Bűncselekménybe keveredett Gálfi Árpádnak, Székelyudvarhely polgármesterének a kisebbik fia, ezt maga az elöljáró ismerte el szerdán. A politikus szerint „újragondolást” igényel, milyen mértekben lehet ezek után a közügyekkel foglalkozni, vis.
Újabb sokkoló adatok és tények derülnek ki arról a 17 éves fiatalemberről, aki ez év április 12-én, fényes nappal meggyilkolt az utcán egy medgyesi nőt.
Elfogta a rendőrség a kolozsvári Szent Mihály-templom perselyében összegyűlt pénzt eltulajdonító férfit.
Négy embert helyeztek őrizetbe pénteken kábítószer-kereskedelem miatt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy heroint és ecstasyt árultak a fővárosban.
A bukaresti 1-es kerületi bíróság ügyészsége házkutatást tartott egy fővárosi orvosi klinikán, amelyet szervkereskedelemmel, mintegy 300, transzplantációra használt szaruhártya Romániába történő behozatalával gyanúsítanak.
Letartóztattak egy férfit, aki arra készült, hogy – társaival együtt – az augusztus 20-i, budapesti ünnepség biztosításában részt vevő rendőröket támad meg – közölte a budapesti Központi Nyomozó Főügyészség szerdán.
Emberölési kísérlet miatt letartóztattak két fiatal férfit hétfőn, mert a gyanú szerint Molotov-koktélokat dobtak egy véméndi házba az ott alvó emberek közé szombaton éjjel – közölte a Pécsi Törvényszék az MTI-vel.
Ismeretlen tettesek megrongáltak egy, a helyi önkormányzat által épített és még nem használt parkolóházat Aradon. A létesítményt adminisztráló vállalat feljelentést készül tenni az ügyben.
Határsértőket rabolt ki egy férfi és fia a román határ közelében, Csongrád-Csanád megyében, elfogták őket, a bíróság elrendelte letartóztatásukat – tájékoztatta a megyei főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.
Spanyolország tíz különböző tartományában elkövetett, rejtélyes tűszúrásos támadásokat vizsgálnak a hatóságok – mondta Fernando Grande-Marlaska belügyminiszter pénteken Madridban.
Ismét vádat emelnek a legfelsőbb bíróságon az 1989-es forradalom ügyében, amelyben Ion Iliescu volt államfőt emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolják – jelentette be szerdán Gabriela Scutea legfőbb ügyész.
A teheráni rendőrség nemrégiben bejelentette, hogy „a közterek biztonságának megőrzése érdekében” bűncselekménynek minősül, ha valaki a parkban sétáltatja a kutyáját – számolt be a BBC.
Viorel Hrebenciuc feltételes szabadlábra helyezéséről döntött szerdán az Ilfov megyei törvényszék. A volt parlamenti képviselő mindössze 10 hónapot töltött le abból a 3 éves börtönbüntetésből, amelyet a Giga TV-ügyben szabtak ki rá 2021 szeptemberében.
Jogerősen hat év fegyházbüntetéssel sújtotta kedden a Szegedi Ítélőtábla azt a román férfit, aki társával magát rendőrnek kiadva három román nőt rabolt ki az M5-ös autópályán 2019 tavaszán.
Beismerte tettét és vádalkut kötött az ügyészekkel Mircea Drăghici, a PSD volt kincstárnoka, volt parlamenti képviselő.
Németországi szociális támogatásokkal visszaélő, csalással és adócsalással gyanúsított bűnszövetkezetre csaptak le kedden a román és a német hatóságok – közölte a DIICOT.
Az Olt megyei törvényszék bírái augusztusra halasztották az ítélethozatalt az úgynevezett Caracal-ügyben, amelyben Gheorghe Dincát két eltűnt lány, Luiza Melencu és Alexandra Măceşanu megölésével vádolják.
Mély döbbenet, elkeseredés és némi düh jellemezte a magyarbölkényi református gyülekezet tagjait, miután megtudták, hogy a felbőszült helyi cigányság egy része meggyalázta felmenőik sírjait a Maros megyei településen.