Erdélyben forgatják a Valan című új magyar thrillert, amelyet Bagota Béla rendez: az alkotásban több erdélyi magyar színész is szerepel, producere a kolozsvári származású Kántor László, zenéjét a szintén kolozsvári származású Márkos Albert jegyzi.
Erdélyi koncertsorozatot szervez márciusban az Ivan & The Parazol budapesti rockegyüttes.
Tizenegy erdélyi és magyarországi társulat tizenhárom produkcióját láthatja a közönség a nagyváradi Szigligeti Színházban a hatodik alkalommal, március 20–25. között rendezendő HolnapUtán Fesztiválon.
Háromnapos kulturális rendezvénysorozat keretében tisztelegnek Mátyás király emléke előtt Kolozsváron február 23–25. között.
Az 1918-as román nagygyűlés centenáriuma esély lehetne a magyar-román megbékélésre, a magyarok nagy része pedig nem akar határmódosítást – mondta Jeszenszky Géza volt magyar külügyminiszter az egyik román hírcsatornának.
Az erdélyi magyarság 100 éve címmel szervez előadás-sorozatot a nagyváradi Szacsvay Akadémia. A kezdeményezés célja, hogy magyarországi és erdélyi szakértők előadásai révén a közönség új ismeretekkel gazdagodhasson az elmúlt száz év történéseiről.
Könyvbemutatókkal, koncertekkel, díjátadókkal, tárlatmegnyitókkal ünneplik Erdély-szerte a magyar kultúra napját ezen a héten és jövő héten.
Közös memorandumot fogadtak el a hétvégén Jászvásáron a tíz éve térképre helyezett, ám mindmáig el nem kezdett Ungheni – Iaşi (Jászvásár) – Tîrgu Neamţ (Németvásár) – Gyergyóditró – Marosvásárhely autópálya megvalósításáért.
Közleményben üdvözölte pénteken Klaus Johannis államelnök a vallásszabadság erdélyi törvénybe iktatásának 450. évfordulóját. A vallásszabadságot a világon először Tordán iktatta törvénybe az erdélyi országgyűlés 1568-ban.
Hat erdélyi és két magyarországi városról jelent meg színes, gyermekek számára is befogadható kötet az immár tízéves Kincses Képeskönyv sorozatban. A kiadványok születéséről az alkotók beszéltek a Krónikának.
Fekete komédiák, abszurd történetek, sokkoló dokumentumfilm, életrajzi film, különleges témájú musical is szerepel a TIFF (Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál) következő kiadásának felhozatalában – közölték a szervezők.
Európa legjobb új fesztiváljának címét nyerheti el az idén először megszervezett marosvásárhelyi VIBE – közölték a szervezők. Az Európai Fesztiváldíjakat januárban jelentik be Hollandiában.
Erdélyi helyszíneken is forgatják a Valan című bányászvárosi pszichothrillert, amelynek gyártását a Magyar Nemzeti Filmalap 292 millió forinttal támogatja. A lélektani krimit februárban kezdik forgatni és az elsőfilmes Bagota Béla rendezi.
Erdélyi magyar értékké nyilvánították a vallásszabadság törvényét. Az 1568-as tordai országgyűlés által Európában elsőként kihirdetett vallásszabadságról szóló jogszabály hungarikummá is válhat.
A kolozsvári bíróság első fokon valamennyi esetben érvénytelenítette azt a bírságot, amelyet a csendőrség rótt ki azokra, akik Erdély-zászlót lengettek az RMDSZ által szervezett március 15-i kincses városi felvonuláson.
Gasztronómiai versenyszámokkal, színes koncertkínálattal várják a résztvevőket a 15. háromszéki kolbászparádén és káposztafesztiválon, amelyet péntektől vasárnapig szerveznek Sepsiszentgyörgyön.
Zenei és irodalmi rendezvényekkel, pódiumbeszélgetésekkel várják az érdeklődőket a csütörtökön kezdődött Kolozsvári Zsidó Napok szervezői.
Zenei, irodalmi rendezvényeket, kerekasztal-beszélgetéseket vonultat fel csütörtöktől vasárnapig a harmadízben szervezendő Kolozsvári Zsidó Napok.