Több mint ötezer tandíjmentes helyet hirdet meg az alapképzésre felvételizőknek a BBTE
Fotó: Bede Laura
Új szakokkal várja leendő hallgatóit a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) alap-, illetve mesteri képzésen egyaránt. A felsőoktatási intézmény vezetősége szerdán sajtótájékoztató keretében számolt be a 2024-es nyári felvételire meghirdetett helyekről.
2024. június 26., 16:122024. június 26., 16:12
Ha most érettségizne, több szempontból is a Babeș–Bolyai Tudományegyetem képzését választaná Daniel David. A kincses városi egyetem rektora szerint a BBTE mindig is a legnagyobb egyetemek közé tartozott az országban, néhány éve pedig már vezeti a romániai felsőoktatási intézmények metarangsorát. Ugyanakkor európai és nemzetközi viszonylatban is kiváló helyet foglal el az intézmény, valamint az országban a legnagyobb lehetőséget nyújtja a diákoknak, hogy részt vegyenek különböző Erasmus-programokban.
Mint a szerdai sajtótalálkozón kifejtette, az egyetem megválasztásakor Kolozsvár sem utolsó szempont, hiszen az egyik leggyorsabb ütemben fejlődő település, amely számtalan munkalehetőséget is kínál.
A megújuló világban szükség mutatkozik felsőoktatású tanulmányokra, tanult emberekre, akik ezáltal könnyebben tudnak kapcsolódni a világhoz és toleránsabbak lesznek egymással szemben” – fogalmazott az egyetemi tanár.
Christian Săcărea, Markó Bálint, Daniel David és Adrian Petrușel ismertette a nyári felvételire vonatkozó információkat
Fotó: Bede Laura
Markó Bálint, a magyar tagozatért, az oktatás-curriculumért, versenyképességért, kihelyezett tagozatokért felelős tanulmányi rektorhelyettes a meghirdetett helyeket, valamint új szakokat ismertette. Mint kifejtette, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem a 2024–2025-ös tanévre 5298 tandíjmentes helyet hirdet meg az alapképzésre felvételizőknek, valamint 9977 tandíjköteles hely áll az érdeklődők rendelkezésére. A tandíjmentes helyek közül az egyetem 35 helyet a roma nemzetiségű jelentkezők, 169 helyet a vidéki középiskolák végzettjei számára tart fenn, 25 helyet kínál a szociális ellátórendszerből érkezőknek, emellett 201 helyet a határon túli román nemzetiségű személyek számára.
A BBTE a 2024–2025-ös tanévre mesteri képzésre 3583 tandíjmentes és 6024 tandíjköteles helyet hirdet meg. Az egyetem tandíjmentes helyek közül 238-at a kiemelt területeknek kínál, 50 helyet a didaktikai mesteri programoknak, 25 helyet a szociális ellátórendszerből érkezőknek és 25-öt a fogyatékkal élőknek tart fenn. 83 helyre jelentkezhetnek a határon túli román nemzetiségű személyek.
(1117 tandíjmentes helyet, 1804 tandíjköteles helyet nappali képzésen és távoktatáson), magiszteri képzéseken pedig 1305 helyet (523 tandíjmentes helyet, 782 tandíjköteles helyet).
Markó Bálint rámutatott, a jelentkezők alapképzésen 257 program (nappali, illetve csökkentett látogatású képzés), valamint 219 mesteri program (nappali, illetve csökkentett látogatású képzés) közül választhatnak. A rektorhelyettes a BBTE oktatási kínálatát bővítő új szakokat is felsorolta.
A BBTE 4 új szakot kínál alapképzésen:
• Információmérnöki szak – 4 év, nappali képzés angol nyelven a Matematika és Informatika Karon;
• Információmérnöki szak – 4 év, nappali képzés magyar nyelven a Matematika és Informatika Karon;
• Mesterséges intelligencia szak – 3 év, nappali képzés angol nyelven a Matematika és Informatika Karon;
• Közegészségügyi szolgáltatások és -politikák szak – 3 év, nappali képzés román nyelven a Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Karon.
Emellett 4 új mesteri program is elindul:
• Kelet-ázsiai tanulmányok és kutatások – nappali, 4 félév, román, kínai, koreai, japán nyelven a Bölcsészettudományi Karon;
• Health Economics – nappali, 4 félév, angol nyelven a Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karon;
• Adatvezérelt menedzsment – nappali, 4 félév, magyar nyelven a Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karon;
• Globális biztonság és emberi jogi politikák/Global Security and Human Rights policies – nappali, 4 félév, angol nyelven a Történelem és Filozófia Karon.
