Gazdák csaptak össze rendőrökkel az Európai Parlament brüsszeli épületénél, a rendfenntartók vízágyúval oszlattak az uniós intézmény előtti Luxembourg téren – tájékoztatott a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap csütörtökön.
A román állami vezetők közleményekben emlékeztek meg a holokauszt nemzetközi emléknapjáról szombaton, Bukarest belvárosa azonban újabb palesztinbarát tüntetéstől volt hangos.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion és a párt mintegy 200 szimpatizánsa tüntetett péntek reggel a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF) bukaresti székháza előtt.
A munkaügyi minisztérium székháza előtt tüntetnek csütörtökön a Sanitas szakszervezeti szövetség képviselői, legalább 20 százalékos fizetésemelést követelve. A szakszervezet délutáni közlése szerint a kormány hajandó eleget tenni a bérkövetelésnek.
Miközben folytatódtak és kiszélesedtek kedden Franciaországban a gazdák forgalomlassító akciói a délnyugati országrész autópályáin, az egyik blokádnál halálos baleset történt.
Továbbra is Bukaresten kívül tüntetnek a mezőgazdasági termelők és fuvarozók, mivel a főpolgármester által engedélyezett, a parlament előtti téren tartandó háromnapos demonstrációt egy politikai párt hirdette meg, amelytől el akarnak határolódni.
Izrael-ellenes tüntetők összecsaptak szombaton rendőrökkel az olaszországi Vicenza vásárterén, ahol a hagyományos nemzetközi ékszervásáron Izrael számára is van fenntartott pavilon; a tüntetők ennek bezárását követelték.
Nicuşor Dan bukaresti főpolgármester csütörtökön bejelentette, hogy jóváhagyott egy vasárnap, hétfőn és kedden zajló tüntetést az Alkotmány térre (Piaţa Constituţiei), amelyen 5000 személy, 100 traktor és 100 pótkocsi nélküli nyerges vontató vehet részt.
Traktoraikkal eltorlaszolták csütörtökön a román-ukrán határ halmi átkelőhelye felé vezető utat az ukrán gabonaimport ellen tiltakozó gazdák.
Támogatásáról biztosította a nyolcadik napja tüntető gazdákat az RMDSZ, amely szerint a gazdatársadalom követeléseinek nagy része jogos, és „egy kis jóindulattal” a román kormány teljesíthetné ezeket.
Tiltakozó akciót szervezett kedden Siret központjában mintegy 150 ukrán és török sofőr, akiknek a teherautói a gazdák tiltakozása miatt elakadtak a város bejáratánál – nyilatkozta az Agerpresnek a Suceava megyei csendőrfelügyelőség parancsnoka.
Hatpontos intézkedés-sorozatot tartalmazó megállapodásra jutottak a közlekedési minisztérium és a tüntető fuvarozók és gazdák képviselői szombaton, miután négy órán keresztül tárgyaltak a demonstrálók követeléseinek teljesítéséről.
Újabb palesztinpárti tüntetést tartottak szombaton Bukarestben, a bukaresti Egyetem téren „a palesztin néppel való szolidaritás” jegyében megszervezett tüntetésen több százan vettek részt. A tüntetők később a Győzelem térre vonultak.
Szerte az országból Bukarestbe érkezett tanulók tüntettek hétfőn az oktatási minisztérium előtt amiatt, hogy nem biztosítják számukra a törvény által előírt ingyenes iskolai szállítást.
Több ezren vonultak utcára hétfőn Isztambulban, hogy kifejezzék szolidaritásukat a palesztinokkal.
Fiatalok vonultak Belgrád belvárosának utcáira pénteken délben, hogy ellehetetlenítsék a forgalmat, tiltakozásul a december 17-i előrehozott parlamenti, tartományi és önkormányzati választásokon szerintük elkövetett csalások ellen.
Tiltakozó akciót kezdtek a korábbi lengyel kormányzó, jelenleg ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt képviselői szerdára virradó éjjel a közszolgálati televízió (TVP) varsói székháza előtt „a demokrácia védelmében”.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) alkalmazottai december 18-a és 20-a között, három napon keresztül tüntetnek a mezőgazdasági minisztérium előtt.