Megkapta Románia az ukrajnai menekültek befogadásával járó költségek fedezésére szánt uniós támogatás első részletét

Megkapta Románia az ukrajnai menekültek befogadásával járó költségek fedezésére szánt uniós támogatás első részletét

Románia megkapta az Ukrajnából érkező menekültek szállás- és étkezési költségeinek fedezésére szánt európai uniós támogatás első részletét – jelentette be szerdán Nicolae Ciucă kormányfő.

2022. augusztus 19., péntek

Többtucatnyi menekültet szállító fabárkát fogott el a parti őrség a Fekete-tenger romániai partszakaszán

Többtucatnyi menekültet szállító fabárkát fogott el az éjszaka a parti őrség a Fekete-tenger romániai partszakaszának déli részén. A menekülteket a konstancai kikötőbe szállították, ahol orvosi kivizsgálásnak vetik alá őket.

Többtucatnyi menekültet szállító fabárkát fogott el a parti őrség a Fekete-tenger romániai partszakaszán
2022. augusztus 18., csütörtök

Nem tudni, hány ukrán menekült után fizettek támogatást a romániai hatóságok

Több mint tízmillió lejt fizetett ki eddig a bukaresti kormány a Romániába érkezett ukrajnai menekültek ellátására, azonban nincs központi nyilvántartás arról, hogy pontosan hány jogosult részesült ilyen támogatásból.

Nem tudni, hány ukrán menekült után fizettek támogatást a romániai hatóságok
2022. augusztus 16., kedd

Egyetlen nap alatt 60, kamionok rakterében rejtőzködő menekültre bukkantak Nagylaknál

Összesen hatvan menekült próbált meg az elmúlt 24 órában törvénytelenül átjutni Magyarországra az Arad megyei román-magyar határszakaszon – közölte kedden a határrendészet.

Egyetlen nap alatt 60, kamionok rakterében rejtőzködő menekültre bukkantak Nagylaknál
2022. augusztus 10., szerda

Míg Romániában négyezren, Csehországban százezernél is több ukrán állampolgár vállalt munkát a háború kezdete óta

A háború kitörése óta 4287 ukrán állampolgár vállalt munkát Romániában – nyilatkozta szerdán az Agerpresnek Marius Budăi munkaügyi miniszter.

Míg Romániában négyezren, Csehországban százezernél is több ukrán állampolgár vállalt munkát a háború kezdete óta
2022. augusztus 10., szerda

Több mint száz illegális bevándorlót szállítottak le két teherautóról a nagylaki autópálya-határátkelőnél

Két teherautóban összesen több mint száz illegális bevándorlóra bukkantak szerdán a határrendészek a nagylaki autópálya-átkelőnél.

Több mint száz illegális bevándorlót szállítottak le két teherautóról a nagylaki autópálya-határátkelőnél
2022. augusztus 06., szombat

Jelen lenni ott, ahol szükség van – Dénes Mihály, a Máltai Szeretetszolgálat elnöke a szervezet programjairól

Állandó programjai mellett a válsághelyzetekben is jelen van a Máltai Szeretetszolgálat, hogy minél szerteágazóbban támogassa a rászorulókat.

Jelen lenni ott, ahol szükség van – Dénes Mihály, a Máltai Szeretetszolgálat elnöke a szervezet programjairól
2022. július 16., szombat

Több mint tizenkétezer ukrán állampolgár érkezett pénteken az országba

Mintegy 293 300 román és külföldi állampolgár lépte át a román államhatárt az elmúlt 24 órában, több mint 76 400 járművel – tájékoztatott szombaton a határrendészet.

Több mint tizenkétezer ukrán állampolgár érkezett pénteken az országba
2022. július 12., kedd

Már 6,7 millió ukrajnai menekült érkezett az EU-ba – Kuleba: az ukránoknak nincs szükségük „Putyin állampolgárságára”

Az Ukrajna elleni orosz katonai támadás utáni több mint négy hónap alatt 6,7 millió ukrajnai menekült érkezett az Európai Unióba, közülük azonban mintegy 3 millióan már visszatértek Ukrajnába – jelentette ki Ylva Johansson belügyi biztos hétfőn Prágában.