A Magyar Tagozat alapképzésen 2921, magiszteri képzéseken pedig 1305 helyet hirdet
Fotó: Bede Laura
Adrian Petrușel, a kutatás-fejlesztés-innovációért és doktori tanulmányokért felelős rektorhelyettes arról beszélt, hogy a BBTE idén két felvételi ülésszakot szervez a doktori képzésekre: az első kört 2024 júliusában, a másodikat folyó év szeptemberében tartják.
A 315 ingyenes hely közül 149 részesül ösztöndíjban, 5 hely a határon túli román nemzetiségű személyek számára van fenntartva, 2 helyre jelentkezhetnek a roma nemzetiségű jelentkezők, 4 hely a kiemelt területeké. A BBTE keretében 31 doktori iskola működik, amelyek biztosítják a 32 akkreditált terület úgy diszciplináris, mind interdiszciplináris megközelítését. A felvételi vizsga módját minden program számára az illető doktori iskola határozza meg és közli.
Július 15. és 31. között lehet felvételizni az egyetemre
Fotó: Bede Laura
Christian Săcărea, a nem hagyományos oktatásért, a társadalommal való kapcsolatért felelős rektorhelyettes elmondta, alapképzésen 2300 helyet hirdetnek meg a távoktatásra és csökkentett látogatású oktatásra jelentkezők számára. A Német Tagozat vezetője emlékeztetett,
és szerinte ez a forma nagyon előnyös lehet olyan diákok számára, akik nem élnek Kolozsváron, nem tudnak ingázni vagy itt lakni, esetleg dolgoznak felsőoktatási tanulmányaik elvégzésével párhuzamosan.
A felvételi naptár tartalmazza a jelentkezési időszakot, a felvételi vizsgákat, az eredmények kifüggesztését, a fellebbezések benyújtását, a helyek megerősítését, a fennmaradó helyek újraelosztási időszakát, ezt a BBTE-n belül az egyes karok határozták meg. További információk a infoadmitere.ubbcluj.ro/hu linken érhetők el.
A Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) országos szinten az első, Európában a 275., világszinten a 755. helyet foglalja el a világ egyetemeinek legjelentősebb amerikai rangsorában – közölte a felsőoktatási intézmény.
Kolozsvár Románia legjobb egyetemi városa a brit Quacquarelli Symonds (QS) kedden közzétett idei rangsora szerint – számolt be a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE).
Nagyvárad is bekerült azon, az utóbbi hetekben számos erdélyi és partiumi városban felbukkant internetes csalók célpontjai közé, akik hamis tömegközlekedési kártyákat kínálva próbálják átverni áldozataikat.
A bukaresti közlekedési minisztérium – a vészjósló civil várakozásoknál hamarabb – kibocsátotta a dél-erdélyi autópálya hírhedt Marzsina–Holgya-szakaszán tervezett alagutakra vonatkozó építkezési engedélyt.
A 2024–2025-ös tanév megkezdése előtt 35 iskola- és óvodaépületnek még mindig nincs közegészségügyi engedélye Arad megyében. A legtöbb „problémás” intézmény vidéken található, a leggyakoribb hiányosság pedig folyóvíz és az illemhelyek hiánya.
Megvan a Kolozsvár és Dés között tervezett gyorsforgalmi út megvalósíthatósági tanulmányának elkészítője.
Kolozsváron kerül sor az unitárius, unitárius-univerzalista és más felekezetű nők negyedik világtalálkozójára szeptember 5–8. között. A több mint 150 fős konferenciára erdélyi és magyarországi unitárius nőket is várnak.
Elfogadta szerdán a román kormány a Temesvárt a román–szerb határon levő Temesmórával összekötő autópálya építésének műszaki-gazdasági mutatóit – jelentette be Sorin Grindeanu közlekedésügyi miniszter a Facebookon.
Miután több nagyvárosban is megjelentek a gyanúsan olcsó busz- és villamosbérleteket kínáló felhívások, most az aradiakat próbálják rávenni az internetes csalók arra, hogy megadják személyes és banki adataikat, pénzt csikarva ki tőlük.
Friss drónfelvételekből készített, feliratozott videóösszeállítást tettek közzé az észak-erdélyi autópálya szakaszonkénti állásáról.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) Kovászna megyei szenátora, Ionuţ Neagu felszólította a román pártokat, hogy ne fogadják el Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester javaslatát egy olyan román konzultatív tanács létrehozására.
A Kolozsvári Magyar Napok Farkas utcai kézműves vásárának egyik színfoltja volt a hagyományos széki kézi szőtteseket kínáló Balla házaspár sátra. A kizárólag kézi munkával készülő terítők alapanyagát, a vásznat helyben szövik, és a csipkét is ők készítik.
szóljon hozzá!