Ugyanazzal a luxusrepülővel utazik Iohannis Dél-Amerikába, amellyel Ázsiába is repült

Ugyanazzal a luxusrepülővel utazik Iohannis Dél-Amerikába, amellyel Ázsiába is repült

Dél-Amerikai körútjára is egy, az államfői hivatal által egy luxemburgi cégtől bérelt luxusrepülőgéppel indult útnak Klaus Iohannis államfő, akárcsak nemrég, amikor ázsiai országokat látogatott meg.

2023. április 10., hétfő

Bővíteni kell az egyre nagyobb forgalmat lebonyolító kolozsvári légikikötőt

Bővítik a kolozsvári nemzetközi repülőtér utasterminálját, illetve a repülőgépek parkolóját az utasok nagy száma és a bővülő járatok miatt – közölte a Kolozsvári Avram Iancu Nemzetközi Repülőtér vezetősége hétfőn közleményben.

Bővíteni kell az egyre nagyobb forgalmat lebonyolító kolozsvári légikikötőt
2023. március 30., csütörtök

Megvannak a brassói reptér első jegyárai, Budapestre utazhatunk majd a legolcsóbban

Miután hivatalossá vált, hogy a román Dan Air légitársaság nyolc külföldi légikikötőbe is indít járatokat a várhatóan június 15-én nyíló Brassó–Vidombák Nemzetközi repülőtérről, kiszivárogtak az első jegyárak is.

Megvannak a brassói reptér első jegyárai, Budapestre utazhatunk majd a legolcsóbban
2023. március 27., hétfő

Erdélyi repterekről is indít járatokat az AirConnect légitársaság

Hétfőtől Románia több repülőteréről is indít bel- és külföldi, menetrend szerinti járatokat az AirConnect román légitársaság. Júniustól újabb célpontok válnak majd elérhetővé.

Erdélyi repterekről is indít járatokat az AirConnect légitársaság
2023. március 24., péntek

A Dan Air megerősítette: több külföldi célpontra is fognak repülni Brassóból – A Wizz Air is indíthat budapesti járatot

A Dan Air légitársaság a helyi sajtó érdeklődésére közölte: a megkeresett repterek 90 százaléka pozitívan reagált, több külföldi járatot is indítanak a nyáron a brassói repülőtérről.

A Dan Air megerősítette: több külföldi célpontra is fognak repülni Brassóból – A Wizz Air is indíthat budapesti járatot
2023. március 23., csütörtök

Nem erősítette meg a Brassó megyei önkormányzat elnöke az új repülőtérre bejelentett külföldi járatokat

Egyelőre úgy tűnik, elhamarkodottan jelentette be múlt héten a Dan Air légitársaság, hogy több európai városba is járatokat indít az idén elkészülő brassói repülőtérről.

Nem erősítette meg a Brassó megyei önkormányzat elnöke az új repülőtérre bejelentett külföldi járatokat
2023. március 23., csütörtök

Idén is folytatódik a repülőjegyek drágulása a Ryanair vezérigazgatója szerint

A repülőjegyárak akár 15 százalékkal is emelkedhetnek idén nyáron, mivel a kereslet meghaladja a rendelkezésre álló helyek számát – jelentette ki Michael O'Leary, a Ryanair ír fapados légitársaság vezérigazgatója.

Idén is folytatódik a repülőjegyek drágulása a Ryanair vezérigazgatója szerint
2023. március 16., csütörtök

Román abszurd: még azok a jogszabályok is titkosak, amelyekkel titkossá nyilvánították az állami vezetők utazásainak költségeit

Többszörösen titkosítottak a román állami vezetők hivatalos útjainak költségei: mint kiderült, nem csupán az számít minősített információnak, mennyiért béreltek például ki egy repülőgépet, hanem az is, hogy ezt milyen jogszabály alapján titkosították.

Román abszurd: még azok a jogszabályok is titkosak, amelyekkel titkossá nyilvánították az állami vezetők utazásainak költségeit
2023. március 14., kedd

Egymásnak ütközött a magyar érdekeltségű Wizz Air két repülőgépe a suceavai repülőtéren (VIDEÓVAL)

Összeütközött kedden a magyar érdekeltségű Wizz Air fapados légitársaság két repülőgépe suceavai repülőtéren.

