Régi álom válik valóra: Kölcsey-szobrot állítanak Nagykárolyban

Régi álom válik valóra: Kölcsey-szobrot állítanak Nagykárolyban

Nagykároly önkormányzata szerdai ülésén fogadta el azt a tervezetet, melynek értelmében Kölcsey Ferenc, illetve Aurel Popp alakját mintázó köztéri szobrokat állítanak a partiumi városban.

2022. február 18., péntek

„Történelmi igazságtétel”: a várban állítják fel Szent László lovas szobrát Nagyváradon

A nagyváradi várban állítják fel Szent László lovas szobrát a városháza és a római katolikus püspökség együttműködése nyomán.

„Történelmi igazságtétel”: a várban állítják fel Szent László lovas szobrát Nagyváradon
2022. január 21., péntek

A Brassai-gimnázium vezetőségét is zavarja a buszmegálló Kolozsváron

Beadványban kérte a kolozsvári Brassai Sámuel Gimnázium vezetősége a kolozsvári városvezetést, hogy ne költöztesse az iskola elé a Kossuth Lajos/Belmagyar utcai buszmegállót. Oláh Emese alpolgármester szerint „nincs optimális megoldás”.

A Brassai-gimnázium vezetőségét is zavarja a buszmegálló Kolozsváron
2021. december 07., kedd

Jövőre láthatóbbá válik Dávid Ferenc szobra Kolozsváron, ígéri a városvezetés

Két évet kellett várni rá, de az ígéretek szerint hónapokon belül elköltöztetik a Dávid Ferenc-szobrot eltakaró buszmegállót Kolozsvár belvárosában.

Jövőre láthatóbbá válik Dávid Ferenc szobra Kolozsváron, ígéri a városvezetés
2021. október 29., péntek

Sokan „nyugállományba” küldenék az ismeretlen katonát Marosvásárhely főteréről

Bár jó ideje sok szó esik Marosvásárhely főterének barátságosabbá tételéről, úgy tűnik, nem jött még el az ideje annak, hogy a városvezetés vállalja a hős katona szocreál stílusban készült szobrának elköltöztetését. 

Sokan „nyugállományba” küldenék az ismeretlen katonát Marosvásárhely főteréről
2021. október 11., hétfő

Ötszáz lejes bírsággal megúszta a szebeni Brukenthal-szobor trikolórmázolója

Azonosították és 500 lejre bírságolták hétfőn a hatóságok azt a férfit, aki a román nemzeti színekkel mázolta le szombat reggel a szeptemberben felavatott nagyszebeni Brukenthal-szobrot.

Ötszáz lejes bírsággal megúszta a szebeni Brukenthal-szobor trikolórmázolója
2021. október 10., vasárnap

Szelfizz a lelátón a báróval – Az UTA vezérszurkolói Neuman Ferenc személyiségéhez méltatlannak tartják a „szoborültetést”

Egészalakos bronz ülőszobrot „kapott” az Aradi UTA futballcsapatát megalapító Neuman Ferenc báró 111. születésnapjára: a polgármesteri hivatal által megrendelt alkotást szombaton helyezték ki a  stadion kettes tribünjén.

Szelfizz a lelátón a báróval – Az UTA vezérszurkolói Neuman Ferenc személyiségéhez méltatlannak tartják a „szoborültetést”
2021. október 09., szombat

Román nemzeti színekkel mázolták le a nagyszebeni Brukenthal-szobrot

Egy azonosítatlan férfi piros, sárga és kék színű festéket öntött szombaton Samuel von Brukenthal szeptemberben felavatott bronzszobrára Nagyszebenben.

Román nemzeti színekkel mázolták le a nagyszebeni Brukenthal-szobrot
2021. szeptember 18., szombat

„Brukenthal, a romángyilkos”: a volt kormányzó szobrának eltávolítását követelték tüntetők Nagyszebenben

Mintegy kétszázan tiltakoztak Nagyszebenben szombaton amiatt, hogy nemrég szobrot emeltek a megyeszékhely főterén Samuel Brukenthalnak, Erdély egykori kormányzójának.

