A tervezettnél magasabb a közterület-fenntartók székháza Szatmáron

Le kell bontania félkész székházának legfelső emeletét a szatmárnémeti közterület-fenntartó vállalatnak, mert nem tartotta tiszteletben az építkezési engedélyben foglaltakat. Mint kiderült, az új székház felépítését vállaló cég a kivitelezési tervet figyelmen kívül hagyva hat helyett hétemeletes épületet épített.

Végh Balázs

2009. június 02., 10:022009. június 02., 10:02

Terv szerint 2010 októberében adják át a helyi takarítócég új székházát, a munkálatokat azonban különböző kivitelezési bonyodalmak hátráltatják. Az építőtelepen kifüggesztett információs panelen földszint plusz hat emelet olvasható, ám ennek ellenére a félkész objektum nyolcszintesre sikeredett.

A városvezetés a kirótt 3 ezer lejes büntetésen kívül, a fölöslegesen felhúzott emelet haladéktalan lebontására kötelezte a megrendelő vállalatot. Az egyik helyi lap értesülései szerint a pluszemelet mellett további rendellenességet is észleltek: mint kiderült, a belső elosztás, a lépcsőház elrendezése, az emeleti ablakok helye, valamint a hatodik emelet pozicionálása sem felel meg az előzetesen jóváhagyott építési terv paramétereinek – állapította meg egy szakértőkből álló ellenőrző csoport.

Az épület még fedetlen, de már meghaladta a 2008-ban kibocsátott, 819-es számú engedély szabta magasságot. Az önkormányzat egyelőre felfüggesztette az építkezést, és kérte a közterület-fenntartó cég jövőbeli székházának teljes technikai felülvizsgálatát. „Össze kell vetni a tavaly jóváhagyott kivitelezési tervet az épület mostani állapotával, és ha valóban eltérések vannak, azokat mielőbb orvosolni kell.

Ha egy emelettel többet építettek, akkor a pluszban lévő falakat el kell távolítani az objektum tetejéről” – nyilatkozta lapunknak Kereskényi Gábor szatmári alpolgármester. A szemétszállítók székházának terveit készítő cég képviselőivel tegnap többszöri próbálkozás után sem sikerült beszélnünk.

A kivitelező cég tulajdonosa, Lucian Mocanu az Adevărul de seară szatmári kiadásának úgy nyilatkozott: vállalata maradéktalanul betartotta a tervező cég utasításait, és lehet, hogy azok tévedtek, akik az épületre kihelyezett információs táblát készítették.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 02., szombat

Nagyváradi premontrei apát: kettős mércét alkalmaznak, a kilakoltatásom jogi diszkrimináció és morális visszaélés

Nyílt levélben fordult Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei főapát az őt a rendházból kilakoltatni akaró városi önkormányzat fejéhez, Florin Birta polgármesterhez, miután az elöljáró levélben javasolt találkozót.

Nagyváradi premontrei apát: kettős mércét alkalmaznak, a kilakoltatásom jogi diszkrimináció és morális visszaélés
2025. augusztus 02., szombat

Magyar Péter lerománozta Markó Bélát, őt pedig „lepoloskázták” Marosvásárhelyen

Marosvásárhelyen kezdte meg erdélyi látogatását Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, aki pénteken többek között felkereste a Teleki Tékát és megkoszorúzta a Bolyaiak és Sütő András sírját.

Magyar Péter lerománozta Markó Bélát, őt pedig „lepoloskázták” Marosvásárhelyen
2025. augusztus 01., péntek

Megkezdte csíksomlyói szolgálatát Böjte Csaba ferences szerzetes

Augusztus elsején, pénteken megkezdte lelkészi szolgálatát Csíksomlyón Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány és az erdélyi gyermekotthon-hálózat alapítója. Böjte Csaba Tusnádfürdőről kerékpárral tette meg az utat Csíksomlyóig.

Megkezdte csíksomlyói szolgálatát Böjte Csaba ferences szerzetes
2025. augusztus 01., péntek

Tragédiával végződött a magyar kamionos balesete

Halálos közlekedési baleset történt péntek délután Arad megyében, a megyeszékhelyhez közeli Zimándköz határában. A balesetben egy magyarországi kamionos és egy aradi nő volt érintett, utóbbi életét vesztette.

Tragédiával végződött a magyar kamionos balesete
2025. augusztus 01., péntek

Az fix, hogy bemérnek: rögzített traffipaxok Erdélyben is

Egyre nagyobb területet hálóz be Romániában az e-SIGUR közúti ellenőrző- és bírságolórendszer, amely egyelőre mobil sebességmérők révén „szedi áldozatait”, viszont hamarosan több száz fix traffipaxot is kihelyeznek országszerte.

Az fix, hogy bemérnek: rögzített traffipaxok Erdélyben is
2025. augusztus 01., péntek

Megkezdődött az erdélyi Tisza-tábor, egy újságot már kitiltottak

Kitiltották a Magyar Nemzet képviselőit a Tisza Párt erdélyi szervezetének nagyadorjáni táborából, miután megjelent a budapesti lap online felületén a pénteki megnyitóról írt tudósítás.

Megkezdődött az erdélyi Tisza-tábor, egy újságot már kitiltottak
2025. augusztus 01., péntek

Új módszerrel, éjszaka próbálkoznak a telefonos csalók

A békésen alvó, majd a hirtelen telefoncsörgésre felriadó, ettől még kissé öntudatlan nyugdíjas korosztályú személyeket vették „célkeresztbe” a csalók.

Új módszerrel, éjszaka próbálkoznak a telefonos csalók
2025. augusztus 01., péntek

Létszámhiány a hegyimentőknél, a katasztrófavédelmi főigazgató szerint nem kaphat központi finanszírozást a Salvamont

A hegyimentő-szolgálat egy „rendkívül fontos” szervezet, amellyel a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya szorosan együttműködik, de a finanszírozása nem a központi hatóságok hatáskörébe tartozik – közölte Raed Arafat, a DSU vezetője.

Létszámhiány a hegyimentőknél, a katasztrófavédelmi főigazgató szerint nem kaphat központi finanszírozást a Salvamont
2025. augusztus 01., péntek

Újraindult a vasúti közlekedés Nagyvárad és a magyar határ között

Újraindult a forgalom a korszerűsített vasútvonalon Nagyvárad és a magyar határ között – közölte a Román Vasúttársaság (CFR) pénteken.

Újraindult a vasúti közlekedés Nagyvárad és a magyar határ között
2025. augusztus 01., péntek

Túrázást és vadászatot kedvelő önkénteseket toboroz a rendőrség a Maros megyei gyilkos kézre kerítésére

Túrázást és vadászatot kedvelő önkénteseket toborozna a rendőrség a Maros megyei Mezőméhesen elkövetett gyilkosság szökésben levő gyanúsítottjának kézre kerítésére – közölte az Europol rendőrszakszervezet Facebook-oldalán.

Túrázást és vadászatot kedvelő önkénteseket toboroz a rendőrség a Maros megyei gyilkos kézre kerítésére