Továbbá fontos tényező a 21. századot jellemző individualizáció, illetve az egocentrizmus, mely az egyén saját érdekeinek előtérbe helyezését jelenti a közösségi érdekekkel szemben. Az individualizmus, illetve az egocentrizmus miatt háttérbe szorul a közösségi szellem, a közösségépítés szándéka, az ez emberek egyre kevésbé tartják a kapcsolatot egymással, lazulnak az emberi kötelékek.

Román Mónika kolozsvári pszichológus a Krónikának kifejtette, a munkaidő kitolódása, továbbá az, hogy az emberek egyre kevesebb időt töltenek otthon, szintén kihat a szomszédokkal, a lakóközösségekkel kialakuló, kialakult kapcsolatra. Hiszen régen, amikor az emberek reggel hétre jártak dolgozni, és általában délután négykor már hazaértek, „az egész délután az övék volt”. Szintén fontos kiemelni, hogy régen nem volt közösségi média sem, az emberek szabadidejét nem az töltötte ki, hogy a telefonjukat nyomkodták.

– hangsúlyozta pszichológus. Mindezeken túlmenően a világjárvány miatt is jelentősen lecsökkent a személyes érintkezések, találkozások száma, és mivel tulajdonképpen évekig tartottak a korlátozások, hozzászoktunk ahhoz, hogy ritkábban találkozunk másokkal. „Ha csak egy-két hónap lett volna, akkor könnyedén visszaálltak volna a lakóközösségek, a kisebb közösségek arra, hogy kapcsolatot tartsanak fenn” – állapította meg a kincses városi szakember.

Az is fontos tény, hogy manapság könnyen ki tudjuk elégíteni a különböző civilizációs igényeinket. Azaz nem kell bekopogjunk a szomszédhoz, ha elfogy az olaj, hanem két kattintással interneten is rendelhetünk, és kis idő elteltével meg is kaphatjuk a futártól; vagy beülünk az autóba, és elugrunk érte a közeli boltba. „Tehát nincs kényszer, hogy átmenjek, ugyanakkor megvan a lehetőség, hogy ne menjek át. Minden igényünk egyre jobban ki van elégítve, és önállóan, egyedül tudjuk ezt elvégezni,

A pszichológus azt is kiemelte, hogy a munkaerő-mobilitás miatt folyamatos a beköltözés vidékről a városokba, nagy azoknak a száma, akik idegennek érzik magukat, és úgy vélik, hogy nem ismerik a helyi „szokásokat”, a „hely szellemét”. És ezek az emberek gyakran bizalmatlanok, úgy érzik, hogy nem tudják, kinek nyithatnak ajtót, kinek nem – és ezt a médiából ismert negatív történetek is felerősítik. Továbbá mivel sokan albérletben élnek, gyakran váltanak – kényszerből vagy szabad akaratból – otthont, tulajdonképpen nem élnek annyit egy helyen, hogy hosszú távú kapcsolatokat alakítsanak ki, márpedig sok helyen kapcsolatokat kialakítani nagyon nehéz.

„Én úgy gondolom, hogy fogadjuk el a természetes igényeinket. Tehát ha szükségünk van arra, hogy biztonságban érezzük magunkat, és ehhez tartanunk kell a kapcsolatot a szomszéddal, akkor tegyük. Ha engem érdekel, hogy miért van nála olyan világosság, vagy miért nem volt egy hétig világosság, akkor merjünk rákérdezni, vegyük a bátorságot, és szólítsuk meg, ha erre igényünk van, mert ez egy természetes belső igény. És ne helyezzük előbbre a modern íratlan szabályokat, miszerint ha idegenként hozzá szólok valakihez, akkor esetleg megijesztem, vagy tolakodásnak vélheti. Csináljam úgy, hogy az ne legyen tolakodó, ne érezze tolakodásnak” – fogalmazta meg tanácsait Román Mónika.

„Tehát nem az lesz, hogy akkor egész nap a szomszédban ülök és pletykálok, vagy a kapu elé ülök ki és ott beszélgetek, hanem esetleg ráírok előbb chaten, és megkérdezem, nincs-e kedve átjönni. Szerintem ha valaki megtapasztalta, hogy milyen az élő kapcsolat, ha úgy érzi, hogy az jobb neki, mint az online, akkor engedjen a saját belső igényeinek. Higgye el, hogy ez így jobb, és nemcsak neki, hanem a másiknak is” – hangsúlyozta lapunknak az emberi kapcsolatokról Román Mónika kolozsvári pszichológus.