Adományokat vitt Háromszékre a Katolikus Karitász
Fotó: Tuchiluș Alex
Átadta szerdán a Kovászna megyei Kökösbácsteleken az újabb, adománygyűjtő akcióból származó 16 millió forintos (mintegy 200 ezer lej) támogatását a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász.
2025. július 09., 15:532025. július 09., 15:53
2025. július 09., 16:082025. július 09., 16:08
A másfél hónappal ezelőtt árvíz által leginkább sújtott háromszéki településen Zagyva Richárd, a Katolikus Karitász országos igazgatója elmondta: a világ számos országában jelenlévő szervezet igyekszik ott lenni a bajba jutott emberek mellett. Emlékeztetett, hogy korábban 4 millió forint gyorssegélyt nyújtottak át a székelyföldi árvízkárosultaknak, majd gyűjtést indítottak a rászorulók további megsegítésére.
Hangsúlyozta: a szervezet képviselői azért hozták el személyesen az adományt, hogy ezúttal is kifejezzék támogatásukat a helyieknek, éreztessék velük, hogy nincsenek egyedül.
Márton András, a Gyulafehérvári Caritas igazgatója elmondta: a háromszékieknek sokat jelent a magyarországi támogatás. Emlékeztetett, hogy a pénzbeli segítség mellett kétmillió forintos tárgyadományt is kaptak az anyaországi szervezettől.
Pontosan 291 273 lej folyt be egy hét alatt az RMDSZ által népszerűsített és támogatott adománygyűjtésekből és jótékonysági koncertekből – tájékoztatott szerdán a szövetség sajtóirodája.
Hangsúlyozta: a szervezet „a hétköznapok segítőknek” nevezi magát, mivel nem gyorssegélyt nyújtanak, hanem olyankor is ott vannak a bajba jutottak mellett, amikor a többi segélyszervezet már távozott.
Közölte, hogy a gyulafehérvári székhelyű szervezet is indított adománygyűjtést a háromszéki árvízkárosultak megsegítésére, a többi között a csíksomlyói búcsún is gyűjtöttek. A gyűjtés nyomán 390 ezer lejnyi áll rendelkezésükre, amiből az igényekhez igazodva segítik a helyieket.
Kanyó Antal, Nagyborosnyó község elöljárója közölte, hogy ebben a szakaszban leginkább építőanyagra van szükség az újjáépítéshez.
Silviu Tăras, Kökös község polgármestere is megköszönte a magyarországi katolikusoknak, hogy a támogatás által közösséget vállalnak a háromszékiekkel. Mint mondta, adományaikból kizárólag az árvíz által sújtott magánembereket segítik, az érintett falvak infrastruktúráját más forrásokból állítják helyre. A támogatók tartósélelmiszer-csomagokat is hoztak a rászorulóknak, ezeket magyarországi iskolák adományaiból állítottak össze.
Mága Zoltán magyarországi hegedűművész 24 tonna segélyt adományozott szombaton a háromszéki Nagyborosnyón élő árvízkárosult családoknak.
„Ránk számíthatsz!” az idei tusványosi nyári szabadegyetem és diáktábor mottója – jelentette be Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke.
Két szászrégeni banda tagjai verekedtek össze szombaton a szászrégeni strandon. Az eseményről nem számolt be a Maros megyei rendőr-főkapitányság, ám miután egy helyi román lap részletesen írt a történtekről, kedden több személyt őrizetbe vettek.
Mintegy 400 rendőr és csendőr keresi a 37 éves Emil Gânj Maros megyei férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta a házat barátnőjére, aki a tűzvészben életét vesztette. A férfi felkutatása egész éjjel folytatódott.
Az Erdélyi-szigethegységben lévő Vârtop üdülőfaluban táborozó diákok egy csoportját szállították kórházba kedd éjjel ételmérgezés gyanújával.
A Kolozsvártól bő húsz kilométerre fekvő Magyarfenesen áthaladó főúton sokan megállnak a László-Rigó porta előtt friss zöldségért. Videós riportunkban a gazdacsalád farmbéli teendőit jártuk körül.
Több mint 50 százalékkal megemelték az Aradi Nemzetközi Repülőtér igazgatótanácsi tagjainak a havi illetményét, de az intézmény többségi tulajdonosa, a megyei önkormányzat elnöke megvétózta a fizetésemelést.
A belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) tájékoztatása szerint 18 óráig számos erdélyi megyében is károkat okozott a viharos időjárás.
Régóta nyomoz a rendőrség annak a 37 éves Maros megyei férfinak a bűnügyeiben, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta élettársára a lakást Mezőméhesen. A férfi ellen több bűncselekmény miatt folyik eljárás.
A Temes megyei rendőrség keresi azt a személyt, aki megrongálta a magyar nyelvű táblát a temesvári református templomon, ahol Tőkés László szolgált.
Körözést adott ki a rendőrség kedden egy 37 éves Maros megyei férfi ellen, aki a gyanú szerint reggel felgyújtott egy házat Mezőméhesen. A tűzben egy fiatal nő életét vesztette.
szóljon hozzá!