Első olvasatban tárgyalta csütörtöki ülésén a kormány annak a sürgősségi rendeletnek a tervezetét, amelyik szabályozza azoknak a beruházásoknak a helyzetét, amelyeket a továbbiakban nem finanszíroznak.
A Romániai Községek Szövetségének képviselőivel tartott csütörtöki találkozóján Ilie Bolojan kormányfő kijelentette, hogy a közpénzekkel való felelős gazdálkodás nagy esélyt ad az országnak a jelenlegi nehéz időszak átvészelésére.
A korábban Dragoș Anastasiu által irányított területekért felelős ügyvivő kormányfőhelyettesnek nevezte ki csütörtökön Nicușor Dan államfő Ilie Bolojan miniszterelnököt.
Elvetette Alfred Simonis, a Temes megyei önkormányzat szociáldemokrata párti (PSD) elnök George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének javaslatát, hogy pártja közösen kormányozzon az AUR-ral.
Összetettsége miatt a második deficitcsökkentő intézkedéscsomagot is parlamenti felelősségvállalással készül elfogadtatni a kormány – jelentette be szerda este Ilie Bolojan miniszterelnök.
Tűzriasztás miatt több tűzoltóegységnek kellett csütörtökön reggel kivonulnia a cernavodăi atomerőműhöz.
Hetente meghal egy nő az országban volt vagy aktuális házastársa, partnere keze által, a rendőrséget pedig óránként 14 beavatkozásra hívják családon belüli erőszak ügyében. Csép Éva Andrea szerint az utóbbi szám csak a jéghegy csúcsa lehet.
Mesterséges államnak nevezte a Moldovai Köztársaságot a szélsőségesen nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke. George Simion szerint a volt szovjet tagköztársaságnak egyesülnie kell Romániával.
Népszavazást kezdeményez a Declic a különnyugdíjak eltörléséről, eddig százezer aláírást gyűjtött össze a civil szervezet a cél érdekében. Az államelnöki hivatal nem fogadta a szervezet képviselőit, a Victoria-palotába viszont bejutottak.
A járóbeteg-ellátásban dolgozó orvosok szakmai szövetsége (APMA) szerdán felszólította a kormány és az Országos Egészségbiztosítási Pénztárt (CNAS), hogy tartsák be a korábbi ígéreteiket, mert a mulasztásuk veszélyezteti a szakrendelők működését.
Negatív kampány zajlik a bírák és ügyészek ellen a különleges nyugdíjak kapcsán – vélekedik négy igazságügyi szakmai szervezet, amelyek emiatt közös közleményt
A Közigazgatási Szakszervezetek Országos Szövetsége (FNSA) szerdán felszólította a kormányt, hogy sürgősen vonja a vissza 40 ezer közigazgatási állás megszüntetéséről szóló törvénytervezetet.
Szerdán 12 megyében, csütörtökön 16 megyében lesz érvényben elsőfokú hőségriasztás – figyelmeztetett az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kedden bejelentette, hogy feljelentést tesz az ügyészségen a bukaresti Floreasca kórház égési sérülteket kezelő központjánál feltárt szabálytalanságok miatt.
Közvitára bocsátotta az oktatási minisztérium a jövő évi képességvizsgák, a középiskolai felvételik és az érettségi vizsgák menetrendjét.
Sajtóértesülések szerint a szociáldemokrata párti (PSD) polgármesterek többsége felháborodott Ilie Bolojan miniszterelnöknek a helyi adók akár 70 százalékos emelését célzó javaslatán. Az AUR-hoz való átállással zsarolják Sorin Grindeanut.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) ősszel kormányra kíván kerülni, ha támogatást kap egy bizalmatlansági indítvány – jelentette ki az AUR elnöke, George Simion kedd este.
Bővített kapacitással, a teljes rendelkezésre álló vagonpark kihasználásával közlekednek Romániában az utasszállító vonatok az augusztus 15-17-i hosszú hétvégén.