Előzetes letartóztatásba helyezték a három fiatalt halálra gázoló Fehér megyei sofőrt

Előzetes letartóztatásba helyezték a három fiatalt halálra gázoló Fehér megyei sofőrt

Előzetes letartóztatásba helyezték azt a gépkocsivezetőt, aki a Fehér megyei Marosszentimrén vasárnap hajnalban történt, három halálos áldozatot követelő gázolásos balesetet okozta.

2023. augusztus 25., péntek

Átadták a rendőrségnek a tengerparti gázolásban elhunyt fiatalember kamerája által rögzített hangfelvételt

Az augusztus 19-ei, a Május 2 településen bekövetkezett tragédiában meghalt 21 éves fiú nagybátyja pénteken benyújtott az Ilfov megyei rendőrségre egy hangfelvételt, amit az áldozat hastáskájában lévő kamera rögzített a baleset pillanatában és utána.

Átadták a rendőrségnek a tengerparti gázolásban elhunyt fiatalember kamerája által rögzített hangfelvételt
2023. augusztus 22., kedd

Kétszer is fennakadt a droghálón, mégis futni hagyta a román ügyészség a tengerparti gázolót

Az elmúlt években két ízben is vizsgálódtak már a hatóságok az ellen a fiatalember ellen, aki bedrogozva vezetett szombat reggel, és autójával gyalogosok közé hajtott Május 2 település közelében, két fiatal halálát okozva.

Kétszer is fennakadt a droghálón, mégis futni hagyta a román ügyészség a tengerparti gázolót
2023. július 02., vasárnap

Marco Rossi Szoboszlai Liverpoolba igazolásáról: a válogatott szempontjából is jelentős lépés, hatalmas potenciál van még benne

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint Szoboszlai Dominik Liverpoolba igazolása a magyar labdarúgó-válogatott szempontjából is jelentős lépés.

Marco Rossi Szoboszlai Liverpoolba igazolásáról: a válogatott szempontjából is jelentős lépés, hatalmas potenciál van még benne
2023. június 13., kedd

Három halott egy angliai incidensben, embereket próbált meg elgázolni egy ámokfutó

Három halálos áldozata van egy, a közép-angliai Nottinghamben kedden történt incidenssorozatnak.

Három halott egy angliai incidensben, embereket próbált meg elgázolni egy ámokfutó
2023. május 01., hétfő

Több tíz autó is áthajtott egy idős romániai férfin az országúton Magyarországon

Halálra gázoltak egy idős romániai férfit az országúton Magyarországon, az áldozaton több mint tíz gépkocsi keresztülhajtott.

Több tíz autó is áthajtott egy idős romániai férfin az országúton Magyarországon
2023. április 18., kedd

Medvedömping Maros megyében: egy nagyvad emberre támadt, másokat vonat és autó gázolt el

Több, medvékkel kapcsolatos incidens is történt az utóbbi időben Marosvásárhelyen, Szováta környékén emberre támadt a nagyvad, egy medvét vonat gázolt el, másik kettőt pedig gépkocsi ütött el az észak-erdélyi autópályán.

Medvedömping Maros megyében: egy nagyvad emberre támadt, másokat vonat és autó gázolt el
2023. január 02., hétfő

Halálra gázolt egy idős asszonyt a vonat Szatmárnémetiben

Nyolcvan év körüli idős asszonyt gázolt el a vonat hétfőn Szatmárnémetiben – közölte a Szatmár megyei rendőrség.

Halálra gázolt egy idős asszonyt a vonat Szatmárnémetiben
2022. december 23., péntek

Előzetes letartóztatásba helyezték a 19 éves fiatalt, aki ittasan, jogosítvány nélkül gázolt Petrozsényben

Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezték azt a 19 éves fiatalembert, aki csütörtökön Petrozsényban a gyalogátjárón ittasan elütött hat gyermeket, akik közül az egyik belehalt sérüléseibe – közölte a Hunyad megyei rendőr-főkapitányság.

Előzetes letartóztatásba helyezték a 19 éves fiatalt, aki ittasan, jogosítvány nélkül gázolt Petrozsényben
2022. szeptember 29., csütörtök

Szándékosan elgázolta haragosát, őrizetben a Hunyad megyei 46 éves férfi

Őrizetbe vett a rendőrség egy 46 éves petrozsényi férfit, aki szándékosan elütött személygépkocsijával egy járókelőt – közölte csütörtökön a Hunyad megyei rendőr-főkapitányság (IPJ).

