusok mellett régi diákok is visszatérnek műhelyvezetőnek, akik jelenlétükkel szépen példázzák az értéktovábbadás célját. Az alkotáson túl környezetünk megismerése, helyi értékeink tudatosítása is kiemelkedő figyelmet kap minden évben, így idén a temetőkutatásnak jutott fontos szerep. Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa, a Házsongárd Alapítvány és a Nemzeti Örökség Intézet közös szervezésében valósulhatott meg az a projekt, melynek keretében a gyermekek betekintést nyertek a sírkövek világába. Köszönjük ezúton is ezt a lehetőséget.
Az alkotótábor programja kezdetektől a népi mesterségek köré szerveződik
Fotó: Kalotaszentkirályi Ady Endre Szakiskola
Sipos Dávidnak, a Házsongárd Alapítvány titkárának és Bángi Magyar Cicellének, a Nemzeti Örökség Intézet küldöttének irányításával a táborozók belekóstolhattak abba, hogyan kell sírköveket felmérni, mire fontos ilyenkor figyelni. Csapatokban egy-egy sírkő adatlapját is elkészítették, lejegyezték, amit kibetűztek, dokumentálták a méréseiket, azt is tudatosítva magukban, mennyire fontos feltárni régi értékeket, s megőrizni ezeket az utókornak. A kalotaszentkirályi temető igen gazdag régi sírkövekben, így a mostani alkalom kezdete lehetett egy hosszabb feltárási munkafolyamatnak.
Fotó: Kalotaszentkirályi Ady Endre Szakiskola
Érdekes volt összevetni a falusi temetőt egy városi, történelmi temetővel, és meglátogatni több nevezetes sírhelyet, így a Jósika család, a bethleni Bethlen család, Bánffy Miklós kriptáját, illetve a közelmúltban szépen felújított Mikó-Rhédey-kriptát. Ezúttal is Sipos Dávid gondoskodott arról, hogy érdekes, információkban gazdag kirándulásban legyen része a táborozóknak, így az esős nap sem szegte kedvét a kíváncsi temetőkutatóknak.
Játékosan tanulva, élménydús héten vettek részt a diákok, hiszen a szokásos csapatösszerázó játék, táncház, esti éneklés, tábortűz sem maradhatott el. Mindeközben serényen készültek az egyéni kis művek, a színes karkötők, bogozott virágtartók, faragott táblák, népi motívummal díszített ajándéktáskák, varrott könyvjelzők, csuhétulipánok és -angyalkák, gravírozott üvegek, így a műhelyek napról napra sóhajokkal, nevetésekkel, vidám gyerekhangokkal teltek meg.
Temetőkutatás. Az alkotótáborban részt vett diákok számos nevezetes sírhelyet meglátogattak a Házsongárdi temetőben
Fotó: Kalotaszentkirályi Ady Endre Szakiskola
Mint ahogy az már az eddigi években kialakult, kiállítás nyílt a munkákból, majd a részvételi oklevelek kiosztása után felvágták a héten készült „barátság szőnyegét”, elosztva annak darabjait a négy iskola között. Ezt követően került sor Gyarmathy Zsigáné mellszobrának leleplezésére, mely különleges programpontja volt a hétnek. Preininger Rozália, a szobor adományozója Gyarmathy Zsigáné Hory Etelka munkásságát méltatta, s azt is elmondta, milyen hálás szívvel jön otthonról haza, ahol a jelenlévők ápolják a múlt értékeit. (A Magyargyerőmonostoron 1845-ben született, 1910-ben Bánffyhunyadon elhunyt Gyarmathy Zsigáné terebesi Hory Etelka íróként, a kalotaszegi népi hagyományok gyűjtőjeként tevékenykedett. Szülőföldjéért, nemzetéért öt évtizeden át fáradhatatlanul dolgozott, Kalotaszeg társadalmi, művelődési életének minden mozdulásában része volt).
Kezük lenyomata. Csoportkép Kalotaszeg nagyasszonyának frissen leleplezett mellszobrával
Fotó: Kalotaszentkirályi Ady Endre Szakiskola
Kovács Erzsébet, az Ady Endre Kulturális Egyesület elnöke beszédében megköszönte a kalotaszentkirályi származású Preininger család adományát, kifejezve örömét, hogy Kalotaszeg nagyasszonyának emlékét ezentúl nemcsak a tábor őrzi, hanem a diófa árnyékában helyet kapó mellszobor is. Amely a Székelyudvarhelyen született Harmath István szobrászművész alkotása, a talapzatot pedig Gere István kőfaragó készítette el. „A ma elvégzett munka jövőt formál” – vallotta beszédében Okos-Rigó Dénes, az Ady Endre Szakiskola igazgatója. A már-már szállóigévé vált mondata valahol minden helybéli alkalmazott ars poeticája, hiszen másképp nem jöhetne létre egy ilyen tábor. Köszönet illeti a pedagógusokat, a szakácsnőket, a sofőröket, az adminisztratív munkát végzőket, a támogatókat, s mindazokat, akik részt vállaltak a hét programjaiban.
Együtt alkottunk, emlékeztünk, beszélő kövekkel találkoztunk a 2024-es táborban, s bízunk abban, hogy lelkes táborozókként később a mi kezünk lenyomatai is mesélni fognak.
Pap Ágnes
A szerző a kalotaszentkirályi Ady Endre Szakiskola magyar szakos tanára
A kedvezménnyel az aradi önkormányzatnak az a célja, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse a közösségi biciklikölcsönzést és az alternatív közlekedési eszközöket.
Csökken a Korond-patak sótartalma – közölte Luci Ervin román vízügyi igazgató. Ez annak köszönhető, hogy kiszivattyúzzák a vizet a parajdi sóbánya omladozó régi részlege fölött, és csak a veszélyeztetett terület alatt engedik vissza a mederbe.
A 2025-ös romániai magyar nyelv és irodalom érettségi vizsga tételsora jól strukturált, követelmény-alapú volt, ugyanakkor méltó kihívás elé állította azokat a diákokat, akik valóban elmélyültek az irodalomban.
Kerékpártúrával egybekötött ünnepség keretében emlékeztek meg a pécskai és battonyai önkormányzatok, illetve a román és magyar határvédelmi szervek arról, hogy harminc éve nyitották meg a Tornya–Battonya határátkelőhelyet.
Megyeszerte szondáztattak a rendőrök Bihar megyében: akadt olyan sofőr, akit súlyosan részeg állapotban kellett a kocsiból kiszállítani, mások reggeli pálinkázás után ültek volánhoz.
Megemelkedett a Maros sótartalma a folyó Arad megyei szakaszán, ezért a helyi vízügyi igazgatóság figyelmeztette a mezőgazdaságban dolgozókat, hogy sem itatásra, sem öntözésre nem javallott a vize.
Továbbra is meleg lesz az idő az ország legnagyobb részén a következő időszakban, csapadékra inkább június 18-a körül és 25-e után lehet számítani – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) hétfőn kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Gyergyóditró és Grințieș közötti (2A jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására adta hírül az Agerpres hírügynökség.
Az elmúlt 24 órában 17 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 18 személynek nyújtottak segítséget – számolt be hétfőn a Facebook-oldalán a Salvamont.
A csendőröknek kellett elkergetniük vasárnap este egy medvebocsot, amely egy ház udvarán álló fára mászott fel a Fehér megyei Felsővidrához tartozó Mărtești faluban.
szóljon hozzá!