Szabadon igényelhető a koronavírus omikron-alváltozatai elleni vakcina, krónikus betegeknek, időseknek ajánlják

Szabadon igényelhető a koronavírus omikron-alváltozatai elleni vakcina, krónikus betegeknek, időseknek ajánlják

Szabadon igényelhető Romániában a koronavírus omikron-alváltozatai ellen kifejlesztett vakcina, az új oltóanyaggal ellátott egészségügyi központok listáját honlapján tette közzé a bukaresti egészségügyi minisztérium. 

 

2022. június 09., csütörtök

Romániában is megjelent az omikron új alváltozata

Romániában is megjelent a koronavírus omikron variánsának az a BA.5-ös jelzésű alváltozata, amely újabb megbetegedési hullámot okozott Dél-Afrikában – közölte csütörtökön a G4Media hírportál a közegészségügyi intézet (INSP) heti összesítését ismertetve.

Romániában is megjelent az omikron új alváltozata
2022. március 30., szerda

Szakemberek szerint továbbra is fontos a maszkviselés, távolságtartás zárt terekben

A Román Epidemiológiai Társaság alelnöke szerint fontos, hogy zárt terekben, zsúfolt helyeken, tömegközlekedési eszközökön, orvosi rendelőkben továbbra is viseljük a védőmaszkot.

Szakemberek szerint továbbra is fontos a maszkviselés, távolságtartás zárt terekben
2022. február 03., csütörtök

Egyelőre nem indokolt a negyedik oltás felvétele az Európai Gyógyszerügynökség szerint

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) csütörtöki sajtótájékoztatóján azt közölte, hogy „nem áll rendelkezésre elegendő bizonyíték” ahhoz, hogy a koronavírus elleni negyedik oltás beadását javasolja.

Egyelőre nem indokolt a negyedik oltás felvétele az Európai Gyógyszerügynökség szerint
2022. február 02., szerda

​Romániában is megjelent az omikron BA.2 változata; a WHO szerint nem tűnik súlyosabbnak, az oltások védelmet nyújtanak

Mostanáig 57 országban – köztük Romániában – ütötte fel a fejét a koronavírus omikron variánsának BA.2 változata – közölte kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amelynek szakértői szerint nincs ok aggodalomra.

​Romániában is megjelent az omikron BA.2 változata; a WHO szerint nem tűnik súlyosabbnak, az oltások védelmet nyújtanak
2022. január 13., csütörtök

Bár kevésbé súlyos, megterhelheti az egészségügyi rendszert az omikron-variáns a szakemberek szerint

A koronavírus omikron variánsa rekord számú személyt fertőz meg szerte a világon, és annak ellenére, hogy enyhe lefolyású betegséget okoz, a szakemberek szerint az előző változatokhoz hasonlóan nagy nyomást gyakorolhat az egészségügyi rendszerekre.

Bár kevésbé súlyos, megterhelheti az egészségügyi rendszert az omikron-variáns a szakemberek szerint
2022. január 11., kedd

WHO: az európaiak több mint fele megfertőződhet a következő hetekben

Európa lakosságának több mint fele megfertőződhet a koronavírus omikron variánsával a következő hat-nyolc hétben – hívta fel a figyelmet kedden Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatója.

WHO: az európaiak több mint fele megfertőződhet a következő hetekben
2022. január 11., kedd

Igazolta az omikron közösségi terjedését a közegészségügyi intézet

Már Romániában is bizonyított a közösségi terjedés a koronavírus omikron variánsa esetében – derül ki az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) adataiból.

Igazolta az omikron közösségi terjedését a közegészségügyi intézet
2022. január 10., hétfő

Már az év első felében elérhető lesz az omikronra szabott vakcina, ígéri a német szakhatóság

Már az év első felében elérhető lesz az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) omikron nevű változatára szabott oltóanyag a vakcinákért felelős német szövetségi szakhatóság, a Paul Ehrlich Intézet (PEI) szerint.

Már az év első felében elérhető lesz az omikronra szabott vakcina, ígéri a német szakhatóság
2022. január 06., csütörtök

Újabb beteginvázióra készülnek a kórházak: bár enyhébb tüneteket okoz, veszélyes a gyorsan terjedő omikron

Nem félnek különösebben a járvány ötödik hullámától az erdélyi kórházak vezetői, szakemberei, és bár bevallásuk szerint egyelőre kevés a tapasztalatuk az omikron variánsról, ugyanakkora nyomásra számítanak, mint korábban. 

