Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
A Szent Márton napi búcsú keretében szentelték újra vasárnap a moldvai Nagypatakon (Valea Mare) a magyar állam támogatásával restaurált római katolikus műemléktemplomot.
2021. november 14., 19:182021. november 14., 19:18
2021. november 14., 19:542021. november 14., 19:54
A legrégebbi moldvai római katolikus fatemplomként nyilvántartott műemlék újraszentelésén Iosif Paulet jászvásári püspök köszönetet mondott a Magyarország képviseletében jelen levő Zákonyi Botond bukaresti nagykövetnek a műemlék megmentéséért.
Pogár László, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) elnöke az esemény után az MTI-nek elmondta:
Hozzátette: a parányi fatemplom újraszentelésén mintegy 25 pap és sok száz hívő vett részt. Úgy értékelte: a felújítás és az avatás hozzájárult a magyar érzelmű csángók moldvai elismertségének növeléséhez.
A felújítás során megerősítették a templom alapját, kicserélték a korhadt gerendákat, szarufákat és más fa elemeket, és újrafödték tölgyfazsindellyel az épületet.
Zákonyi Botond nagykövet az MTI-nek elmondta: az egyházi liturgia román nyelven zajlott de Pogár László MCSMSZ-elnök és ő maga is mondott pár mondatot magyarul is. Hozzátette: ez a legkeletebbi Szent Mártonnak szentelt katolikus templom, és a korai kereszténység idején Savarián, a mai Szombathelyen született Szent Mártonra egy kicsit magyar szentként is szokás tekinteni, noha jóval a honfoglalás előtt élt.
A Nagypatak és Forrófalva (Faraoani) közös temetőjében álló parányi fatemplomban csak kivételes alkalmakkor tartanak szertartásokat. Mindkét településen nagyobb templomok épültek.
Petru-Iulian Bucur muzeológus tanulmánya szerint Forrófalván 1420-ban husziták telepedtek le. A települést 1435-ben említik először, és a helyi hagyomány szerint ekkor épült a kis fatemplom is, melynek első írásos említése 1605-ből való. Az idők során a kis templomot többször újraépítették. A templom nyugati ajtaját a muzeológus feltételezése szerint az 1745 és 1762 közötti javításkor alakították ki. Az ajtón ma is elolvasható a „Bálint Márton csinálta” fába vésett felirat.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.
Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.
Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).
Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.
A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.
Egy feltehetően lelőtt kutya miatt indított bűnügyi nyomozást a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság. Az állatot a Temesvárral határos Újmosnicán valószínűleg lelőtte az elkövető, majd a kutya tetemét a személygépkocsija csomagtartójába tette és elhajtott.
A katonai tűzoltók folytatják a beavatkozást a parajdi sóbányában, ahol az utóbbi napok heves esőzései nyomán kedden vízszivárgást észleltek.
szóljon hozzá!