Egymásnak ütközött a magyar érdekeltségű Wizz Air két repülőgépe a suceavai repülőtéren (VIDEÓVAL)
2023. március 14., kedd

Hat országba is indulhatnak menetrend szerinti járatok a brassói reptérről: Budapestre is repülhetünk júniustól

Érkeznek az első információk a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér induló járatairól: a légi közlekedésre fókuszáló Boardingpass.ro portál exkluzív értesülései szerint már idén júniustól hat országba indít járatokat a légikikötőből Dan Air társaság,

Hat országba is indulhatnak menetrend szerinti járatok a brassói reptérről: Budapestre is repülhetünk júniustól
2023. március 13., hétfő

Nagyszebenben landolt Iohannis luxusgépe – Az egykori román kormánygép ma NATO-gépeket tölt fel a levegőben

Miközben a távol-keleti hivatalos látogatásáról hazatérő Klaus Iohannis államfő számára kibérelt luxusrepülőgép vasárnap este landolt a nagyszebeni repülőtéren, arra is fény derült, hogy az egykori hivatalos román kormánygép ma is üzemel.

Nagyszebenben landolt Iohannis luxusgépe – Az egykori román kormánygép ma NATO-gépeket tölt fel a levegőben
2023. március 11., szombat

Elnöki hivatal: államtitok, mennyiért bérelték Iohannis luxusrepülőjét, a kormánygép hiánya pedig kárt okoz az országnak

Nem hozható nyilvánosságra, mennyiért bérli az államfői hivatal az elnököt hivatalos utakra szállító repülőgépeket, a hivatalos kormánygép hiánya pedig gazdasági és imázsbeli hátrányt is okoz az országnak.

Elnöki hivatal: államtitok, mennyiért bérelték Iohannis luxusrepülőjét, a kormánygép hiánya pedig kárt okoz az országnak
2023. március 08., szerda

Grindeanu és Ciolacu Iohannis luxusgépes utazásáról: Romániának vásárolnia kell egy kormánygépet

A román államnak hivatalos repülőgépre van szüksége az elnöki hivatal, a kormány és más állami intézmények kiszolgálásához – így kommentálta Sorin Grindeanu a hírt, miszerint Klaus Iohannis államfő drága, bérelt luxusrepülőgéppel utazott el Japánba.

Grindeanu és Ciolacu Iohannis luxusgépes utazásáról: Romániának vásárolnia kell egy kormánygépet
2023. március 08., szerda

Bérelt luxusgéppel utazott Japánba Klaus Iohannis államfő

Luxusrepülőgéppel utazott Japánba Klaus Iohannis államfő – tette közzé a Boardingpass.ro repülési szakportál.

Bérelt luxusgéppel utazott Japánba Klaus Iohannis államfő
2023. március 03., péntek

Korlátozások utáni pörgés: több mint 87 százalékkal nőtt 2022-ben a romániai repterek forgalma

Tavaly 87,6 százalékkal nőtt a romániai repülőterek forgalma; 2022-ben összesen 20 971 800 utas fordult meg a légikikötőkben, míg egy évvel korábban 11 176 800 utast jegyeztek – közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Korlátozások utáni pörgés: több mint 87 százalékkal nőtt 2022-ben a romániai repterek forgalma
2023. március 01., szerda

Már költségvetése is van a brassói reptérnek, idén 150 ezer utassal számolnak

A Brassó megyei közgyűlés elfogadta keddi ülésén a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőteret kezelő közhasznú társaság 27,5 millió lejes költségvetését.

Már költségvetése is van a brassói reptérnek, idén 150 ezer utassal számolnak
2023. február 14., kedd

Biztonsági okokból lezárták a moldovai légteret, Moszkva tagadja, hogy puccsra készülne, Washington kiáll Chișinău mellett

Biztonsági okokból négy órára lezárták kedden a Moldovai Köztársaság légterét.

Biztonsági okokból lezárták a moldovai légteret, Moszkva tagadja, hogy puccsra készülne, Washington kiáll Chișinău mellett
Krónika
2023. február 14., kedd

Nevetséges összegekért árverezi el az adóhatóság egy korrupció miatt elítélt temesvári üzletember utasszállító repülőit

Gyakorlatilag fillérekért vásárolhat utasszállító repülőgépet, aki jelentkezik az Országos Adóhatóság (ANAF) soron következő árverésére.

Nevetséges összegekért árverezi el az adóhatóság egy korrupció miatt elítélt temesvári üzletember utasszállító repülőit