Egy hét múlva rajtol a Start-Up Nation harmadik kiírása, 10 ezer üzleti tervet finanszíroznak

Egy hét múlva rajtol a Start-Up Nation harmadik kiírása, 10 ezer üzleti tervet finanszíroznak

Július 19-én rajtol el a kezdő vállalkozókat támogatni hivatott Start-Up Nation program harmadik kiírása – jelentette be kedden a vállalkozásokért és idegenforgalomért felelős miniszter.

2022. július 11., hétfő

A mezőgazdaság iránti szeretetből merít erőt Orbán László, aki a civilizációtól távol működteti farmját (képriport)

A mezőgazdasághoz kellenek gépek, területek, támogatás, de a legfontosabb a szeretet Orbán László vízmérnök, gazda szerint, aki már fiatalon megtapasztalhatta a mezőgazdász életet.

A mezőgazdaság iránti szeretetből merít erőt Orbán László, aki a civilizációtól távol működteti farmját (képriport)
2022. július 07., csütörtök

Csaknem 10 százalékkal több cég szűnt meg az első öt hónapban Romániában, mint egy évvel korábban

Az idei év első öt hónapjában 29 634 cég szűnt meg Romániában, 9,25 százalékkal több, mint 2021 azonos időszakában – közölte csütörtökön az országos cégbíróság.

Csaknem 10 százalékkal több cég szűnt meg az első öt hónapban Romániában, mint egy évvel korábban
2022. június 22., szerda

„Viharadót” ajánl az RMDSZ: többletilletéket vetnének ki a váratlan profitra

Többletadót vetne ki a jellemzően piaci körülmények miatt előállt, előre nem tervezett, „szél befújta” nyereségre Miklós Zoltán parlamenti képviselő.

„Viharadót” ajánl az RMDSZ: többletilletéket vetnének ki a váratlan profitra
2022. június 17., péntek

Akár 500 ezer eurós támogatásra is pályázhatnak a bajba jutott mikro-, kis- és közepes vállalkozások

Összesen 59,69 millió euró de minimis támogatást és 358,14 millió euró állami támogatást kaphatnak a 4.1.1.-es kiírás keretében a mikro-, kis- és közepes vállalkozások. 

Akár 500 ezer eurós támogatásra is pályázhatnak a bajba jutott mikro-, kis- és közepes vállalkozások
2022. június 06., hétfő

Módosítanák a Nagyvárad–Arad gyorsforgalmi út nyomvonalát a vállalkozók

Módosítanák a Nagyvárad és Arad közé tervezett gyorsforgalmi út nyomvonalát az aradi vállalkozók, akik azt kérik, hogy az expresszút a már meglévő beruházásaikat is vegye figyelembe.

Módosítanák a Nagyvárad–Arad gyorsforgalmi út nyomvonalát a vállalkozók
2022. május 28., szombat

Veszélyben a cégszabadság? Nem tetszik a vállalkozásoknak a kötelező kamaratagság

Valamennyi cég számára kötelezővé tenné a kereskedelmi kamarai tagságot egy, a parlament elé terjesztett jogszabályjavaslat, amely ugyanakkor kompetenciabizonylathoz kötné a cégvezetést is. 

Veszélyben a cégszabadság? Nem tetszik a vállalkozásoknak a kötelező kamaratagság
2022. május 27., péntek

Ciucă szerint gyakorlatiasan „hasít” a nagykoalíció – Támogatnák a székhelyüket Romániába áthelyező cégeket

Nicolae Ciucă miniszterelnök, a PNL elnöke azt nyilatkozta a párt Országos Tanácsának pénteki ülése után, hogy az alakulatnak a lehető leggyakorlatiasabb a kapcsolata a Szociáldemokrata Párttal és az RMDSZ-szel.

Ciucă szerint gyakorlatiasan „hasít” a nagykoalíció – Támogatnák a székhelyüket Romániába áthelyező cégeket
2022. május 18., szerda

Jóváhagyta a kormány a minimálbér emelését lehetővé tevő jogszabályt

Jóváhagyta a kormány szerdai ülésén azt a sürgősségi rendeletet, amely lehetőséget biztosít a bruttó minimálbér 200 lejes emelésére, plusz adóterhek nélkül.