Újabb beteginvázióra készülnek a kórházak: bár enyhébb tüneteket okoz, veszélyes a gyorsan terjedő omikron
2022. január 05., szerda

Rafila: a textilmaszkok nem hatékonyak az omikron ellen

Senki nem kötelezi a lakosságot a drága védőmaszkok használatára, azért javasolják a sebészeti, illetve az FFP2 típusú maszkok viselését, mert a textilből készültek nem hatékonyak az omikron ellen – jelentette ki szerdán Alexandru Rafila.

Rafila: a textilmaszkok nem hatékonyak az omikron ellen
2022. január 01., szombat

Enyhe tünetek, sok fertőzött – A kutató szerint már beköszöntött a járvány ötödik, omikron hulláma

Jó hír, hogy az omikron a veszélyeztetett embereknél, a nem oltott, idős vagy krónikus betegségben szenvedőknél is enyhébb tüneteket okoz, kisebb a kórházba kerülés esélye, azonban így is nagy gondokat okozhat a társadalomban, a gazdaságban.

Enyhe tünetek, sok fertőzött – A kutató szerint már beköszöntött a járvány ötödik, omikron hulláma
2021. december 23., csütörtök

Sokkal kisebb eséllyel okoz súlyos betegséget az omikron, mint a többi variáns

Sokkal kisebb eséllyel okoz súlyos megbetegedést a koronavírus omikron variánsa, mint a korábbi vírusváltozatok – áll a brit kormány egészségügyi biztonsági hivatala (UKHSA) nagyszabású vizsgálatsorozatának eredménybeszámolójában.

Sokkal kisebb eséllyel okoz súlyos betegséget az omikron, mint a többi variáns
2021. december 21., kedd

A koronavírusos esetek 73 százalékát már az omikron variáns okozza az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államokban a múlt heti koronavírus-fertőzések 73 százaléka az omikron variánshoz volt köthető – derült ki amerikai járványügyi hivatal (CDC) hétfőn közzétett adataiból.

A koronavírusos esetek 73 százalékát már az omikron variáns okozza az Egyesült Államokban
2021. december 20., hétfő

Német kormány: az emlékeztető oltások beadásának felgyorsítása sem elég az „omikron hullám” megfékezéséhez

A koronavírus-világjárvány robbanásszerű németországi erősödéséhez vezet a kórokozó omikron nevű változata a német szövetségi kormány mellett működő szakértői tanácsadó testület szerint.

Német kormány: az emlékeztető oltások beadásának felgyorsítása sem elég az „omikron hullám” megfékezéséhez
2021. december 17., péntek

Az újonnan kimutatott koronavírus-fertőződések és a harmadik oltások terén is rekordot döntött az Egyesült Királyság

Az újonnan kimutatott koronavírus-fertőződések és a beadott harmadik oltási adagok száma egyaránt rekordot döntött csütörtökön az Egyesült Királyságban. Chris Whitty tisztifőorvos közölte: a jelenlegi fertőzési hullám a korábbiaknál gyorsabban lefuthat.

Az újonnan kimutatott koronavírus-fertőződések és a harmadik oltások terén is rekordot döntött az Egyesült Királyság
2021. december 15., szerda

Újabb két személynél mutatták ki a koronavírus omikron variánsát Romániában

Újabb két személynél mutatták ki a koronavírus omikron variánsát Romániában – jelentette be szerdán Adrian Marinescu, a bukaresti Matei Balş járványkórház orvosigazgatója. A hírt az egészségügyi minisztérium közleménye is megerősítette.

Újabb két személynél mutatták ki a koronavírus omikron variánsát Romániában
2021. december 14., kedd

Már hiábavaló a „vöröslátás”: Nagy-Britannia az összes államot leveszi a legkockázatosabb országok listájáról

A brit kormány szerdától leveszi az összes országot a koronavírus-fertőzés szempontjából legkockázatosabbnak ítélt országok és területek vörös színnel jelölt beutazási listájáról.

Már hiábavaló a „vöröslátás”: Nagy-Britannia az összes államot leveszi a legkockázatosabb országok listájáról