Változó intenzitással és célországokkal, de folyamatos az erdélyi magyarság kivándorlása, s az utóbbi időben fokozottan érinti a szórványterületeket – hangzott el a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szerdai panelbeszélgetésén.
Korrektnek és pozitívnak tartja Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Klaus Johannis román államfő kedden tett székelyföldi látogatását. Erről a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szerdai megnyitóján beszélt a kereszténydemokrata politikus.
A Hooligans koncertjével kedd este megkezdődött a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor vasárnap hajnalig tartó tusnádfürdői rendezvénysorozata, amelyet - első és jelenlegi helyszínének nevéből kialakított mozaikszóval - Tusványosként emlegetnek immár két évtizede a résztvevők.
A Tusványos megnyitóját immár hagyományosan szerdán délelőtt 10 órakor tartják a Lőrincz Csabáról elnevezett fősátorban.
Huszonnyolcadszorra is tud újat mutatni a Tusványos – ígéri interjúnkban Sándor Krisztina, a július 18–23. között zajló rendezvény politikai programfelelőse. A szabadegyetem több helyszínt, több programot kínál, de ragaszkodtak „a biztos pontokhoz”.
Gyermekelőadásokkal, szakmai beszélgetésekkel, közönségtalálkozókkal, színházi előadásokkal és filmvetítésekkel gazdagítja a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor programját a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) július 18. és 22. között.
Bízom abban, a határon túli magyarok is tudatosítják, hogy a jövő évi választásoknál „nem babra megy a játék”, és magyar állampolgárként alakítaniuk kell a magyarországi politikát is – jelentette ki Németh Zsolt.
Idén 28. alkalommal rendezik meg a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábort, „Tusványos, a biztos pont” mottóval. A rendezvényen a hagyományoknak megfelelően jövő szombaton felszólal Orbán Viktor miniszterelnök.
„A biztos pont” lesz a jelmondata a 28. Tusványosnak, amelyen a részt vevő meghívottak egyebek mellett Kelet-Közép-Európáról, mint biztos pontról fognak előadást tartani és véleményt cserélni – jelentették be csütörtökön Kolozsváron a szervezők.