Visszavágnak a „tolvajok”: megtanítanák az ábécére Florin Cîțu kormányfőt a szakszervezetisek

Visszavágnak a „tolvajok”: megtanítanák az ábécére Florin Cîțu kormányfőt a szakszervezetisek

Florin Cîţu miniszterelnök tolvajbandává minősíti a teljes szakszervezeti mozgalmat azáltal, hogy feltette a kérdést: rendben van-e, hogy a szakszervezeti díjat levonják a tagok bankszámlájáról – állapította meg csütörtökön az országos szakszervezeti tömb (BNS) elnöke.

2021. március 04., csütörtök

A nagy földrengés évfordulója: Cseke egymilliárd lejes beruházásokat ígér, kevés lakás van biztosítva

A rendszerváltás óta Románia mindössze 26 épületet tett földrengésbiztossá állami finanszírozásból; sarkalatos váltásra van szükség ezen a területen, hiszen az épületek földrengésbiztossá tétele közérdek –- mondta el Cseke Attila fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős&

A nagy földrengés évfordulója: Cseke egymilliárd lejes beruházásokat ígér, kevés lakás van biztosítva
2021. március 04., csütörtök

„Megállapodott” a vírusszámláló, négyezer fölött maradt az új fertőzöttek száma

Stagnált az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, összlétszámuk meghaladta a 816 ezret – közölte csütörtökön a stratégiai kommunikációs törzs (GCS).

„Megállapodott” a vírusszámláló, négyezer fölött maradt az új fertőzöttek száma
2021. március 04., csütörtök

Marad a maszk a tornateremben, csak szabadlevegőn, megfelelő távolságtartás mellett sportolhatnak a diákok anélkül

Az egészségügyi minisztérium határozottan kitart amellett, hogy a zárt térben zajló sporttevékenységek alatt maszkot viseljenek a diákok. Szabad levegőn a maszkviselés mellőzhető, a megfelelő távolság betartásával – közölték.

Marad a maszk a tornateremben, csak szabadlevegőn, megfelelő távolságtartás mellett sportolhatnak a diákok anélkül
2021. március 04., csütörtök

Az RMDSZ az EPP-frakció tagja marad, de Kelemen Hunor szerint szomorú és elkeserítő, ami a képviselőcsoportban történik

„Szomorú́ és elkeserítő̋, ami a Néppárt európai parlamenti frakciójában történik” – jelentette ki Kelemen Hunor, miután a Fidesz úgy döntött, kilép az EPP európai parlamenti képviselőcsoportjából. Az RMDSZ-elnök jelezte: a szövetség a frakció tagja marad.

Az RMDSZ az EPP-frakció tagja marad, de Kelemen Hunor szerint szomorú és elkeserítő, ami a képviselőcsoportban történik
2021. március 03., szerda

Saját rendőreit jelenti fel az ügyészségen a belügy az ónfalvi túszejtés során elkövetett mulasztások miatt

Szolgálati hanyagság miatt ügyészségi feljelentést tesz a belügyminisztérium azzal kapcsolatban, ahogyan a rendőrség eljárt a kettős gyilkosságba torkollt ónfalvi (Onești) túszejtés ügyében – jelentette be szerdán este Lucian Bode belügyminiszter. A tárcavezető egyúttal leváltotta a Bákó megyei rendőr-főkapitányság parancsnokait.

Saját rendőreit jelenti fel az ügyészségen a belügy az ónfalvi túszejtés során elkövetett mulasztások miatt
2021. március 03., szerda

Intenzív osztályon ápolják az ónfalvi kettős gyilkosság elkövetőjét

Romlott az oneşti-i kettős gyilkosságot elkövető férfi egészségi állapota, ezért szerda délután átszállították az oneşti-i városi kórházból a bákói megyei kórházba.

Intenzív osztályon ápolják az ónfalvi kettős gyilkosság elkövetőjét
2021. március 03., szerda

Több tízezer, műszakilag veszélyes gépjárművet kapcsoltak le tavaly a romániai utakon

A  Román Gépjármű-nyilvántartási Hivatal (RAR) és a közlekedési rendőrség által tavaly ellenőrzött gépjárművek közel fele súlyos, gyakran veszélyes műszaki hiányosságokkal küzdött.

Több tízezer, műszakilag veszélyes gépjárművet kapcsoltak le tavaly a romániai utakon
2021. március 03., szerda

Cîţu csalódott a diaszpóratüntetés ügyében hozott ítélet kapcsán, a törvényszék mossa kezeit

Csalódottságának adott hangot szerdán Florin Cîţu miniszterelnök a 2018. augusztus 10-i, bukaresti tüntetés ügyében folytatott nyomozás lezárása miatt.

