A hatodik alkalommal megszervezett Untold fesztivál több tízezer résztvevőt vonz a kincses városba, ez sokakat aggaszt a koronavírus-járvány terjedése miatt. Tasnádi István Szilárd elmondta, a szervezők törekednek, hogy biztonságos legyen a rendezvény.
Valeriu Gheorghiță, az oltási kampány koordinátora nyitja a hétvégén a kolozsvári fesztiválszezont: az orvos-ezredes jelen lesz a szombaton Bonchidán megrendezendő oltási rendezvényen, az EC_Special keretében. Az Untold eközben napi százezer fesztiválozót vár a kolozsvári Sétatérre.
Az elektronikus zene legnevesebb lemezlovasai is fellépnek a szeptember 9–12. között szervezendő kolozsvári Untold fesztiválon – jelentették be a szervezők.
Egy nap alatt több mint 11 ezren váltottak bérletet a kolozsvári Untold fesztiválra, amelyet idén szeptember 9–12. között tartanak meg.
Románia helyett Erdélyt jelöli meg helyszínként a közösségi hálón közzétett marketing-anyagaiban a kolozsvári Untold fesztivál.
Szeptember 9-e és 12-e között tartják meg a kolozsvári Untold fesztivált – közölték a szervezők, akik szerint ez az első nagy európai fesztivál, amelyet bejelentenek erre az évre.
Előfordulhat, hogy idén sem lehet megtartani a sokak által nagyon várt fesztiválokat – mondja Raed Arafat, a belügyminisztérium katasztrófavédelemért felelős államtitkára, aki szerint az sem kizárható, még a nyáron sem engedélyezik, hogy 100–150 főnél többen gyülekezzenek.
Jövőre személyes jelenléttel tartanák meg az Untoldot a kolozsvári megafesztivál szervezői. A védőoltás megjelenésének köszönhetően és a gyorstesztek tömeges felhasználásra való fejlesztése reményében 2021. augusztus 5–8-át jelölték meg időpontként.
Kormánytámogatást kap az Untold, a Neversea, az ARTmania, az Electric Castle, a Summer Well – jelentette be szerda esti Facebook-bejegyzésében Raluca Turcan miniszterelnök-helyettes.
A kolozsvári Untold szervezői a járványügyi helyzet ellenére is fesztiválélményt kínálnak július 30. és augusztus 2. között: az elektronikus zene kedvelői ezúttal online fesztiválon vehetnek részt.
A szervezők közleménye szerint több mint 372 ezren vettek részt a Kolozsváron ötödik alkalommal megrendezett, vasárnap zárult Untold könnyűzenei fesztiválon.
Az Untold „eljövetelére” utaló jelek már több napja megfigyelhetők a kincses városban: a megszokottnál is több turista sétál a központban, a belépőként szolgáló színes karszalagok majdnem minden második járókelő kezét ékesítik, a Sétatéri nagyparkot, valamint a Kolozsvár Aréna környékét szinte teljes eg
Minden idők legnagyobb buliját ígérik az Untold szervezői Kolozsváron, ahol már gőzerővel dolgoznak az elektronikus és könnyűzenei fesztivál csütörtökön kezdődő ötödik kiadásának helyszínén.
Másfél órás produkcióval, több mint ötven zenésszel és táncossal áll a kolozsvári Untold fesztivál színpadára Robbie Williams – közölték a szervezők. Az augusztus 1–4. közötti rendezvényre szerdától ismét vásárolhatók bérletek.
A telt ház fogalma hirtelen új értelmet nyert csütörtök este, amikor a Kolozsvár Arénában összegyűlt több mint 84 ezer fesztiválozó egy emberként ugrált a dübörgő elektronikus zenére.
Néhány perc alatt elkapkodták az első tizenötezer belépőt a kolozsvári Untold fesztivál jövő évi kiadására. 2018 augusztusában 250 fellépőt várnak a könnyűzenei megabulira.
Közel háromszázezer lejbe kerül a kolozsvári Sétatér Untold fesztivál utáni rendbetétele, a rendezvény szervezői maguk állják a költségeket, és más fesztiválszervezőket is erre buzdítanak. A parkban a Kolozsvári Magyar Napok alatt is dolgoznának.
A holdvilágban és a reggeli napsütésben is ugyanannyi energiával és jókedvvel buliztak a hétfő hajnalban záruló, harmadik alkalommal szervezett kolozsvári Untold fesztivál résztvevői.