A bukaresti magyar nagykövet kiutasítását és a budapesti román nagykövet hazahívását javasolja Traian Băsescu „egyedüli méltó válaszként arra a sértésre", hogy Szijjártó Péter eltiltotta a magyar diplomatákat a román nemzeti ünnepen való részvételtől.
A bukaresti külügyminisztérium „meglepődve és értetlenül" vette tudomásul a magyar Külügyminisztérium döntését, amellyel megtiltotta a magyar diplomatáknak, hogy részt vegyenek a Románia nemzeti ünnepe alkalmából szervezett fogadásokon és ünnepségeken.
Több NATO-tagállam díszegységeinek, illetve a román hadsereg, és a belügyminisztérium több mint háromezer fegyveresének részvételével nagyszabású katonai díszszemlével ünnepelték csütörtökön Bukarestben Erdély és a Román Királyság egyesülésének napját.
A román diplomácia intenzív és sikeresnek tűnő tárgyalásokat folytat a Vatikánnal Ferenc pápa meghívásáról Erdély és Románia egyesülésének századik évfordulójára – értesült a Magyar Nemzet.
A kereszténység felvételét ünnepli szerdán, Szent András napján a román ortodox egyház, az ünnepet 2012-ben nyilvánította hivatalos munkaszüneti nappá a bukaresti parlament.
Menettérti szabadjegyet kapnak a román állami vasúttársaságtól (CFR) a 18. életévüket betöltött román állampolgárságú, nem állandó lakóhelyükön tanuló diákok és egyetemi hallgatók, hogy hazautazhassanak szavazni a december 11-i parlamenti választásokra.
Vádat emelt az Országos Korrupcióellenes Ügyészség hétfőn Vasile Blaga volt belügyminiszter és szenátusi házelnök ellen, aki szeptemberben az eljárás miatt mondott le a Nemzeti Liberális Párt (PNL) éléről.
Folytatódik a politikai vita amiatt, hogy a Román Televízió a kampányra hivatkozva nem engedte műsorba a Dacian Cioloş minszterelnökkel agrártémákban készült interjút.
A politikusoknak rendelkezniük kell az erővel ahhoz, hogy egyértelműen leszögezzék: meg kell őrizni Románia hagyományait és önazonosságát – jelentette ki pénteken Florin Iordache, a képviselőház szociáldemokrata párti (PSD) elnöke.
Megnyitják a látogatók előtt Nicolae Ceaușescu kommunista diktátor egyik bukaresti bunkerét, amely egykori otthona, a Primăverii-palota alatt, tíz méteres mélységben található – közölte szombaton a Mediafax hírügynökség.
Klaus Johannis államfő hatalmas hibát követett el, hogy egyes parlamenti képviselőket, köztük Călin Popescu-Tăriceanu szenátusi elnököt nem hívta meg a Diadalívhez, a december elsején szervezett ünnepségre – jelentette ki Traian Băsescu volt államfő.
Súlyos szabálytalanságokat észlelt a miniszterelnöki hivatal ellenőrző testülete az Országos Szervátültetési Ügynökségnél (ANT) – közölte Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter szombaton.
A román alkotmány még finomhangolásra szorul, de az erről szóló társadalmi vita módszerén is változtatni kell: konszenzusra kell törekedni a többségi akarat erőltetése helyett – hangoztatta Dacian Cioloș miniszterelnök az alkotmánybíróság ünnepi ülésén.
A nagyváradi táblabíróság jogerős ítéletben két és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte azt a két vállalkozót, akik a vád szerint lakásfelújítással vásárolták meg Borbély László volt környezetvédelmi miniszter befolyását.
Rendeletet készül aláírni Mircea Dumitru oktatási miniszter arról, hogy tanórák után hány órát tölthetnek az iskolások a házi feladatok elvégzésével.
A miniszterelnök ellenőrző testülete által vezetett csoport fogja kivizsgálni az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál az egészségügyi kártyák informatikai rendszerének működését.
Négy új, Romániában legyártandó hadihajót akar beszerezni a védelmi minisztérium a holland Damen csoporttól a következő hét évben, ezekért 1,6 milliárd eurót fizetne – tudta meg a tárcától a Hotnews hírportál.