Kevesebb és drágább gyógyszerhez jutunk hozzá a közeljövőben
Fotó: Bodor Tünde
Gyógyszerhiánnyal, illetve a gyógyszerárak elszabadulásával riogatnak a szakmai szervezetek, miután az Európai Unió új irányelve drasztikus környezetvédelmi intézkedéseket követel az európai gyógyszergyártóktól. Szakemberrel jártuk körül a romániai gyógyszerpiac anomáliáit.
2024. november 06., 19:002024. november 06., 19:00
Számos gyógyszer eltűnhet a romániai gyógyszertárakból a közeljövőben, ha az egészségügyi minisztérium, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár és az Országos Gyógyszerhatóság közös döntése nyomán nem módosítanak a gyógyszerforgalmazást szabályozó jogszabályokon – áll a Generikus Gyógyszergyártók Romániai Egyesülete (APMGR) elnökének, Simona Cocoșnak az Agerpres hírügynökséghez eljuttatott állásfoglalásában.
A szakmai szervezet annak kapcsán kongatta meg a vészharangot, hogy
Az új EU-s direktívát minden tagállamnak át kell ültetnie saját jogrendjébe, ami a romániai gyógyszergyártók szerint súlyos helyzetbe hozhatja a hazai gyárak üzemeltetőit, de jelentősen megnehezíti az eddig olcsónak számító importgyógyszerek behozatalát is. A magyar és a lengyel környezetvédelmi minisztertől eltérően a román szaktárcavezető az uniós országok többségéhez hasonlóan elfogadta az új irányelvet.
A Brüsszelben megszavazott direktíva minden uniós ország gyógyszergyártó cégei számára szigorított környezetvédelmi technológiát ír elő, ami az eredeti gyógyszerekhez képest olcsóbb, ,,másolt” generikus készítmények széles tárházát érinti elsősorban.
hogy a hazai betegek 70 százaléka eleve az olcsóbb, megfizethetőbb generikus gyógyszereket használja. A szakmai szervezet közleménye azt írja, hogy az originál gyógyszereknél mintegy 40-70 százalékkal kevesebbe kerülő generikus gyógyszerek a biztosítópénztár büdzséje számára is komoly megtakarítást hoznak, ennek ellenére az állami szervek nem menedzselik megfelelően a romániai gyógyszerpiac szabályozását.
Fotó: Freepik.com
Székely Pál, a Hargita Megyei Gyógyszerészkamara elnöke, az Országos Gyógyszerészkamara vezetőségi tagja a Krónikának elmondta, hogy Romániában hosszú évek óta hiány van bizonyos gyógyszerekből, ezt az új uniós irányelv tovább fogja súlyosbítani.
Zöldebbek leszünk, de ennek komoly ára van, amit az emberek kell megfizessenek. Ha a környezetvédelmi előírások bevezetésénél nem az észszerűség dönt, akkor megtörténhet, hogy Európában nem lesz gyógyszergyártás” – fogalmazott portálunknak a székelyföldi gyógyszerész.
Székely Pál szerint a romániai piac eddig sem volt túl vonzó a nagy gyógyszergyártó cégek számára, mert az árszabályozás a három legolcsóbb Európai uniós gyártó áraiból indult ki. Sokszor megtörtént, hogy hiába volt Romániában az egyik legolcsóbb uniós ár számos gyógyszerből, mert az egységes piac miatt a nagy gyógyszerkereskedő cégek a gyártók által behozott termékeket újraexportálták más uniós országba, ahol jóval nagyobb haszonnal értékesítették. Ez ellen a román állam nem tett semmit. A szakember szerint ilyenkor az adott gyógyszerekből krónikus hiány keletkezik, amit nehéz más készítményekkel pótolni.
,,A generikus gyógyszereknek világszerte óriási piacuk van. A mintegy húsz évig védett tulajdonú originál gyógyszereket szabaddá válásuk után bármelyik gyógyszergyár gyárthatja, így a gyárak között nagy versengés kezdődik, ami lenyomja az árakat. Egy idő után ezeknek a készítményeknek az ára olyan alacsony lesz, hogy nem éri meg gyártani, és ilyenkor kivonják a piacról” – foglalta össze a gyógyszegyártás piaci mechanizmusát Székely Pál.
A szakorvosok a beállított kezelések hatékonyságában bíznak, ami viszont felborul, ha az addig használt gyógyszert kivonják a forgalomból. Helyette új készítménnyel kell kísérletezni, ami egyrészt sokkal drágább lesz, másrészt nem lehet előre tudni, hogy a régi, bevált gyógyszerhez képest mennyire fogadja el a páciens szervezete.
,,Évek óta gond, hogy a minisztériummal és a biztosítóházzal fenntartott kapcsolatunk enyhén fogalmazva is jobb kéne legyen. Időnként kutya-macska harc folyik a gyógyszerészkamara, a betegek érdekvédelmi szervezetei és a kormány között. Ezen a helyzeten kell sürgősen változtatni, hogy közös megoldást találjunk a romániai gyógyszerpiac állandósult gondjaira” – nyilatkozta a Krónikának Székely Pál.
Felavatták szerdán Tordán a német Stada új gyógyszergyárát – adta hírül a Ziarul Financiar gazdasági portál.
A kolozsvári Kétágú-templom tornyában működő Hóstáti Múzeumba látogattunk el a Gazdaszemmel sorozat e heti videós riportjában.
Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.
Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.
Munkagépekből mintegy 2000 liter gázolajat lopott el az az öt Bihar megyei fiatal, akik ellen minősített lopás vádjával nyomoz a rendőrség. Valamennyiüket őrizetbe vették.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Fehér, Kolozs és Szeben megyei folyókra.
A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.
Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.
Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján mondott beszédet a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünnepséget követően a Krónika munkatársának nyilatkozott arról, hogy milyen élményekkel tér vissza az anyaországba.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
szóljon hozzá!