Ne szavazzanak olyan jelöltekre az önkormányzati választáson, akik ellen korrupció gyanúja merült fel – erre kéri a romániai választópolgárokat Hans Klemm, az Egyesült Államok bukaresti nagykövete.
Az általa vezetett szervezet élén indulni készül az őszi parlamenti választásokon Marian Munteanu volt diákvezér, akit a Nemzeti Liberális Párt (PNL) áprilisban bukaresti főpolgármester-jelöltjeként nevezett meg, de visszaléptetett.
Romániát nem félemlítik meg a deveselui rakétatámaszpont miatt megfogalmazott orosz fenyegetések – jelentette ki kedden egy bukaresti biztonságpolitikai konferencián Klaus Johannis államfő.
Felavatták Bukarestben Mihai Buculei szobrászművész Szárnyak elnevezésű nagyszabású köztéri alkotását hétfőn, amely a kommunizmus áldozatai és elsősorban azok előtt tiszteleg, akik életüket áldozva nyíltan szembe mertek szállni a kommunista rendszerrel.
Hivatalában fogadta hétfőn Klaus Johannis államfő Károly brit trónörököst, aki ezt követően Dacian Cioloş miniszterelnökkel is tárgyalt.
A június 5-ei önkormányzati választások utánra halasztotta a szenátus házbizottsága a döntést az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) arra vonatkozó kérésének teljesítéséről, hogy hagyja jóvá a Titus Corlățean elleni bűnvádi eljárást.
Sikertelen kísérletnek nevezte Ioan Rus volt belügy- és közlekedési miniszter a szakértői kormány kinevezését.
Bukarestnek nemzeti prioritásként kell kezelnie a külföldön élő román közösségeket Klaus Johannis elnök szerint.
Kilencvenkilenc rendbeli, folytatólagosan elkövetett csalással, valamint 29 rendbeli csalással és a betegségek megelőzésének meghiúsításában való részvétellel gyanúsítják a fertőtlenítőszer-botrányban érintett kereskedelmi társaság vezérigazgatóját.
Az idei 1181-ről 1401-re növelte a jövőre külföldi szolgálatra küldhető katonáinak és civil alkalmazottainak létszámkeretét a bukaresti védelmi minisztérium – hagyta jóvá pénteki ülésén a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT).
Két bíró megvesztegetéséért jogerősen négy év és négy hónap börtönbüntetésre ítélték Dan Adamescut, a csődbe ment Astra biztosítótársaság volt tulajdonosát.
A régió biztonsága elleni fenyegetésként értelmezhető, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök válaszlépéseket helyezett kilátásba az amerikai rakétapajzs elemeinek Romániába telepítésére – hangsúlyozta szombati közleményében a bukaresti külügyminisztérium.
Románia a jövő év elején nemzetközi találkozót szervez az antiszemitizmus, illetve más szélsőséges megnyilvánulások elleni közös fellépés érdekében – jelentette be szerdán Klaus Johannis államfő.
Călin Popescu-Tăriceanu is részt vett a Paul Lambrino herceg nevéhez fűződő törvénytelen erdő-visszaszolgáltatásokban szintén vádlottként szereplő izraeli üzletemberek által Monacóban, illetve Izraelben rendezett partikon – közölte az Adevărul.
Sikeresen beüzemelte a román állandó választási hatóság (AEP) azt az új informatikai rendszert, amelyet a június 5-ei önkormányzati választásokon fognak első ízben alkalmazni a részvétel valós idejű követése és a választási csalások kiszűrése érdekében.
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) és az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DIICOT) olyan okkult és irracionális felső hatalommá vált, amely át akarja venni a választók helyét – fogalmazott Călin Popescu Tăriceanu volt miniszterelnök, a szenátus elnöke.
Jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte kedden este a legfelsőbb bíróság Corneliu Dobriţoiu tábornokot, volt védelmi minisztert, a magas rangú katonatisztek törvénytelenül lezajlott, áron aluli lakásvásárlása miatt indított perben.
Nem támogatja az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) azt a törvénymódosító javaslatot, amely értelmében minden kereskedelmi televízió és rádió köteles lenne adáskezdetkor lejátszani a román himnuszt.