Dragnea szerint rajta nem segítene a közkegyelem

Dragnea szerint rajta nem segítene a közkegyelem

Halasztással kezdődött kedden a bukaresti legfelsőbb bíróságon Liviu Dragnea második korrupciós pere, amelyben azzal vádolják a PSD elnökét, hogy hivatali visszaélésre és okirat-hamisításra bujtogatta munkatársait.

2017. január 30., hétfő

Visszaeső a romániai fogvatartottak több mint fele

A romániai börtönökben őrzött 27 250 fogvatartottnak több mint 60 százaléka visszaeső bűnöző, vagy büntetett előéletű – derül ki az Országos Börtönigazgatóság (ANP) hétfőn közzétett adataiból.

Visszaeső a romániai fogvatartottak több mint fele
2017. január 30., hétfő

Iordache: a parlament dönthet a közkegyelemről

Ismét védelmébe vette hétfőn Florin Iordache igazságügy-miniszter a részleges közkegyelemről és a Btk. módosításáról szóló tervezeteket a témában a tárca által tartott közmeghallgatáson.

Iordache: a parlament dönthet a közkegyelemről
2017. január 30., hétfő

A közkegyelmi tervek visszavonására szólít Johannis

Klaus Johannis államfő az kéri a kormánytól, hogy ne hagyja figyelmen kívül az emberek véleményét, és mondjon le a büntetőjog módosítására irányuló kezdeményezéséről.

A közkegyelmi tervek visszavonására szólít Johannis
2017. január 29., vasárnap

Tízezrek tiltakoznak a kormány közkegyelmi tervezete ellen

Ismét tüntetők vonultak utcára Románia nagyvárosaiban vasárnap a kormány közkegyelmi tervezete ellen tiltakozva. Bukarestben harminc-, Kolozsváron tízezren emelték fel a szavukat a tervezett intézkedések ellen.

Tízezrek tiltakoznak a kormány közkegyelmi tervezete ellen
2017. január 27., péntek

Dragnea: fel se merül az autonómiatervezet elfogadása

Nincs olyan kockázat, hogy a román parlament elfogadná a Székelyföldnek területi autonómiát előirányzó törvénytervezetet – szögezte le pénteken Liviu Dragnea, a kormány fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetője, a képviselőház elnöke.

Dragnea: fel se merül az autonómiatervezet elfogadása
2017. január 27., péntek

Angela Merkelt aggasztják a román kormány tervei

Angela Merkel német kancellár egy telefonbeszélgetés során aggodalmát fejezte ki Klaus Johannis elnöknek a romániai korrupcióellenes harcot gyengítő bizonyos kezdeményezések miatt – közölte pénteken a bukaresti elnöki hivatal.

Angela Merkelt aggasztják a román kormány tervei
2017. január 27., péntek

Közkegyelem: kétórás közvitát tart hétfőn az igazságügyi minisztérium

Közvitát tart hétfőn az igazságügyi minisztérium a közkegyelmi, valamint a büntető törvénykönyv módosítását célzó rendelettervezetekről.

Közkegyelem: kétórás közvitát tart hétfőn az igazságügyi minisztérium
2017. január 26., csütörtök

Johannis szerint kevés pénz jut nemzetbiztonságra

A román nemzetbiztonsági kiadások csökkentése ellen foglalt állást Klaus Johannis elnök, aki csütörtökön levélben fordult ez ügyben Sorin Grindeanu miniszterelnökhöz.

Johannis szerint kevés pénz jut nemzetbiztonságra
2017. január 26., csütörtök

Corlățean rögeszmének tartja, a PNL elutasítja az autonómiatörekvést

A Hargita és Kovászna megyei etnikai alapú politizálás visszatérő rögeszméjének nevezte Titus Corlățean volt román külügyminiszter a Székelyföldnek területi autonómiát előirányzó törvénytervezetet.

Corlățean rögeszmének tartja, a PNL elutasítja az autonómiatörekvést
2017. január 26., csütörtök

SRI-bizottság: Ghiţă tényleg együtt nyaralt Coldeával

A korrupciós gyanú miatt nemzetközi körözés alatt álló volt szociáldemokrata képviselő, Sebastian Ghiţă korábban azért vett részt a SRI tagjaival zajló találkozókon, mert nemzetbiztonságot érintő információkkal rendelkezett – mondta Adrian Ţuţuianu.

SRI-bizottság: Ghiţă tényleg együtt nyaralt Coldeával

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

2017. január 25., szerda

Nem támogatják a bírák és ügyészek a közkegyelmi tervezetet

Nem támogatja a romániai bírák és ügyészek szakmai testületeként működő Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) a kormány társadalmi vitára bocsátott közkegyelmi, illetve a büntető törvénykönyv módosítására irányuló tervezetét.

Nem támogatják a bírák és ügyészek a közkegyelmi tervezetet
2017. január 25., szerda

Brüsszel nem hagy fel Románia megfigyelésével

Történtek előrelépések az igazságügyi reform és a korrupcióellenes küzdelem terén, de ez még mindig nem elégséges ahhoz, hogy az Európai Bizottság megszüntesse az ország megfigyelését – derül ki a testület szerdán kiadott jelentéséből.

Brüsszel nem hagy fel Románia megfigyelésével
2017. január 25., szerda

Johannis: nem büntetne a börtönviszonyok miatt az EJEB

Szó sincs arról, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) nyomást gyakorolna vagy szankciókkal fenyegetne a romániai börtönviszonyok miatt – jelentette ki kedden este Klaus Johannis államfő.

Johannis: nem büntetne a börtönviszonyok miatt az EJEB
2017. január 25., szerda

Dragnea „sorosozott", ellenőrzik a civil szervezeteket

A Romániában közhasznúnak nyilvánított civil szervezetek ellenőrzését helyezte kilátásba Liviu Dragnea, a bukaresti kormány fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.

Dragnea „sorosozott
2017. január 25., szerda

Referendum: Puskás ellenzi, gondolkodik az RMDSZ

Az RMDSZ még nem alakította ki álláspontját a közkegyelem-tervezet, illetve a Btk.-módosítás ügyében kezdeményezett referendumról, Puskás Bálint volt alkotmánybíró pedig a Krónikának úgy vélekedett: nem alkotmányos Klaus Johannis államfő terve.

Referendum: Puskás ellenzi, gondolkodik az RMDSZ
2017. január 24., kedd

Először ünneplik munkaszüneti nappal Havasalföld és Moldva egyesülését

Romániában először ünneplik munkaszüneti nappal kedden az egykori román fejedelemségek, Havasalföld és Moldva 1859-es egyesülésének 158. évfordulóját, amelynek alkalmából Iași-ban szerveztek központi ünnepséget.

Először ünneplik munkaszüneti nappal Havasalföld és Moldva egyesülését
2017. január 24., kedd

Értesítette Johannis a parlamentet a népszavazási javaslatról

Népszavazást kezdeményezett Klaus Johannis államfő a korrupcióellenes harc folytatásáról és a köztisztviselők feddhetetlenségi követelményéről – derült ki a kétkamarás parlament házelnökeinek kedden küldött leveléből.

Értesítette Johannis a parlamentet a népszavazási javaslatról