Táblagépet ígér a kormány az egyetemisták egy részének

Táblagépet ígér a kormány az egyetemisták egy részének

Táblagépet kapnak a tanévet online oktatásban kezdő, szociális ösztöndíjban részesülő egyetemi hallgatók – jelentette be Ludovic Orban kormányfő.

2020. szeptember 24., csütörtök

Hiába a talárosok döntése, Orban kitart a gyerekpénz lassú megemelése mellett

A gyermeknevelési támogatás (gyermekpénz) megduplázását többlépcsős emeléssel fogjuk megvalósítani, a kormány korábbi döntésének megfelelően – jelentette ki csütörtökön Ludovic Orban kormányfő.

Hiába a talárosok döntése, Orban kitart a gyerekpénz lassú megemelése mellett
2020. szeptember 23., szerda

Orban szerint a pedagógusok kötelesek online oktatni, és menesztené a maszkellenes nagyváradi tanárt

A koronavírus elleni oltás feltalálásáig a gyerekek a vörös, sárga vagy zöld forgatókönyv alapján fognak iskolába járni, így a tanároknak meg kell tanulniuk online oktatni – szögezte le szerdán Ludovic Orban. A kormányfő szerint nincs mit keresnie a tanügyben annak a nagyváradi pedagógusnak, aki a kötelező maszkviselet ellen foglalt állást.

Orban szerint a pedagógusok kötelesek online oktatni, és menesztené a maszkellenes nagyváradi tanárt
2020. szeptember 22., kedd

Az észak-erdélyi sztráda újabb szakaszának a tervezésére és kivitelezésére kötöttek szerződést

Aláírták kedden az észak-erdélyi autópálya Magyarnádas és Magyarzsombor közötti nagyjából 30 kilométeres szakaszának a megtervezéséről és megépítéséről szóló szerződését.

Az észak-erdélyi sztráda újabb szakaszának a tervezésére és kivitelezésére kötöttek szerződést
2020. szeptember 21., hétfő

Cîţu: nem hagyjuk, hogy nagyobb mértékben nőjenek a nyugdíjak, mint amire lehetőség volt

Nem fogjuk engedni, hogy annál nagyobb mértékben nőjön a nyugdíjpont értéke, mint amire lehetőség volt – jelentette ki hétfőn Florin Cîţu pénzügyminiszter a Bukaresti Értéktőzsdénél (BVB), ahol egy hivatalos eseményen vett részt.

Cîţu: nem hagyjuk, hogy nagyobb mértékben nőjenek a nyugdíjak, mint amire lehetőség volt
2020. szeptember 21., hétfő

Negatív koronavírusteszttel kiváltható lehet a 14 napos otthoni elkülönítés

A héten döntés születhet arról, hogy a külföldről Romániába hazatérő polgároknak ne kelljen 14 napra otthoni elkülönítésbe vonulniuk, amennyiben fel tudnak mutatni egy negatív koronavírusteszt-eredményt.

Negatív koronavírusteszttel kiváltható lehet a 14 napos otthoni elkülönítés
2020. szeptember 20., vasárnap

Orban uszítással vádol Borboly iskolai maszkviseletre vonatkozó felvetése kapcsán

Nem ért egyet Ludovic Orban kormányfő a Hargita megyei önkormányzat elnökének ama javaslatával, hogy a zöld forgatókönyvet alkalmazó megyékben ne legyen kötelező a védőmaszk viselése az óvodások és az elemi osztályba járó diákok számára.

Orban uszítással vádol Borboly iskolai maszkviseletre vonatkozó felvetése kapcsán
2020. szeptember 18., péntek

Újabb sztrádaszakaszt avattak: meglepetésszerű gyorsaságot ígér, és szerződésbontással fenyeget a kormány

Románia meglepetést fog okozni azzal, hogy milyen gyorsan megépíti a hiányzó autópályákat – jelentette ki Klaus Iohannis államfő az A3-as észak-erdélyi autópálya Maroskece–Radnót szakaszának pénteki avatóján. 

Újabb sztrádaszakaszt avattak: meglepetésszerű gyorsaságot ígér, és szerződésbontással fenyeget a kormány
2020. szeptember 17., csütörtök

Ludovic Orban a Patriot rakétarendszer átvételekor: Románia biztonságosabb hely lett

A román hadsereg hivatalosan átvette csütörtökön az amerikai gyártóktól az első Patriot rakétavédelmi rendszert azon hét üteg közül, amelyek beszerzéséről három éve állapodott meg Washingtonban Donald Trump amerikai és Klaus Iohannis román elnök.