Cîţu csalódott a diaszpóratüntetés ügyében hozott ítélet kapcsán, a törvényszék mossa kezeit
2021. március 03., szerda

Több mint félezer volt honatyának visz rossz hírt a postás a különnyugdíja megszűnéséről

Postán fogja megkapni 580, eddig különnyugdíjra jogosult volt parlamenti képviselő az összeg folyósításának megszűnésére vonatkozó rendelkezést.

Több mint félezer volt honatyának visz rossz hírt a postás a különnyugdíja megszűnéséről
2021. március 03., szerda

Vádat emeltek Călin Popescu-Tăriceanu ellen a 800 ezer dolláros megvesztegetés ügyében

Vádat emelt szerdán a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Călin Popescu-Tăriceanu volt szenátusi elnök ellen abban az ügyben, amelyben 800 ezer dolláros kenőpénz elfogadásával vádolják.

Vádat emeltek Călin Popescu-Tăriceanu ellen a 800 ezer dolláros megvesztegetés ügyében

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

2021. március 03., szerda

Megműtötték az ónfalvi túszgyilkost, belügyminisztériumi vizsgálat indul

Az ónvfalvi (oneşti-i) kettős gyilkosság elkövetőjét megműtötték, állapota stabil, folyamatosan négy rendőr őrzi az ónvfalvi városi kórházban, ahol a gumilövedékeket eltávolító beavatkozásoknak vetették alá.

Megműtötték az ónfalvi túszgyilkost, belügyminisztériumi vizsgálat indul
2021. március 03., szerda

Folytatódik a növekedés, közel két hónapos csúcson a napi koronavírus-fertőzöttek száma

Nőtt az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, összlétszámuk meghaladta a 812 ezret – közölte szerdán a stratégiai kommunikációs törzs (GCS).

Folytatódik a növekedés, közel két hónapos csúcson a napi koronavírus-fertőzöttek száma
2021. március 03., szerda

Elérte az egymilliót a koronavírus ellen beoltottak száma Romániában

Egy 86 éves nő az egymilliomodik román állampolgár, aki megkapta a COVID-19 elleni oltást.

Elérte az egymilliót a koronavírus ellen beoltottak száma Romániában
2021. március 03., szerda

Az RMDSZ kaphatja az ombudsmani tisztséget a koalíciós alkudozások nyomán

Sikerült megállapodásra jutniuk a koalíciós pártoknak a román közszolgálati televízió (TVR) és rádió (SRR) igazgatói, valamint az ombudsmani tisztségek elosztása kapcsán – értesült az Antena 3. Információik szerint az ombudsmani tisztség az RMDSZ-nek jut.

Az RMDSZ kaphatja az ombudsmani tisztséget a koalíciós alkudozások nyomán
2021. március 02., kedd

Augusztus 10-e ügy: nem indítanak eljárást a tüntetőket bántalmazó csendőrök ellen, tiltakoznak a civilek

Több civil csoportosulás bejelentette, hogy szerdán tüntetést szervez a bukaresti törvényszék előtt, miután ez kedden elutasította azt az igénylést, amelyben a volt csendőrségi vezetők elleni nyomozás újraindítását kérte a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) a 2018. augusztus 10-i, bukaresti tüntetés ü

Augusztus 10-e ügy: nem indítanak eljárást a tüntetőket bántalmazó csendőrök ellen, tiltakoznak a civilek
2021. március 02., kedd

Tíz év múlva üzemelnék be a cernavodai atomerőmű harmadik reaktorát

Románia 2030–2031-ben tervezi üzembe helyezni a cernavodai atomerőmű harmadik reaktorát, amelyet amerikai támogatással építenek meg – nyilatkozta kedden Cosmin Ghita, a Nuclearelectrica vezérigazgatója.

Tíz év múlva üzemelnék be a cernavodai atomerőmű harmadik reaktorát
2021. március 02., kedd

Jönnek az oltásos várólisták, Romániában is a járvány harmadik hulláma van felfutóban

Március 15-étől aktívvá válnak a várólisták a koronavírus elleni oltás regisztrációs portálján – erősítette meg kedden Valeriu Gheorghiţă, az oltási kampány koordinátora. Romániában is a koronavírus-járvány harmadik hullámának felfutását jelzik az adatok.

Jönnek az oltásos várólisták, Romániában is a járvány harmadik hulláma van felfutóban