A Petőfi-életműnek és az emlékévnek is egyszerre előnye és hátránya a magától értetődőség, annak a valós vagy fals érzete, hogy „mindent” tudunk már az életműről – mondta el a Krónikának adott interjúban T. Szabó Levente kolozsvári irodalomtörténész.
Negyedik alkalommal indul útnak az Irodalmi Karaván elnevezésű kezdeményezés Erdélybe: február 6–9. között négy városban a kortárs irodalmat népszerűsítő programokkal, rendhagyó irodalomórákkal, koncertekkel várják a közönséget a szervezők.
Számos érdekes interjúval, tanulmánnyal, irodalmi alkotással jelentkezik idei első, januári számában a Várad irodalmi, művészeti, kulturális, társadalmi, tudományos folyóirat.
Tompa Andrea kolozsvári születésű, Magyarországon élő íróval találkozhatnak az érdeklődők több székelyföldi városban a következő napokban, a szerző az eseményeken most készülő, ötödik regényéből is felolvas.
A Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) Magyar Írórezidencia Programja keretében 2023 januárjától Marosvásárhelyen is várja az elvonulni vágyó hazai és külföldi írókat, költőket, műfordítókat, tudósokat kéthetes időtartamtól.
Az egész Kárpát-medencéből jelentkeztek írásokkal fiatalok az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) Ne csak lájkold! Pályázz is! – Méhes György Tehetségkutató 2022 elnevezésű kiírására.
Irodalmi vetélkedőt, illusztrációs pályázatot, prózamondó versenyt is szerveztek többek közt a 125 éve született székely író, Tamási Áron tiszteletére a december végén lezárult emlékévben.
Bálint Tibor 90 – Textusok, kontextusok címmel konferenciát szervez a Helikon folyóirat, a Bálint Tibor Baráti Társaság, az Erdélyi Múzeum-Egyesület és a Bukaresti Egyetem pénteken és szombaton Kolozsváron a Vallásszabadság Házában.
Hatvanhét éves korában vasárnap meghalt Gál Éva Emese székelyföldi költő, képzőművész – közölte közösségi oldalán a Helikon kulturális folyóirat.
Az Erdélyről, az erdélyi magyarokról élő mitizált képet igyekszik árnyalni Botházi Mária újságíró, író legújabb, Fűnyíró a Tündérkertben című kötete, melyet szombaton mutattak be Kolozsváron, az Adventi Könyvvásár keretében.
Szántai János költőt, írót, esszéírót, producert, forgatókönyvírót, filmkritikust, újságírót, a Főtér főszerkesztő-helyettesét választották meg az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) elnökévé a szervezet szombaton, Kolozsváron lezajlott közgy
Ady életművének legfontosabb témáit, Nagykárolyhoz való kötődését is felvillantja a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum vándorkiállítása, amely a költő születésének 145. évfordulóján, kedden nyílt meg a nagykárolyi Károlyi-kastélyban.
Száraz Miklós György József Attila-díjas magyarországi írót tüntették ki pénteken este a kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat Kemény Zsigmond-díjával. Az elismerést évente osztja ki a szerkesztőség a lapban közlő szerzők egyikének.
Százhatodik születésnapját ünnepli hétfőn Mihai Șora román író, filozófus, volt miniszter.
Erdélyi magyar nőírók – ezzel a címmel látott napvilágot nemrég az a tanulmánykötet, amelyet Balázs Imre József szerkesztett.
Több mint kétmillió forintért (23 832 lej) kelt el József Attila Medvetánc című kötete, Teller Ede könyvéért és tizennyolc sportoló aláírásáért pedig félmillió forintnál is többet fizettek az Antikvarium.hu vasárnap este zárult aukcióján.
Tényirodalomtól szépirodalomig több kötetet mutatnak be a tegnaptól szombatig tartó Nagyváradi Könyvmaratonon. A rendezvénysorozat tíz programmal várja az érdeklődőket.
Nagyváradra, Aradra, Temesvárra és Dévára látogat el novemberben az Irodalmi Karaván elnevezésű kezdeményezés, amely idén harmadik alkalommal indul útnak, hogy rendhagyó irodalomórákkal és beszélgetésekkel népszerűsítse a kortárs irodalmat.