„Brukenthal, a romángyilkos”: a volt kormányzó szobrának eltávolítását követelték tüntetők Nagyszebenben
2021. szeptember 11., szombat

Különleges sziluett, impozáns helyen: Klaus Iohannis felavatta Deák Árpád Brukenthal-szobrát Nagyszebenben

Deák Árpád nagyváradi szobrászművész készítette el Samuel von Brukenthalnak, Erdély egykori szász kormányzójának a háromméteres bronzszobrát, amelyet szombaton avattak fel Nagyszeben központjában. 

Különleges sziluett, impozáns helyen: Klaus Iohannis felavatta Deák Árpád Brukenthal-szobrát Nagyszebenben
2021. július 16., péntek

Szatmárnémeti férfi firkálta össze a Mátyás-szoborcsoport talapzatát, bűnvádi eljárás indult ellene

Egy 41 éves szatmárnémeti férfit gyanúsít a rendőrség a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport meggyalázásával; pénteken nekiláttak a felirat eltüntetésének.

Szatmárnémeti férfi firkálta össze a Mátyás-szoborcsoport talapzatát, bűnvádi eljárás indult ellene
2021. július 15., csütörtök

„Mathias T-Rex” – Megrongálták a kolozsvári Mátyás-szobrot

Megrongálták Kolozsvár egyik legfőbb jelképét, a Főtéren álló Mátyás-szoborcsoportot – adta hírül csütörtökön Facebook-oldalán Oláh Emese alpolgármester.

„Mathias T-Rex” – Megrongálták a kolozsvári Mátyás-szobrot
2021. június 26., szombat

Az egyetemi karokat jelképező allegorikus szobrokat állítottak ki a kolozsvári BBTE főépületének előcsarnokában

Újra megcsodálható a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) főépületének öt allegorikus oromzati szobra. A tavaly felújított alkotásokat a BBTE főépületének előcsarnokában állították ki.

Az egyetemi karokat jelképező allegorikus szobrokat állítottak ki a kolozsvári BBTE főépületének előcsarnokában
2021. június 08., kedd

Szeben megyében állítják ki Gabriela von Habsburg főhercegnő acélból készült alkotásait

Gabriela von Habsburg főhercegnő műveiből nyílik kiállítás a Szeben megyei Kisdisznódon június 20-án, a „Spațiu între – In Between” (Térköz) című szabadtéri tárlat szeptember 5-ig lesz látogatható.

Szeben megyében állítják ki Gabriela von Habsburg főhercegnő acélból készült alkotásait
2021. június 07., hétfő

Négy magyar tizenévest gyanúsítanak a sepsiszentgyörgyi szoborrongálással

A sepsiszentgyörgyi szoborrongálást követő nyomozás során négy tizenéves fiatalra terelődött a gyanú, miszerint szombatra virradó éjszaka összefestették, megrongálták a Mihai Viteazul szoborcsoport talapzatát. Értesüléseink szerint mind a négy kamasz magyar nemzetiségű.

Négy magyar tizenévest gyanúsítanak a sepsiszentgyörgyi szoborrongálással
2021. május 18., kedd

Bár a színház önállóságát megszüntetnék, Szigligeti Ede szobrát felújítják Nagyváradon

Felújítja Szigligeti Ede mellszobrát a nagyváradi önkormányzat. A városban született drámaíró büsztje a Bémer tér korszerűsítését koronázná meg.

Bár a színház önállóságát megszüntetnék, Szigligeti Ede szobrát felújítják Nagyváradon
2021. május 07., péntek

Szobrot kapott Pio atya Nyárádremetén

A 20. század egyik legnagyobb szentjének tartott olasz katolikus pap, Pio atya egész alakos szobrával gazdagodott a Maros megyei Nyárádremete. A hívek, barátok és ismerősök a műalkotással és a plébános 60. születésnapjára íródott kötettel kedveskedtek a hétvégén Köllő Gábornak.

Szobrot kapott Pio atya Nyárádremetén
2021. március 23., kedd

Új magyar szobrot kaphat Zilah román kezdeményezésre

1904. november 6-án a zilahi vármegyei közkórház parkjában felavatták Szikszai Lajos 1848-as forradalmár és szabadságharcos mellszobrát. Az impériumváltásokat követően Dr. Berger János főorvos műve eltűnt máig ismeretlen körülmények között, ám a tervek szerint a város hamarosan ismét szoborral tiszteleg Szilágy vármegye egykori al

Új magyar szobrot kaphat Zilah román kezdeményezésre