„Felleltározná” és csippel látná el a medvéket a környezetvédelmi miniszter, aki arról is beszámolt, hogy előrehaladott tárgyalások zajlanak a nagyvadak „exportálásáról”.
A romániai piacon eladásra kínált félkész hústermékek 40 százaléka hamisítvány – kongatta meg a vészharangot az Infocons fogyasztói egyesület, az élelmiszeripari munkáltatók azonban egyelőre visszafogottan nyilatkoznak az adatok kapcsán.
A fogyasztóvédelmi ellenőröknek nem áll jogukban a magáncégek alkalmazottainak románnyelv-tudását ellenőrizni, jelentette ki Tamás Sándor. Arra kéri a székelyföldi vállalkozókat, hozzák nyilvánosságra, ha ilyesmi történik, az RMDSZ ugyanis eljárást indít.
Az énekesmadarak vonulási dinamikáját tanulmányozzák Chituc-turzáson a negyedik alkalommal, július–október között szervezett gyűrűzőtáborban.
Meg akarják félemlíteni a magyar közösséget Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök szerint, aki a Kaufland székelyudvarhelyi kirendeltségénél történtekre reagált.
Bár az etnikai diszkriminációt kiáltó vlogger állításai hamisnak bizonyultak, átfogó ellenőrzésbe fogott a fogyasztóvédelem a székelyföldi vendéglátóipari egységekben. Kovászna megyében is büntettek, mert egy fánksütő nem tudott értekezni a román vásárlókkal.
Egy sor rendellenességet tapasztaltak a fogyasztóvédők az elmúlt két évben a különböző pénzintézeteknél végzett ellenőrzések során, az azonban nem derül ki a szerda este közzétett jelentésből, hogy mely bankokról van szó.
A nyár folyamán Erdélyben több százan tettek panaszt a fogyasztóvédelmi hatóságnál az állami és a magántulajdonban levő vasúttársaságokra, mivel nem létező vagonokba, illetve helyekre kaptak helyjegyet, és emiatt nem fértek fel a szerelvényre.
Új helyszínekkel bővítenék a Szent László-örökségút hálózatát a projekt lebonyolítói, akik ehhez a helyi közösségek javaslatait is várják.
Elmérgesedett a pataréti szeméttározónál nemrég bekövetkezett földcsuszamlás okán kirobbant vita Ioan Aurel Cherecheş Kolozs megyei prefektus és Alin Tişe megyei tanácselnök között.
Nincs veszélyben Kolozsvár terelőútja, a pataréti szeméttelep bezárásával megbízott vállalat ugyanis már eltakarította a közeli patakmederből a földcsuszamlás miatt odakerült hulladékot – nyilatkozta Vákár István a Krónikának.
Tényleg halott a Szamos? Mit lehet tenni a szennyezettség csökkentéséért?– ezeket a kérdéseket járták körül azon a szombat délutáni beszélgetésen, amelyet a Kolozsvári Magyar Napok keretében szerveztek szakértők részvételével.
A romániai turizmust és gasztronómiát szeretné népszerűsíteni új, Románia ízei című dokumentumfilm-sorozatában Charlie Ottley brit újságíró, akit sokkolt Herkulesfürdő szörnyű állapota.
„Kimenőt” kaptak a bécsi belvárosban közlekedő fiákerek lovai a fővárosban kedden mért nagy meleg miatt. Amennyiben a héten újra 35 fok fölé kúszik a hőmérő higanyszála Bécsben, úgy a lovakat ismét az istállókban helyezik el.
Többek között a kolozsvári Tűzoltótorony felújításáról döntött keddi ülésén a helyi képviselő-testület: a beruházás 10,2 millió lejbe kerül, a kivitelezőnek pedig egy éve lesz korszerűsíteni a műemlék ingatlant.
A világörökség részévé nyilvánította a több száz éves Brassó megyei ósinkai erdőt az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO), amely fokozott védelmet biztosít a természeti kincseknek.
Tudományos és nevelő céllal gyűrűztek meg 11 fehérgólya-fiókát szerdán Kolozs megyében. Az eseménysorozaton résztvevő dr. Szabó D. Zoltán számolt be a Krónikának.
Kihirdette Klaus Johannis az egységes nyugdíjrendszert szabályozó, 2010/263-as törvényt módosító jogszabályt, amelynek értelmében egyesek az általános nyugdíjkorhatárnál két évvel korábban vonulhatnak nyugdíjba.