Jóváhagyta a kormány a minimálbér emelését lehetővé tevő jogszabályt
2022. május 05., csütörtök

Kihirdette Iohannis a bankkártyás fizetésre és az egyéni vállalkozók szolgálati idejére vonatkozó törvényt

Klaus Iohannis államfő kihirdette csütörtökön a törvényt, amely előírja, hogy valamennyi közüzemi szolgáltató, közintézmény és hatóság köteles biztosítani az online bankkártyás fizetés lehetőségét az ügyfeleknek.

Kihirdette Iohannis a bankkártyás fizetésre és az egyéni vállalkozók szolgálati idejére vonatkozó törvényt
2022. május 01., vasárnap

Segítség kell a válságsokk enyhítésére – Szőcs Endre közgazdász a járvány és a háború gazdasági hatásairól

A járvány és a háború okozta sokkhatások mérséklésére rövid távon szükségesek az adminisztratív intézkedések, de az árstop és az exportkorlátozások hosszabb távon több kárt okozhatnak, mint amennyi hasznot remél tőlük az állam.

Segítség kell a válságsokk enyhítésére – Szőcs Endre közgazdász a járvány és a háború gazdasági hatásairól
2022. április 28., csütörtök

Emelkedett a bajba került cégek száma az előző évhez képest, közel húszezer zárt be

Csaknem húszezer cég zárt be Romániában az év első két hónapjában. A fizetésképtelenné vált, működésüket felfüggesztő és felszámolt vállalkozások száma több mint 20 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában.

Emelkedett a bajba került cégek száma az előző évhez képest, közel húszezer zárt be
2022. április 28., csütörtök

Idén nem fogadnak el új adókat és illetékeket a miniszter szerint

Idén nem vezetnek be új adókat és illetékeket – szögezte le csütörtökön Constantin-Daniel Cadariu vállalkozásokért és idegenforgalomért felelős miniszter.

Idén nem fogadnak el új adókat és illetékeket a miniszter szerint
2022. április 11., hétfő

Millióknak dob mentőövet a román kormány támogatások, utalványok, az állam által garantált hitelkonstrukciók formájában

Négy pilléren nyugvó gazdasági mentőcsomagot dolgozott ki a bukaresti kormánykoalíció, a haszonélvezők között találjuk a kis- és közepes vállalkozásokat, a mezőgazdaságban és élelmiszeriparban tevékenykedőket, illetve a lakosok egy részét.

Millióknak dob mentőövet a román kormány támogatások, utalványok, az állam által garantált hitelkonstrukciók formájában
2022. április 07., csütörtök

Fahulladékból biofaszén – Több mint 2 millió eurós befektetés Székelykeresztúron, norvég alapokból (x) Pr-cikk

Gondolt-e Ön valaha arra, hogy vissza nem térítendő támogatást hívjon le saját tervei megvalósítására? Talán már indulásból lemondott erről a tervről azzal az indokkal, hogy ez lehetetlen dolog?

Fahulladékból biofaszén – Több mint 2 millió eurós befektetés Székelykeresztúron, norvég alapokból (x)
2022. március 25., péntek

Átverte a kormány a bajba jutott vállalkozásokat: a nagy érdeklődés ellenére nem osztották ki a beígért támogatásokat

Támogatás helyett csak költségekbe vert az állam számos a kis- és közepes vállalkozást amiatt, hogy a nagy csinnadrattával bejelentett egyik gazdaságélénkítő programjából végül semmi sem lett.

Átverte a kormány a bajba jutott vállalkozásokat: a nagy érdeklődés ellenére nem osztották ki a beígért támogatásokat
2022. március 18., péntek

Minden lej úgy kell, mint az oxigén – Kis- és közepes vállalkozásokat támogató programokat indít a román kormány

Válságban minden kormánytámogatás úgy jön a vállalkozói szférának, mint a betegnek az oxigén – értékelt a Krónika megkeresésére Debreczeni László adószakértő, amikor a kormány által elfogadott új, kkv-knak nyújtott támogatásokról kérdeztük.

Minden lej úgy kell, mint az oxigén – Kis- és közepes vállalkozásokat támogató programokat indít a román kormány
2022. március 16., szerda

Kis- és középvállalkozásokat támogató programokat indít a román kormány

A kis és közepes vállalkozások 7,5 milliárd lejes támogatásáról fogadott el sürgősségi rendeletet a kormány – számolt be szerdán a pénzügyminiszter.

Kis- és középvállalkozásokat támogató programokat indít a román kormány