Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Aláírták pénteken az észak-erdélyi autópálya (A3) és az 1-es országút (DN1) közötti összekötő út építésére vonatkozó szerződést a Dimex-2000 Társaság – Obras Publicas y Regadios – OPR Asphalt – Autotehnorom – CON-A Operations cégtársulással – jelentette be a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) vezérigazgatója.
2023. július 28., 18:232023. július 28., 18:23
Cristian Pistol Facebook-bejegyzése szerint a cégtársulás 562,61 millió lejért (áfa nélkül) vállalta a munkálatok elvégzését, és 18 hónap áll a rendelkezésére a kivitelezésre.
Az autópályát az 1-es országúton fekvő Kolozs megyei Tordatúr községgel összekötő 5 kilométeres gyorsforgalmi úton hét híd és viadukt épül, utóbbiak közül a leghosszabb a Rák-patak völgyén átvezető 258 méteres völgyhíd lesz – tájékoztatott az Agerpres szerint Pistol. A Beszterce-Naszód megyei Dimex-2000 Társaság vezette konzorcium bő két hete nyerte meg a versenykiírást, azóta letelt az óvási időszak is. Mint ismeretes,
Jelenleg ugyanis az észak-erdélyi autópályán kelet felől érkező, Beszterce városa vagy Máramaros megye felé irányuló átutazó, illetve teherforgalom a sztráda végétől Kisbácson át kénytelen Kolozsvár felé venni az irányt, végig a Munka sugárúton, Apahida felé. Ám ha még Kolozsvár előtt, Tordatúr felé letérhetnének a sofőrök az autópályáról, a már meglévő Bányabükk–Apahida-körgyűrűn keresztül sokkal könnyebben megközelíthetnék az említett célállomásokat, miközben tehermentesítenék a régi útvonalat.
Az új aszfaltcsík ugyanakkor a Gyalu–Szászfenes–Kolozsvár-útvonalon is csökkenthetné a forgalmat, hiszen a gyalui le- és felhajtón kívül újabb alternatívát biztosítana a kincses város és az észak-erdélyi sztráda összekötésére. Nem beszélve arról, hogy a Kolozsvár felől a DN1-esen kelet, Marosvásárhely vagy a Székelyföld felé haladóknak nem kellene átverekedniük magukat – a csúcsidőben szintén „megbénuló” – Tordán, hogy felhajthassanak az A3-asra, hanem ezt már hamarabb, Tordatúr közelében megtehetnék a gyorsforgalminak köszönhetően.
Mindhárom protestáns egyház – református, evangélikus, unitárius – püspöke jelen volt a Szent Mihály-templomban rendezett közös imaalkalmon, amelyet a városért és a magyar közösségért tartottak a Kolozsvári Magyar Napokon.
Előzetes letartóztatásba került egy 36 éves férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy megerőszakolt egy néhány napja eltűntnek nyilvánított kiskorút – számolt be szerdán a Kovászna megyei rendőrség.
Két székelyföldi mezőgazdasági szakember kapott Széchenyi Imre Díjat Nagy István agrárminisztertől Szent István ünnepe alkalmából.
A magyarság nem hasonult meg és semmilyen nyomásra nem mond le Szent István értékeiről, megtartotta a keresztény Magyarországot abban a valójában, amelyben az államalapító király ezer évvel ezelőtt ráhagyta – hangsúlyozta Nacsa Lőrinc Kolozsváron.
Egy személy életét vesztette szerdán Fehér megyében, az A1-es autópályán, miután egy teherautó elgázolta.
A nemzet születésnapja nemcsak az ország ünnepe, hanem minden magyaré – hangoztatta Varga-Bajusz Veronika államtitkár szerdán a szatmárnémeti római katolikus székesegyházban a Partiumi Magyar Napok keretében rendezett augusztus 20-i ünnepségen.
A Házsongárd Alapítvány civil kitartása és a budapesti Nemzeti Örökség Intézet intézményi tapasztalata találkozott egy kerekasztal-beszélgetésen, az idei Kolozsvári Magyar Napok keretein belül.
A kolozsvári Kétágú-templom tornyában működő Hóstáti Múzeumba látogattunk el a Gazdaszemmel sorozat e heti videós riportjában.
Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.
Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.
szóljon hozzá!