Szándékosan elgázolta haragosát, őrizetben a Hunyad megyei 46 éves férfi
2022. június 10., péntek

Paranoid skizofréniára utaló jeleket állapítottak meg a Berlinben történt tömeges gázolás elkövetőjénél

Paranoid skizofréniára utaló jeleket állapítottak meg a Berlinben történt tömeges gázolás elkövetőjénél – közölte csütörtökön a német főváros ügyészségének szóvivője. A 29 éves férfi vizsgálati fogságát egy pszichiátriai intézményben kezdi el.

Paranoid skizofréniára utaló jeleket állapítottak meg a Berlinben történt tömeges gázolás elkövetőjénél
2022. június 03., péntek

Csak a schengeni államokból érkezők számára törölte el Spanyolország a járványügyi korlátozásokat

Spanyolország eltörölte a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokat a schengeni övezet állampolgáraival szemben – derült ki a hivatalos spanyol állami közlönyben (BOE) csütörtökön megjelent rendelkezésből.

Csak a schengeni államokból érkezők számára törölte el Spanyolország a járványügyi korlátozásokat
2022. május 31., kedd

Szabad az út: Olaszországban eltörlik a beutazók védettségi igazolásának kötelezettségét

Az olasz egészségügyi minisztérium bejelentette, hogy szerdától megszüntetik azt a kötelezettséget, amely szerint az országba lépőknek igazolniuk kell a koronavírus elleni védettségüket, illetve friss negatív szűrési leletet kell felmutatniuk.

Szabad az út: Olaszországban eltörlik a beutazók védettségi igazolásának kötelezettségét
2022. május 11., szerda

Halálra gázolt egy férfit a vonat Kolozs megyében, a rendőrség nyomozást indított az ügyben

Halálra gázolt egy 44 éves férfit a vonat a Dengeleg és Szamosújvár közötti szakaszon.

Halálra gázolt egy férfit a vonat Kolozs megyében, a rendőrség nyomozást indított az ügyben
2022. április 01., péntek

Véget ért az egészségügyi veszélyhelyzet Olaszországban, elkezdődött a korlátozások fokozatos feloldása

Véget ért a 2020 januárjában bevezetett egészségügyi veszélyhelyzet Olaszországban, amelynek megszűnésével péntektől már nem kötelező az oltottsági igazolás a tömegközlekedési eszközökön, az üzletekben, hivatalokban és a szállodákban sem.

Véget ért az egészségügyi veszélyhelyzet Olaszországban, elkezdődött a korlátozások fokozatos feloldása
2022. március 20., vasárnap

Többen meghaltak, amikor karneválozók közé hajtott egy autó Belgiumban

Karneválozó tömegbe hajtott egy autó vasárnap reggel a dél-belgiumi Louviere városában, hatan meghaltak, több mint harmincan megsebesültek – közölte a város polgármestere, Jacques Gobert.

Többen meghaltak, amikor karneválozók közé hajtott egy autó Belgiumban
2022. március 03., csütörtök

Megszűnik a kötelező maszkviselés és az oltottsági igazolás használata Franciaországban

Franciaországban március 14-én, a tömegközlekedési járműveket kivéve, mindenhol megszűnik a koronavírus-járvány miatt bevezetett kötelező maszkviselés, és a kormány felfüggeszti az oltottsági igazolás bemutatásának kötelezettségét is.

Megszűnik a kötelező maszkviselés és az oltottsági igazolás használata Franciaországban
2022. március 01., kedd

Lazításokra tett javaslatot Rafila: megszabadulhatunk a maszktól kültéren, nem kérik a zöldigazolást plázában, színházban

Hosszú idő után újra 50 százalék alá csökkent a romániai intenzív terápiás osztályokon koronavírussal fertőzött betegek számára elkülönített ágyak száma, így jöhetnek a várva várt lazítások.

Lazításokra tett javaslatot Rafila: megszabadulhatunk a maszktól kültéren, nem kérik a zöldigazolást plázában, színházban