A moinești-i ügyészség továbbra sem lát bűncselekményt az erőszakos úzvölgyi temetőfoglalásban

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

A Moinești városi ügyészség továbbra sem látja, hogy bűncselekmény történt volna 2019. június 6-án, amikor nacionalista románok több ezres csoportja erőszakkal behatolt az úzvölgyi katonatemetőbe, hogy ott felszentelje és megkoszorúzza a román hősöknek létrehozott parcellát.

MTI

2021. október 23., 12:522021. október 23., 12:52

2021. október 23., 13:412021. október 23., 13:41

Az ügyészséget a Moinești városi bíróság kötelezte tavaly decemberben arra, hogy folytassa a temetőfoglalás kivizsgálását, miután megsemmisítette az ügyet lezáró ügyészségi rendeletet. Akkor élénk sajtóvisszhangot, és emberi jogi szervezetek tiltakozását váltotta ki, hogy a történteket kivizsgáló ügyész kizárólag román tanúkat hallgatott meg, és nem vélte például gyűlöletre vagy diszkriminációra való uszításnak a temetőnél skandált „kifele a magyarokkal az országból!” jelszót.

korábban írtuk

Nem lehet annyiban hagyni: folytatnia kell az ügyészségnek az úzvölgyi temetőfoglalás kivizsgálását
Nem lehet annyiban hagyni: folytatnia kell az ügyészségnek az úzvölgyi temetőfoglalás kivizsgálását

A moinești-i bíróság csütörtöki határozatában érvénytelenítette a városi ügyészségnek azt a rendeletét, amellyel az év elején vádemelés nélkül lezárta a nyomozást az úzvölgyi katonatemetőnél tavaly június 6-án történt erőszakos cselekmények ügyében.

A megismételt vizsgálatot lezáró, hasonló tartalmú ügyészségi rendeletet az egyik feljelentő fél, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) sajtóirodája ismertette szombati közleményében.

Az EMSZ összefoglalója szerint a vizsgálat során ezúttal is kizárólag román tanúkat hallgattak meg, akik azt vallották, hogy nem történt rendzavarás, noha ezt számos videófelvétel cáfolja.

A román tanúk beszámolói szerint épp a jelenlévő magyar közösség képviselői viselkedtek úgy, hogy az erőszakos cselekedethez vezethetett volna, de „szerencsére” a románok nem válaszoltak a provokációra.

Az ügyészség kitért arra, hogy a csíkszentmártoni önkormányzat nem tett feljelentést a katonatemető kapujának megrongálása miatt, ezért ejtette a rongálásra vonatkozó vádat. Ugyanígy ejtette az ügyészség a testi sértésre vonatkozó vádakat is, arra hivatkozva, hogy ilyen feljelentés nem érkezett hozzájuk. Ejtették a garázdaság és közrend megzavarására vonatkozó vádakat is, mondván, csak hazafias dalok és a román himnusz hangzott el a helyszínen.

Az indoklás egy későbbi pontján az ügyészség beismerte, hogy mégiscsak hallhatók voltak a jelenlévő magyarokat gyalázó rigmusok. Ezeket azért nem tekintette kisebbségellenes gyűlöletbeszédnek, mert szerinte nem a nagyközönségnek, hanem csak egy meghatározott számú csoportnak szóltak.

„Ebből a példából is jól kivehető az állampolitikává emelt romániai magyarellenesség. Számos videófelvétellel bizonyítottuk magunk is, hogy az úzvölgyi temetőnél nem csak hősi halottaink emlékét gyalázták meg, hanem botokkal, zászlórudakkal támadtak a magyarokra. Úgy tűnik, minden tény és bizonyíték ellenére az ügyészség az agresszorokat védi, s ez egyetlen dolgot bizonyít, mégpedig azt, hogy Románia nem jogállam” – idézte az EMSZ közleménye Csomortányi Istvánt, a szövetség társelnökét.

Idézet
„Én ott voltam az úzvölgyi temető kapujában, amikor az odagyűjtött román tömeg ránk támadt és betört a temetőbe. A saját szememmel láttam, amit a videófelvételek is igazolnak. Sajnálatos, hogy a román igazságszolgáltatás ilyen mértékben figyelmen kívül hagyja a valóságot, az európai és a romániai jogrendet semmibe véve”

– tette hozzá Mezei János, az EMSZ másik társelnöke.

A Hargita és Bákó megye határán fekvő elnéptelenedett Úzvölgye falu a törvények értelmében a Hargita megyei Csíkszentmárton község része. Az első világháborúban az itt elesett magyar katonák számára alakítottak ki temetőt a településen, amelybe a háború után a román hadisírgondozó hatóságok más nemzetiségű katonák maradványait is eltemették. A Csíkszentmárton önkormányzata által felújított és gondozott sírkertet a Bákó megyei Dărmănești polgármesteri hivatala saját közvagyonaként telekkönyveztette, és tavaly áprilisban Csíkszentmárton értesítése nélkül román parcellát és emlékművet hozott létre a temetőben.

Június hatodikára Dărmănești önkormányzata román nacionalista szervezetek felvonulását és koszorúzását engedélyezte a temetőben. A temető előtt elhaladó útra pedig Hargita megye önkormányzata engedélyezte a Kovászna megyei önkormányzat magyar képviselőinek kihelyezett rendkívüli ülését, melyre Székelyföld településeit is meghívták.

