Kötelezettségszegési eljárást indított csütörtökön az Európai Bizottság (EB) Magyarország ellen a külföldről támogatott civil szervezetekre vonatkozó törvény miatt.
Gazdasági fellendülést hozhat a Partium számára is az M4-es autópálya Berettyóújfalu–Nagykereki közti szakasza, amelynek alapkövét kedden rakták le.
A Kolozsvári Magyar Napokra is megérkezik a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) Arany János-mozgókiállítása, az Arany-busz, amelyet hétfőn indítottak útjára Budapesten.
Az identitásmegőrzés mellett Erdély, Felvidék, a Vajdaság és Kárpátalja magyarlakta területeinek gazdasági fejlesztési programjairól, a fiatalok szülőföldön tartásának lehetőségeiről tanácskoztak a magyar kormány és a határon túli magyarok vezetői.
Három, de inkább négy aranyat és összességében tíz érmet vár a magyaroktól a hazai rendezésű vizes világbajnokság július 23-án kezdődő úszóversenyein a válogatott szövetségi kapitánya.
Félezren táncolnak egyszerre a 17. FINA-világbajnokság július 14-ei budapesti megnyitóján: a produkció végigvezeti a nézőt az ország történelmén, amelyben mindig kiemelt szerep jutott a víznek, elsősorban a Dunának.
A biztonság kérdéskörét vitatták meg több szempontból közép-európai országok vezetői a varsói Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozón – mondta Áder János köztársasági elnök csütörtökön a lengyel fővárosban.
Märcz Tamás, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya megnevezte azt a 13 játékost, aki ott lesz a budapesti világbajnokságon.
Nem csak programfelhozatalában, de arculatában is megújul a 16. kiadást megélt Partiumi Magyar Napok. Kóbor János, a legendás Omega együttes frontembere jelentette be szerdán a rendezvénysorozat dátumát: idén augusztus 20-a és 27-e között szervezik meg a PMN-t Szatmárnémetiben.
Déváról Budapestre szerződött Olivia Cîmpian. A 16 éves tornász édesapja már a magyar válogatottságban gondolkodik.
Megfosztási eljárást kezdeményez Áder János köztársasági elnökkel szemben a Jobbik, mert szerintük a plakáttörvény aláírásával méltatlanná vált az államfői feladatok ellátására.
A romániai csapatok még készülhetnek, az Európa Liga első selejtezőkörének három magyarországi résztvevője számára viszont már csütörtökön elrajtol a 2017–2018-as labdarúgószezon.
Segítségre van szükség a szülőföldön való megmaradáshoz, és a magyar kormány segíteni kíván – fogalmaz interjúnkban Soltész Miklós. Az államtitkár szerint nem román, hanem külső érdekeket szolgálnak azok, akik a magyarellenes hangulatkeltésért felelősek.
A magyar férfi kézilabda-válogatott többek között az olimpiai bajnok dánokkal került azonos csoportba a januári horvátországi Európa-bajnokság pénteki sorsolásán.
A külhoni magyarság kulturális, nyelvi identitásának megerősítésében, a magyar nyelvű oktatás kiterjesztésében és a honosítás területén egyaránt kitűnő munkát végeztek a Kőrösi Csoma Sándor és a Petőfi Sándor program ösztöndíjasai - értékelt Semjén Zsolt.
Külhoni magyar családi vállalkozásokat támogat a magyar kormány, számukra 830 millió forint értékben hirdettek pályázatokat – jelentette be Potápi Árpád János államtitkár pénteken Gyulán.
Bernd Storck marad a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a magyar szövetség (MLSZ) elnökségi ülésének csütörtöki döntése nyomán.
A kvótadöntést senki nem hajtotta végre, azok sem, akik egyébként támogatták az Európai Tanácsban ezt a „szerintünk rossz döntést” - mondta Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában szerdán.