Hiába, a kiérdemesült szekus is ember. Őt is elkaphatja a nosztalgia azon idők után, amikor rettegett, kiemelt kaszt részeseként élhetett, és dúskálhatott az olyan javakban, amelyekről az átlagemberek legfeljebb csak ábrándozhattak.
Személyesen kérte számon a Kommunizmus Bűneit Kutató és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) ügyvezető elnöke, Florin Daniel Șandru azt az Argeș megyei, nyugállományú hírszerzési alkalmazottakat tömörítő szervezetet.
Egy, a kommunizmus idején elkövetett rémtetteket relativizáló személyek felelősségre vonását lehetővé tevő törvény szükségességét vetette fel a kommunizmus bűneit kutató intézet.
Kilakoltatják állami protokollvillájából Traian Băsescu volt román államfőt, akiről a múlt héten állapította meg jogerősen a legfelsőbb bíróság, hogy együttműködött a Szekuritátéval – közölte hétfőn a Mediafax hírügynökség.
Együttműködött a kommunista titkosszolgálattal, a Securitatéval Traian Băsescu volt román államfő – mondta ki szerdai jogerős ítéletében a bukaresti legfelsőbb bíróság.
A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) szerdai tájékoztatása szerint folytatódik az egykori kommunista titkosrendőrség iratcsomói titkosságának a feloldása.
Több ezer dokumentumot küldött el a Szekuritáte Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) a katonai ügyészeknek a kommunista diktatúra utolsó évei alatt gyerekeket beszervező szekus tisztekről.
Az alkotmánybíróság kedden az alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította azt a törvénymódosítást, amelynek alapján azzal vádolták meg Mugur Isărescu jegybankelnököt, hogy 1989 előtt együttműködött az egykori román kommunista titkosszolgálattal.
A kommunista diktatúra idejéből megmaradt hálózatok és módszerek mozgatják jelenleg is a román ortodox egyház (BOR) gazdasági hátországát – vélik a szakértők, akik szerint a főpapok jelentős része fedett titkosszolgálati tiszt vagy kollaboráns volt.
Meddig nyúlnak a Szekuritáté árnyai? Egyáltalán lehet-e az egykori jelzővel illetni az önkényuralmi rendszer politikai rendőrségét, vagy még ma is befolyásolja a közéletet a hálózat? Többek közt ez volt a témája a Krónika Live podcast legújabb kiadásának.
A büntetőeljárás megindítására irányuló megkereséssel fordult a katonai ügyészséghez a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) a kommunista diktatúra évei alatt gyerekek ezreit beszervező szekus tisztek ügyében.
Visszakozni kényszerült Cristian Moș, a Temes megyei önkormányzat USR–PLUS-os alelnöke, miután Walther Konschitzky etnográfust, szerkesztőt és fotográfust nevezte ki a Bánsági Falumúzeum tudományos koordinációs tanácsába.
Kilencvenkét éves korában, a koronavírus-fertőzés okozta szövődményekben elhunyt Ion Mihai Pacepa, a Ceaușescu-rendszer külföldi hírszerzésének egykori helyettes vezetője.
A legfelsőbb bíróság közigazgatási részlege csak 2021. november 5-én tárgyalja Traian Băsescu fellebbezését abban az ügyben, amelyben kimondták, hogy a volt államfő együttműködött a Szekuritátéval.
Több tízezer, a kommunista rendszer idején történt kitelepítésekre vonatkozó iratot hoznak nyilvánosságra – közölte csütörtökön Romániában a korszak titkosrendőrségének (Szekuritáté) aktáit tanulmányozó országos bizottság (CNSAS).
Sallai Imre ma lemondott az RMDSZ nagysármási szervezetének elnöki tisztségéről – tájékoztatott szerdán a szövetség Maros megyei szervezetének sajtóirodája.
Bukarestben mutatták be Borbély Ernő Az Enyedi politikai főiskola. Politikai foglyok a 80-as évek Romániájában című könyvét. A kötet magyar nyelvű változata 2013-ban jelent meg a csíkszeredai Status Kiadó gondozásában, a román nyelvű változatot pedig múlt évben adta ki a Polirom Kiadó – tájékoztatta hétfőn szerkesztőségünket az Erd&
A román nacionalista erők és az egykori Szekuritáté volt tisztjei által sokat hangoztatott elmélet szerint Magyarország aktív szerepet játszott a romániai forradalomban.