Több mint három hét után visszatérhetnek a diákok az iskolapadokba, a végzősök a vizsgákra készülnek

Több mint három hét után visszatérhetnek a diákok az iskolapadokba, a végzősök a vizsgákra készülnek

A több mint háromhetes sztrájk után kedden visszatérnek az iskolapadokba a diákok – a 2022–2023-as tanév utolsó hetében a tanároknak le kell zárniuk mindenkit.

2023. június 08., csütörtök

Hétfő helyett szerdán kezdődnek a szóbelik az érettségin a pedagógussztrájk miatt

Két nappal elhalasztják a szóbeli érettségi vizsgák kezdetét a pedagógusok sztrájkja miatt – jelentette be a csütörtöki kormányülést követően Ligia Deca oktatási miniszter.

Hétfő helyett szerdán kezdődnek a szóbelik az érettségin a pedagógussztrájk miatt
2023. június 06., kedd

Legalább a vizsgákat tartsák meg: kompromisszumot várnak a szülők a tanároktól

A tanügyi alkalmazottak sztrájkja indokolt, de szükség van egy kompromisszumos megoldásra, amely lehetővé tenné az országos vizsgák eredeti ütemterv szerinti megszervezését – jelentette ki kedden a Szülői Szervezetek Országos Szövetségének elnöke.

Legalább a vizsgákat tartsák meg: kompromisszumot várnak a szülők a tanároktól
2023. június 03., szombat

Vizsgálat indult a szebeni megyei kórházban, miután kizuhant egy beteg a harmadik emeletről

Belső vizsgálat indult szombaton a Szeben Megyei Klinikai Sürgősségi Kórházban, miután csütörtökön ismeretlen körülmények között kizuhant egy beteg az idegsebészeti osztály harmadik emeleti ablakán.

Vizsgálat indult a szebeni megyei kórházban, miután kizuhant egy beteg a harmadik emeletről
2023. május 29., hétfő

Az érettségi és a képességfelmérő elhalasztását lengette be a sztrájkoló pedagógusok egyik vezetője

Miközben hétfőn már második hetébe lépett a béremelésért kirobbantott pedagógussztrájk, egy szakszervezeti vezető immár a nyári vizsgák elhalasztásának lehetőségét is meglebegtette arra az esetre, ha a kormány nem enged.

Az érettségi és a képességfelmérő elhalasztását lengette be a sztrájkoló pedagógusok egyik vezetője
2023. május 23., kedd

Május végére halasztják a hatodikosok képességfelmérő vizsgáját a pedagógussztrájk miatt

Május 30-án és 31-én tartják meg a hatodikosok országos képességfelmérő vizsgáját, amelyet az eredeti ütemterv szerint ezen a héten szerdán és csütörtökön kellett volna megszervezni – közölte kedden a tanügyminisztérium.

Május végére halasztják a hatodikosok képességfelmérő vizsgáját a pedagógussztrájk miatt
2023. május 08., hétfő

Vizsgaidőszak: kezdődik a másodikosok, a negyedikesek és a hatodikosok országos képességfelmérő vizsgája

Kedden kezdődik a másodikosok, negyedikesek és hatodikosok országos képességfelmérő vizsgája.

Vizsgaidőszak: kezdődik a másodikosok, a negyedikesek és a hatodikosok országos képességfelmérő vizsgája
2023. május 04., csütörtök

Betiltották a szüzességi teszteket Romániában

Betiltották a sok vitát kiváltó szüzességi tesztek készítését Romániában. Ezután csak hatósági kérésre állíthatnak ki erről szóló igazolást a szakrendelők.

Betiltották a szüzességi teszteket Romániában
2023. április 07., péntek

Vizsgálatot indított a Bihar megyei rendőr-főkapitányság, miután több rendőr is összeverekedett egy születésnapi partin

Belső vizsgálatot indított a Bihar megyei rendőr-főkapitányság, miután nyilvánosságra került, hogy több bihari rendőr is verekedésbe keveredett egy ünnepi rendezvényen.

Vizsgálatot indított a Bihar megyei rendőr-főkapitányság, miután több rendőr is összeverekedett egy születésnapi partin
2023. március 30., csütörtök

A matek ment a leggyengébben a nyolcadikosoknak a képességfelmérő próbavizsgán, a tavalyinál is kevesebb az átmenő

Úgy tűnik, a matematika a gyengéje a kisérettségire készülő nyolcadik osztályos diákoknak, kevesebb mint 60 százalékuknak sikerült átmenő osztályzatot kapniuk az elmúlt időszakban lezajlott próbavizsgák során.