Ludovic Orban a Patriot rakétarendszer átvételekor: Románia biztonságosabb hely lett
2020. szeptember 16., szerda

A nyakkendőhöz és a tűsarkúhoz hasonlította Ludovic Orban a maszkviselést

Az embereknek meg kell szokniuk, hogy védekezni kell a koronavírus ellen – hangsúlyozta szerdai sajtótájékoztatóján Ludovic Orban miniszterelnök. Utalva arra, hogy sokan panaszkodnak a maszkra, leszögezte: senki sem született nyakkendővel vagy tűsarkúban.

A nyakkendőhöz és a tűsarkúhoz hasonlította Ludovic Orban a maszkviselést
2020. szeptember 15., kedd

Elutasították a talárosok a kormánynak a bizalmatlansági indítvány kapcsán emelt kifogásait

Egyhangúan elutasította kedden a taláros testület Ludovic Orban miniszterelnöknek a bizalmatlansági indítvány kapcsán benyújtott alkotmányossági kifogását – értesült a Elutasították a talárosok a kormánynak a bizalmatlansági indítvány kapcsán emelt kifogásait

2020. szeptember 12., szombat

Ludovic Orban az iskolakezdésről: bármilyen helyzetre reagálni tudunk

Ludovic Orban kormányfő arról biztosította a közvéleményt szombaton, hogy a hatóságok fel vannak készülve a koronavírus-járvány kontextusában a tanévkezdést követően felmerülő „bármely helyzet” kezelésére.

Ludovic Orban az iskolakezdésről: bármilyen helyzetre reagálni tudunk
2020. szeptember 07., hétfő

Orban: a kormány nem készül befagyasztani a minimálbért

A kormány nem készül befagyasztani a minimálbér szintjét, ennek értéke a termelékenység és az infláció függvényében, a gazdasági lehetőségeknek megfelelően nőhet.

Orban: a kormány nem készül befagyasztani a minimálbért
2020. szeptember 06., vasárnap

Orban: szó sincs a választások elhalasztásáról, az iskola szeptember 14-én kezdődik

Nevetséges a választások elhalasztásáról beszélni, az iskola szeptember 14-én kezdődik – reagált vasárnap Ludovic Orban miniszterelnök Marcel Ciolacu vonatkozó kijelentésére.

Orban: szó sincs a választások elhalasztásáról, az iskola szeptember 14-én kezdődik
Krónika
2020. szeptember 04., péntek

Szeptemberben online oktatás, októberben visszatérés az iskolába? Orban szerint tárgyalnak róla

Ludovic Orban kormányfő szerint a hatóságok kilátásba helyezték, hogy szeptember 14-én online formában kezdődjék meg a tanítás, és csak októberben térjenek vissza a diákok és a pedagógusok az iskolába. A miniszterelnök hozzátette, még nem született döntés az ügyben.

Szeptemberben online oktatás, októberben visszatérés az iskolába? Orban szerint tárgyalnak róla
Krónika
2020. szeptember 02., szerda

Politikai csörte a költségvetés-kiigazításról: a PSD osztogatna, Orban óvatosságra int

Forrónak ígérkezik az elkövetkező egy hét a parlamentben: a honatyák szeptember 9-éig nyújthatnak be módosító javaslatokat a kormány által elfogadott költségvetés-kiigazításhoz, a szociáldemokraták már jelezték is, hogy mire adnának több pénzt.

Politikai csörte a költségvetés-kiigazításról: a PSD osztogatna, Orban óvatosságra int
2020. szeptember 02., szerda

Orban: a tanároknak fel kell készülniük arra, hogy egyszerre tanítsanak az iskolában és online is

A tanároknak fel kell készülniük arra, hogy egyaránt képesek legyenek tanítani az osztályteremben lévő diákokat és azokat is, akik online követik az órát – mondta szerdán Ludovic Orban.

Orban: a tanároknak fel kell készülniük arra, hogy egyszerre tanítsanak az iskolában és online is
2020. augusztus 31., hétfő

Meghosszabbítja a veszélyhelyzetet a kormány szeptember 15-től

Szeptember 15-e után meghosszabbítják a veszélyhelyzetet – mondta vasárnap este Ludovic Orban miniszterelnök a B1 TV-nek adott interjúban.

Meghosszabbítja a veszélyhelyzetet a kormány szeptember 15-től