Az olasz fővárosban volt az a férfi, akit a szombati jászvásári kettős gyilkosság elkövetésével gyanúsítanak a hatóságok. A román rendőrségnek az olasz kollégák segítségével sikerült elfogni.
Megszavazta keddi együttes ülésén a parlament két házának plénuma Alexandru Stănescu kinevezését az Országos Energiaszabályozó Hatóság (ANRE) szabályozási bizottságába.
A Jobboldal Ereje néven új pártot alapít a Nemzeti Liberális Párt (PNL) korábbi elnöke.
A legutóbbi tájékoztatás óta 946 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, több mint 47 ezer teszt eredményének feldolgozása nyomán; 13-an újrafertőződött betegek – közölte kedden a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Megindultak Románia felé a karácsonyra hazalátogató, külföldön dolgozó román vendégmunkások, az ország határátkelőin pedig idén az újonnan bevezetett karanténintézkedések miatt a szokásosnál hosszabb várakozási időre kell számítani.
A pozitív iskolai nyáltesztek alig 35 százalékát igazolták a PCR-tesztek – vont mérleget kedden Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter.
Dacian Cioloş, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke szerint a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Szociáldemokrata Párt (PSD) és az RMDSZ „elkezdte az igazságszolgáltatás lerombolását”.
Rendőrségi feljelentést tett Lucia Goracci olasz újságíró, aki azt állítja, hogy a botrányosra sikeredett interjú után Dumitru-Silvestru Șoșoacă, Diana Șoșoacă szenátor férje letépte a maszkot az arcáról, megütötte és a kezét is megharapta.
Nicolae Ciucă kormányfő hétfőn utasította a miniszterelnöki ellenőrző testületet, hogy vizsgálja ki a diákok szűrésére használt nyáltesztek beszerzését, amelyet a közbeszerzési hivatal (ONAC) és a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU) bonyolított le.
A következő két hétben (december 13-26. között) nem várható a nappali és az éjszakai hőmérsékletek átlagértékének jelentős ingadozása – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn közzétett előrejelzéséből.
Egyetlen fotó többet mond ezer szónál alapon fényképen mutatta meg a RoVaccinare platform, hogy milyen kezelést kapnak a Covid-19 betegséggel intenzív osztályon ápolt súlyos betegek.
Kihívta a rendőrséget pénteken Diana Şoşoacă szenátor egy külföldi televíziós stábnak adott interjú közben, mert konfliktusba került az újságírókkal a nekiszegezett a kérdések miatt – értesült hétfőn az Agerpres hírügynökség rendőrségi forrásokból.
Kóbor kutya mart halálra egy hatéves kisfiút Romániában, miközben a család háza előtt, az utcán játszott – közölte hétfőn a Konstanca megyei rendőrség.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) felszólította Nicolae Ciucă miniszterelnököt, hogy sürgősségi rendelettel halassza el a helyi választott tisztségviselők különnyugdíjára vonatkozó rendelkezések január elsejei hatályba lépését.
Több mint 28 millió adag koronavírus elleni oltást kapott eddig Románia, azonban alig több, mint felét sikerült beadatni – számolt be a Hotnews.
A földgáz és az étolaj drágult a legnagyobb mértékben az elmúlt egy évben, és a légi szállítási szolgáltatások díja volt az egyetlen, amely csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közzétett adataiból.
Áradásokat okoztak Romániában a Déli-Kárpátok térségében a heves esőzések: a hegyekből lezúduló víz utakat és háztartásokat öntött el, hidakat rongált meg és földcsuszamlást is okozott – összegezte az országos katasztrófavédelmi főfelügyelőség.
Az októberi 7,9 százalékról novemberben 7,8 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) által hétfőn nyilvánosságra hozott adatsorokból.