A matek ment a leggyengébben a nyolcadikosoknak a képességfelmérő próbavizsgán, a tavalyinál is kevesebb az átmenő
2023. március 24., péntek

Az Északi Áramlat üzemeltetőjét is bevonnák a dánok a vezeték mellett talált titokzatos tárgy begyűjtésébe

A dán energiaügynökség az Északi Áramlatot üzemeltető vállalat segítségét kérte a gázvezeték közelében talált, henger alakú tárgy begyűjtéséhez – derült ki egy csütörtök este nyilvánosságra hozott közleményből.

Az Északi Áramlat üzemeltetőjét is bevonnák a dánok a vezeték mellett talált titokzatos tárgy begyűjtésébe
2023. március 15., szerda

Elhalasztják a hat tantárgyból álló országos képességvizsga bevezetését

A jelenleg hetedik osztályba járó tanulók az eddig megszokott módon fognak képességvizsgázni, a hat tantárgyból álló országos képességvizsga bevezetését elhalasztják – döntött szerdai ülésén a bukaresti kormány.

Elhalasztják a hat tantárgyból álló országos képességvizsga bevezetését
2023. január 25., szerda

Egy hét elteltével, a szülők panasza nyomán indult vizsgálat a 15 éves szatmárnémeti lány halála ügyében

Belső vizsgálatot indított a szatmárnémeti megyei sürgősségi kórház vezetősége annak a 15 éves lánynak az ügyében, aki röviddel azután életét vesztette, hogy bement a sürgősségi osztályra.

Egy hét elteltével, a szülők panasza nyomán indult vizsgálat a 15 éves szatmárnémeti lány halála ügyében
2023. január 13., péntek

Még a Fanta sem ugyanolyan: uniós szintű vizsgálatot kér a fogyasztóvédelem a kettős mérce megszüntetése érdekében

Kettős mércére gyanakszik az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC), miután vizsgálatai során kiderült: eltérő az összetétele a Fanta üdítőital-család termékeinek az Európai Unió tagállamaiban.

Még a Fanta sem ugyanolyan: uniós szintű vizsgálatot kér a fogyasztóvédelem a kettős mérce megszüntetése érdekében
2022. december 30., péntek

Kihirdette az államfő, hogy csökkent az alsó korhatár a busz- és kamionsofőr vizsgákhoz

Kihirdette pénteken Klaus Iohannis államelnök a törvényt, amely 21-ről 18 évre csökkenti az alsó korhatárt a C és a C+E kategóriás jogosítvány megszerzésére, valamint 24-ről 21 évre a D és a D+E kategóriák esetében.

Kihirdette az államfő, hogy csökkent az alsó korhatár a busz- és kamionsofőr vizsgákhoz
2022. december 07., szerda

A legfelsőbb ügyészség és az ANI is vizsgálhatja Rafila költséges külföldi utazásait

Az Országos Feddhetetlenségi Ügynökségnél (ANI) és a legfőbb ügyészségen is feljelentette Emanuel Ungureanu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője Alexandru Rafila egészségügyi minisztert.

A legfelsőbb ügyészség és az ANI is vizsgálhatja Rafila költséges külföldi utazásait
2022. december 07., szerda

Kőolajfoltokat észleltek a Dunán, vizsgálják a szennyezés forrását

A hatóságok kőolajfoltokat észleltek a Dunán a 936-os folyamkilométertől a Vaskapu I. vízerőmű zsilipjéig terjedő szakaszon – közölte a Román Vízügyi Igazgatóság (ANAR).

Kőolajfoltokat észleltek a Dunán, vizsgálják a szennyezés forrását
2022. november 18., péntek

Joe Biden közvetlen részvételét is vizsgálnák fia tengerentúli üzleti ügyeiben a republikánusok

Joe Biden amerikai elnök közvetlen részvételét is vizsgálnák fia tengerentúli üzleti ügyeiben az amerikai képviselőház több bizottságának leendő republikánus elnökei – hangzott el sajtótájékoztatójukon csütörtökön Washingtonban.

Joe Biden közvetlen részvételét is vizsgálnák fia tengerentúli üzleti ügyeiben a republikánusok