2023-ban már minden magára valamit is adó fürdőhely akvaparkokkal, élményfürdőkkel, csúszdákkal és szaunával, török fürdővel hirdeti magát, az ehhez mért, zsebbarátnak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető árképzéssel.
Jelentős várakozások előzték, egyúttal nagy figyelem övezte Marosújvár közel 7 millió euróból megépült gyógyfürdőjének elkészültét és megnyitását, az azóta eltelt több mint két hónap pedig elégnek is bizonyult a hiányosságok feltárására.
Nem adják fel a Magyarlapádhoz tartozó Kisaknára tervezett sós fürdő megálmodói: a Fehér Megyei Tanács a minap 17 millió lejről 21 millióra növelte a beruházásra szánt összeget, ugyanis a júliusi határidőig nem jelentkezett kivitelező.
Akár dilettantizmus, akár a provokáció szándéka késztette a külügyet arra, hogy Orbán Viktor beszédét cenzúrázni akarja, két dolgot ért el: nevetségessé tette magát, és megmutatta a világnak, milyen hazug módon viszonyul Románia a kisebbségi jogokhoz.
Bírálta hétfőn Ionuț Stroe, a kisebbik kormánypárt, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szóvivője Orbán Viktort a magyar kormányfő szombati, tusnádi beszéde miatt.
Munkaebéden tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pénteken Tusnádfürdőn a határon túli magyar politikai szervezetek vezetőivel – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
A Maszkura és a tücsökraj koncertjével elkezdődött a koncertprogram kedden este a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban, a székelyföldi Tusnádfürdőn. Az egyhetes programsorozat „nulladik” napja a beköltözés és készülődés jegyében telt.
Nagyszeben értékes épített öröksége újabb műemléket foglal magában, a szebeni közfürdőt – közölte Astrid Fodor, az erdélyi város polgármestere.
Az év Fehér megyei beruházásaként emlegetik a szombaton megnyíló marosújvári új sós gyógyfürdőt, amelytől „feltámadást” várnak az Osztrák–Magyar Monarchia, de még a Ceaușescu-diktatúra idején is pezsgő idegenforgalommal rendelkező városban.
Megkezdődött a visszaszámlálás az Amazonia Aquapark március 31-ei megnyitásáig, hamarosan kezdődik a relaxálás Temesváron! – így hirdeti magát Facebook-oldalán az egykori stadion helyén kialakított létesítmény.
Képtelenség, hogy Tusnádfürdő, Románia legkisebb városa elveszítse közigazgatási rangját csupán az új népszámlálási adatok miatt – jelentette ki a Krónikának Butyka Zsolt polgármester.
Öt nő tett ellene feljelentést, de az ügyészség szerint sokkal több áldozata lehet annak a férfinak, aki a félixfürdői rehabilitációs klinikai kórház gyógymasszőreként szexuálisan zaklatta áldozatait.
A vasútállomás műemlék épülete és a fürdőtelep központjában lévő kőhíd is megújul a következő időszakban Herkulesfürdőn. A Szapáry-fürdő restaurálására még várni kell.
Két élményfürdő építését is tervezik Máramaros megyében, Ionel Bogdan, a megyei közgyűlés elnökének a bejelentése szerint hamarosan elkészül a Felsőbányán és a Felsővisón tervezett akvaparkok műszaki dokumentációja.
December közepén veheti birtokba a nagyközönség Borszék új gyógyfürdőjét és wellnessközpontját. A Hargita megyei fürdőváros önkormányzatának 12 évig tartó huzavona után sikerül befejezni a beruházást.
A tusnádfürdői vízhálózat korszerűsítésének munkálatairól írtak alá szerdán szerződést, a beruházás összértéke 34 millió lej – tájékoztatott az RMDSZ.
Az egyre vészjóslóbb gazdasági kilátások sem törik le a nagyváradi akvapark üzemeltetőinek optimizmusát. Bár a profit csökkenni fog, szerintük jövőre is nyereséges lesz a hatéves élményfürdő.
Új helyszínt talált az önkormányzat, a jelenlegi Sun strand helyén épül meg Kolozsvár akvaparkja, jelentette be Emil Boc polgármester.