Ismét repül Nagyváradról a Ryanair, egyelőre csak a brit fővárosba

Ismét repül Nagyváradról a Ryanair, egyelőre csak a brit fővárosba

Újraindítja londoni járatát a nagyváradi repülőtérről a Ryanair. Az ír légitársaság gépei február elsejétől kezdődően repülnek a brit főváros Stansted repülőterére.

2021. szeptember 30., csütörtök

Célegyenesben a nagyváradi légitársaság létrehozása

A Bihar megyei önkormányzat szerdai ülésén elfogadta, a nagyváradi a csütörtökin tárgyalta a közösen alapítandó légitársaságról szóló határozatot.

Célegyenesben a nagyváradi légitársaság létrehozása
2021. augusztus 05., csütörtök

Saját légitársaságot alapít Várad és Bihar megye

Bel- és külföldi járatokat is üzemeltetne az a légitársaság, amelyet együttműködésben alapít meg jövő hónapban Nagyvárad és Bihar megye. Az első járatok tavasszal indulhatnak.

Saját légitársaságot alapít Várad és Bihar megye
2021. május 14., péntek

Éledezik a járvány sújtotta légi közlekedés – Peti András vásárhelyi reptérigazgató a társaságok alkalmazkodásáról

A vártnál jobban megviselte a légitársaságokat az elhúzódó koronavírus-járvány, a jegyárak drasztikus emelkedésére mégsem kell számítani, hiszen az utasok visszacsalogatása is kiemelt szempont. Erről is beszélt a Krónikának Peti András, a marosvásárhelyi Transilvania repülőtér igazgatója.

Éledezik a járvány sújtotta légi közlekedés – Peti András vásárhelyi reptérigazgató a társaságok alkalmazkodásáról
2021. február 18., csütörtök

Drasztikus újratervezés a Taromnál: elbocsáthatja alkalmazottai csaknem felét a román állami légitársaság

Elbocsáthatja alkalmazottai csaknem felét a nyár végéig a Tarom román állami légitársaság egy kiszivárgott átszervezési terv szerint, amely a részét képezheti a tavalyi 190 millió eurós állami támogatási programnak.

Drasztikus újratervezés a Taromnál: elbocsáthatja alkalmazottai csaknem felét a román állami légitársaság
2021. január 11., hétfő

Közel százmillió eurós veszteséggel zárta a tavalyi évet a Tarom

Tavaly 454 millió lej (93,2 millió euró) vesztesége volt a román állami légi társaságnak, a Taromnak, amely immár tizenharmadik éve zárta veszteségesen a mérlegét – adta hírül hétfőn román sajtóforrásokra hivatkozva az MTI.

Közel százmillió eurós veszteséggel zárta a tavalyi évet a Tarom
2020. november 24., kedd

Trenddé válhat? Kötelező lesz a koronavírus elleni oltás azoknak, akik a Qantas légitársasággal akarnak utazni

Bizonyítaniuk kell, hogy be vannak oltva koronavírus ellen mindazoknak a nemzetközi utasoknak, akik a Qantas légitársasággal akarnak utazni – idézte az ausztrál vállalat vezetőjét a BBC

Trenddé válhat? Kötelező lesz a koronavírus elleni oltás azoknak, akik a Qantas légitársasággal akarnak utazni
2020. október 23., péntek

Csődbe mehet a Blue Air légi társaság, a képviselőház még kihúzhatja a kátyúból

Eleshet az állami kedvezményes hiteltől, és csődbe mehet a Blue Air légi társaság, a romániai légi közlekedési piac második legnagyobb szereplője.

Csődbe mehet a Blue Air légi társaság, a képviselőház még kihúzhatja a kátyúból
2020. október 20., kedd

Zuhanórepülésben a Tarom: felére csökkent a járatszám, „eltűnt” egymillió utas, és messze még a szárnyalás

Mély sebeket okoz a Taromnak a koronavírus-világjárvány: a román állami légitársaság úgy számol, hogy a következő egy évben több mint egymillióval kevesebb utast fog szállítani, mint 2019-ben, és a „gyógyulási” folyamat is hosszú lesz.