A székelyföldiek élőláncot vontak a temető elé, hogy a koszorúzás leple alatt ne lehessen egyházi szertartással felavatni a román parcellát, melynek létrehozása perek sorozatának a tárgyát képezi.

A temetőt a magyar élőláncot megkerülő futballhuligánok csoportjai foglalták el, akik kitépték a sírkert kapuját, és a székelyföldi tüntetőket, újságírókat bántalmazva utat nyitottak a román parcellát felavató papoknak és a román koszorúzóknak.

Az események után több magyar résztvevő, szervezet és intézmény is ügyészségi feljelentést tett a nacionalista szólamokat skandáló támadók ellen, ám a terület hovatartozásának a tisztázatlansága miatt ezek egy része a Bákó megyében illetékes moinești-i ügyészséghez, más része a Hargita megyében illetékes ügyészséghez került. Utóbbi még sem vádemelésről, sem az ügy lezárásáról nem rendelkezett.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. április 19., szombat

Elmaradt a húsvéti roham: üres szálláshelyek, leárazások, zárva tartó panziók Erdély-szerte

Idén a megszokottnál jóval kevesebb turista érkezett Erdély több térségébe a húsvéti ünnepekre.

Elmaradt a húsvéti roham: üres szálláshelyek, leárazások, zárva tartó panziók Erdély-szerte
2025. április 19., szombat

Lángra kapott, húsz hektáron ég a száraz növényzet Maroshévízen

Ég a száraz növényzet a Maroshévíz határában levő egyik dombon – tájékoztatott szombaton a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Lángra kapott, húsz hektáron ég a száraz növényzet Maroshévízen
2025. április 18., péntek

Ne csak húsvétkor együnk bárányhúst

A húsvéti ünnep alapétele, a bárányhús iránt változó a romániai fogyasztók érdeklődése. Összeállításunkban arra keressük a választ, hogy a bárány mennyire marad meg húsvéti ínyencségnek, illetve van-e arra esély, hogy máskor is friss húst vásárolhassunk.

Ne csak húsvétkor együnk bárányhúst
Ne csak húsvétkor együnk bárányhúst
2025. április 18., péntek

Ne csak húsvétkor együnk bárányhúst

2025. április 18., péntek

A CFR megható gesztussal próbálta enyhíteni az U-szurkolók által bántalmazott fiatalok traumáját (Videó)

Szívet melengető gesztussal reagált a kolozsvári CFR a közelmúltban történt erőszakos, magyarellenes incidensre.

A CFR megható gesztussal próbálta enyhíteni az U-szurkolók által bántalmazott fiatalok traumáját (Videó)
2025. április 18., péntek

Halálos baleset történt az egyik erdélyi megyében

Egy ember meghalt, ketten súlyosan megsérültek egy péntekre virradóra történt közúti balesetben a Krassó-Szörény megyei Toplec település térségében.

Halálos baleset történt az egyik erdélyi megyében
2025. április 17., csütörtök

Magyarországiak szenvedtek halálos balesetet Romániában

Két magyarországi gépjármű ütközött össze csütörtök délután a tornyai határátkelő közelében, Arad megyében. A balesetben életét vesztette egy 76 éves magyarországi illetőségű féri, női utasa könnyebb sérüléseket szenvedett.

Magyarországiak szenvedtek halálos balesetet Romániában
2025. április 17., csütörtök

Többéves késés után végre elkészül egy alagút a páneurópai vasútvonalon (videóval)

Az eredetileg háromévesre tervezett munka kezdete után hét és fél évvel elkészülhet végre egy vasúti alagút a IV-es számú páneurópai közlekedési folyosó Arad megyei szakaszán.

Többéves késés után végre elkészül egy alagút a páneurópai vasútvonalon (videóval)
2025. április 17., csütörtök

Húsvétkor nem fogunk fázni, de megázhatunk

Az átlagosnál melegebb idő várható húsvétra az ország régióinak többségében, még akkor is, ha változékony égboltra és viharokra is kilátás van – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Húsvétkor nem fogunk fázni, de megázhatunk
Húsvétkor nem fogunk fázni, de megázhatunk
2025. április 17., csütörtök

Húsvétkor nem fogunk fázni, de megázhatunk

2025. április 17., csütörtök

Közel száz pap vett részt a hagyományos nagycsütörtöki krizmaszentelési szentmisén Gyulafehérváron

Nagycsütörtökön délelőtt tartották a gyulafehérvári székesegyházban a hagyományos krizmaszentelési szentmisét, amelyen közel száz pap és számos zarándok vett részt – közölte a közösségi oldalon a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség.

Közel száz pap vett részt a hagyományos nagycsütörtöki krizmaszentelési szentmisén Gyulafehérváron
2025. április 17., csütörtök

Árvíztől tartanak egy erdélyi gát megrepedt betonfala miatt, a vízügy nyugalomra int

Nem fenyegeti veszély a lakosságot és az infrastruktúrát, a Hunyad megyében található Valea de Pești (magyarul halasvölgyet jelent) gát normál paraméterekkel működik – közölte csütörtökön az Országos Vízügyi Igazgatóság.

Árvíztől tartanak egy erdélyi gát megrepedt betonfala miatt, a vízügy nyugalomra int