Már 6,7 millió ukrajnai menekült érkezett az EU-ba – Kuleba: az ukránoknak nincs szükségük „Putyin állampolgárságára”
2022. július 09., szombat

Több mint huszonkétezer ukrán állampolgár érkezett az országba az elmúlt nap során

Az elmúlt nap 107 837 személy lépett be Romániába, közülük 22 298-an ukrán állampolgárok voltak – tájékoztatott szombaton a határrendészet.

Több mint huszonkétezer ukrán állampolgár érkezett az országba az elmúlt nap során
2022. június 21., kedd

Az ukrajnai menekültek többsége elégedett az EU által számukra biztosított befogadási és védelmi intézkedésekkel

Az ukrajnai menekültek többsége elégedett az Európai Unió által az Oroszország indította háborút követően számukra biztosított befogadási és védelmi intézkedésekkel.

Az ukrajnai menekültek többsége elégedett az EU által számukra biztosított befogadási és védelmi intézkedésekkel
2022. június 21., kedd

Tízezernél több ukrán menekült érkezett hétfőn Romániába, illetve Magyarországra

Az elmúlt nap 96 895 személy lépett be Romániába, közülük 10 732-en ukrán állampolgárok voltak. Ez 16,2%-kal több az előző napon jegyzettnél – tájékoztatott kedden a határrendészet.

Tízezernél több ukrán menekült érkezett hétfőn Romániába, illetve Magyarországra
2022. június 18., szombat

Az RMDSZ támogatja a Moldovai Köztársaság EU-hoz való csatlakozását, értékeli azt, ahogy az ukrajnai menekültválságot kezelte

„Üdvözöljük a Moldovai Köztársaság március 3-án benyújtott uniós csatlakozási kérelmét, valamint az erre vonatkozó lépéseket, amelyek határozottak és hosszú távon biztatóak” – mutatott rá Seres Dénes, az RMDSZ képviselőházi frakciójának háznagya. 

Az RMDSZ támogatja a Moldovai Köztársaság EU-hoz való csatlakozását, értékeli azt, ahogy az ukrajnai menekültválságot kezelte
2022. június 17., péntek

Romániába látogatott Fülöp belga király, az államfő fogadta

Az 57-es Mihail Kogălniceanu légi bázison fogadta pénteken Klaus Iohannis államfő Fülöp belga királyt.

Romániába látogatott Fülöp belga király, az államfő fogadta
2022. június 06., hétfő

Románia több mint 35 ezer tartózkodási engedélyt adott ki ukrán menekültek számára

Románia 35 256 tartózkodási engedélyt adott ki a háború elől menekülő, átmeneti védelemben részesülő (menedékesként elismert) ukrán állampolgárok számára, 4356 ukrán állampolgár pedig menedéket kért Romániától.

Románia több mint 35 ezer tartózkodási engedélyt adott ki ukrán menekültek számára
2022. június 03., péntek

Már több mint 1,1 millió ukrán állampolgár érkezett Romániába

Több mint 1,1 millió ukrán állampolgár érkezett Romániába a háború kezdetétől – közölte pénteken a román határrendészet.

Már több mint 1,1 millió ukrán állampolgár érkezett Romániába
2022. június 01., szerda

Meghaladta az egymilliót a Romániába érkezett ukrán menekültek száma

A háború kezdetétől, azaz február 24-étől kedd éjfélig 1 087 995 ukrán állampolgár érkezett Romániába – közölte az Agerpres hírügynökség. 

Meghaladta az egymilliót a Romániába érkezett ukrán menekültek száma
2022. május 23., hétfő

Több mint egymillió ukrán állampolgár érkezett Romániába a háború kezdete óta

Az elmúlt 24 órában 90 247 személy lépett be Romániába, közülük 7903-an ukrán állampolgárok voltak. Ez 17,4 százalékkal kevesebb az előző napon jegyzettnél – tájékoztatott hétfőn a határrendészet.

Több mint egymillió ukrán állampolgár érkezett Romániába a háború kezdete óta