Zuhanórepülésben a Tarom: felére csökkent a járatszám, „eltűnt” egymillió utas, és messze még a szárnyalás
2020. július 06., hétfő

Elszállt bevételek: csődegyezségi eljárást kezdeményezett a Blue Air légi társaság

Csődegyezségi eljárást kezdeményezett a Blue Air román kereskedelmi légi társaság, amely a következő 18 hónapban 100 millió euró adósságot kell átütemezzen – közölte hétfőn a légi társaság.

Elszállt bevételek: csődegyezségi eljárást kezdeményezett a Blue Air légi társaság
2020. június 18., csütörtök

Újranyitotta temesvári és nagyszebeni bázisait a Wizz Air

Ismét megnyitotta a Wizz Air diszkont légitársaság temesvári és nagyszebeni bázisait – tájékoztat a cég csütörtöki közleményére hivatkozva az Agerpres.

Újranyitotta temesvári és nagyszebeni bázisait a Wizz Air
2020. június 16., kedd

Bákóból is felszállhatnak ősztől a Wizz Air gépei

A Wizz Air diszkont légitársaság újabb légi bázist nyit ősztől Románia keleti részén, Bákóban, amely a vállalat hetedik romániai telephelye lesz – közölte kedden a légi társaság.

Bákóból is felszállhatnak ősztől a Wizz Air gépei
2020. február 25., kedd

Reformokra készül a segélykölcsönből a Tarom

A Tarom állami légi társaság szerkezeti átalakításokat és reformokat helyezett kilátásba a vállalat versenyképességének növelése érdekében, miután a bukaresti kormánytól csaknem 37 millió euró értékű segélykölcsönt kapott, amit az Európai Bizottság is jóváhagyott.

Reformokra készül a segélykölcsönből a Tarom
2020. január 16., csütörtök

Több mint negyven millió eurót fordít a kormány a Tarom megmentésére

A román kormány csütörtöki ülésén 195 millió lej (40,7 millió euró) segélykölcsönt ítélt meg a Tarom légi társaságnak, e nélkül a vállalat márciustól már nem tudna működni – nyilatkozta Ionel Dancă, a miniszterelnöki kancellária vezetője.

Több mint negyven millió eurót fordít a kormány a Tarom megmentésére
2018. február 02., péntek

Felfüggeszti Temesvár-Iaşi-Kolozsvár járatát a Blue Air

Február 17-étől felfüggeszti a Temesvár-Iaşi-Kolozsvár közötti járatait a Blue Air légitársaság.

Felfüggeszti Temesvár-Iaşi-Kolozsvár járatát a Blue Air
2017. november 20., hétfő

Rárepülne a Wizz Air a Tarom csődjével keletkező űrre

Lendületben a Wizz Air fapados légitársaság: miután sikerült beelőznie a Taromot, és idén várhatóan már 7 millió személyt fog szállítani a romániai repterekről vagy repterekre, nem áll le a bővítéssel, mi több, kész a román légitársaság helyét átvenni.

Rárepülne a Wizz Air a Tarom csődjével keletkező űrre
2017. szeptember 20., szerda

„Elszálltak”: bukaresti járatait is kénytelen volt törölni a Ryanair

Romániából csak a Ryanair bukaresti járatait érinti a járattörlés, amit a pilóták szabadságolása körül kialakult fejetlenség okozott. Közben a részvények zuhanni kezdtek.

„Elszálltak”: bukaresti járatait is kénytelen volt törölni a Ryanair
2017. augusztus 21., hétfő

Lemondott a Tarom vezérigazgatója, átvilágítják a légitársaságot

Benyújtotta lemondását Eugen Davidoiu, a Tarom légitársaság vezérigazgatója - nyilatkozták az Agerpres hírügynökségnek kormányzati források.

Lemondott a Tarom vezérigazgatója, átvilágítják a légitársaságot