Egybehangzó sajtóértesülések szerint a koalíció olyan zöldigazolvány elfogadására készül, amely nem teszi kötelezővé a Covid-igazolványt a munkahelyeken.
Szabadságot Covid-igazolvány nélkül feliratú transzparenst helyeztek el hétfőn a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői az alsóház pulpitusa elé, kérve, hogy vegyék le napirendről a Covid-igazolvány bevezetéséről szóló törvénytervezetet.
A Google szerdán nyilvánosságra hozott keresési trendjei szerint a múlt évhez hasonlóan idén is a világjárvány érdekelte a leginkább a romániaiakat.
Az Európai Unió tagországainak egészségügyi miniszterei keddi brüsszeli tanácskozásukon a koronavírus elleni emlékeztető oltás felvételére szólították fel a lakosságot – tájékoztatott közleményben az EU Tanácsa az értekezlet után.
A panaszok ellenére a következő időszakban is megkövetelik a Covid-igazolvány felmutatását a kolozsvári karácsonyi vásáron, plázákban, éttermekben – hangsúlyozta Tasnádi István Szilárd prefektus.
A kormány nem szándékozik kötelezővé tenni a Covid-igazolványt a templomokban – jelentette ki Kelemen Hunor kormányfő-helyettes, az RMDSZ elnöke.
A Covid-útlevél mellőzését kérik a kolozsvári karácsonyi vásáron a zöldigazolvány ügyében már több ízben is pert indító ügyvédek.
Év végéig el kellene fogadni a Covid-igazolvány munkahelyi bevezetéséről szóló jogszabályt – jelentette ki szombaton az egészségügyi miniszter. Alaexandru Rafila szerint az intézkedést egy szakértők által kidolgozott algoritmus alapján vezetnék be.
Az Európai Bizottság javaslatokat tett az unión belüli biztonságos és szabad mozgásra vonatkozó szabályok összehangolására, január 10-től 9 hónapban határozná meg a teljes védettséget igazoló tanúsítványok érvényességét.
Portugáliában újabb szigorításokat rendeltek el a koronavírussal fertőzöttek számának jelentős emelkedése miatt.
A francia kormány a járvány ötödik hulláma miatt nem tervez sem lezárást, sem kijárási tilalmat, de szigorítja a védettségi igazolás feltételeit, és minden felnőtt számára lehetővé teszi az oltás harmadik adagjának felvételét öt hónappal a második után.
A DNA kiterjesztette a nyomozást a hamis zöldigazolásokat „gyártó” petei oltópont ügyében, és újabb három személyt vettek őrizetbe. Az ügyészek azt gyanítják, hogy az oltóponton kiállított védettségi igazolások több mint fele hamis.
Szigorúbb járványintézkedéseket vezetnek be a karácsonyi időszakban az oltás nélküliekkel szemben, akik negatív teszttel sem használhatják a tömegközlekedési eszközöket, nem léphetnek be szállodákba, bárokba és edzőtermekbe.
„A zöldigazolvány életeket menthet, de a megfelelő pillanatban kell bevezetni” – vélekedett az egészségügyi miniszteri tisztségre jelölt Alexandru Rafila.
A koronavírus-járvány újjáéledését, a negyedik hullámot főként az oltatlanok okozzák, és a vakcinákkal kapcsolatos téves információk csak tovább rontják a helyzetet – jelentette ki Sztella Kiriákidész egészségügyért felelős uniós biztos.
A tömegközlekedési eszközök használatát is védettségi igazoláshoz akarja kötni az olasz kormány, amely az oltatlanokkal szemben szigorítások bevezetését tervezi decembertől, miközben Lombardia tartományban ismét megteltek a kórházak.
Hét ember megsebesült rendőrségi lövésektől péntek este Rotterdamban a járványügyi korlátozások elleni erőszakos tüntetésen – jelentették szombaton hírügynökségek.
Fontos a Covid-igazolvány munkahelyi bevezetése, mert a vakcinák mellett erre is szükség van a járvány visszaszorításához – jelentette ki csütörtökön Bukarestben az Európai Bizottság (EB) belső piacokért felelős biztosa.