Végleges: Johannisék elveszítették szebeni ingatlanukat

Elutasította a pitești-i táblabíróság szerdán Klaus Johannis perújítási kérelmét, amellyel egy másfél éve elveszített nagyszebeni ingatlanának tulajdonjogát próbálta visszaszerezni az államfő.

MTI

2017. február 22., 16:452017. február 22., 16:45

2017. február 22., 17:292017. február 22., 17:29

A polgári eljárás tárgyát képező ingatlan Nagyszeben egyik belvárosi sétálóutcájában található. Az épületet 1964-ben államosították, majd – egy 1995-ben hozott törvény alapján – a benne lakó bérlők megvásárolhatták lakásaikat. 1999-ben azonban az eredeti tulajdonos egy állítólagos örököse visszaperelte az ingatlant.

Klaus Johannis és felesége az állítólagos örökössel kötött adásvételi szerződés révén váltak tulajdonosokká. Másfél évtizedes pereskedés után 2015 novemberében a brassói táblabíróság mind a restitúció jogalapjául szolgáló örökösödési iratot, mind Johanniszék adásvételi szerződését jogerősen megsemmisítette. Az államfő perújítási eljárásban kérte a jogerős ítélet megsemmisítését, miután a brassói táblabíróság annak idején állítólag nem is tárgyalta érdemben Johanniszék fellebbezését, hanem arra hivatkozva emelte jogerőre a brassói törvényszék korábbi – Johanniszék számára kedvezőtlen – döntését, hogy a fellebbezést megkésve nyújtották be. A pitești-i ítélőtábla elutasító határozata jogerős.

A szociálliberális parlamenti többség már a 2014-es elnökválasztás óta ingatlanvagyonának gyanús eredetét hangoztatva próbálja hitelteleníteni – a nagyszebeni városháza éléről elnökké választott – Johannist, akinek hat Szeben megyei lakóingatlan szerepel vagyonnyilatkozatában. Szerintük a pereskedés tárgyát képező, a későbbi ingatlanbefektetéseket lehetővé tevő értékes belvárosi üzlethelyiséget a Johannis-család az örökösödési okirat meghamisításra alapozva, csalással szerezte. Amikor a sajtó is feszegetni kezdte, miből tellett egy tanárházaspárnak hat házra, Johannis azt mondta, hogy örökölte vagy „előnyös\" áron vásárolta első lakásait, majd az azokra kapott lakbért és korrepetálásból gyűjtött pénzét újabb ingatlanokba fektette.

A Rise Project nevű oknyomozó újságírócsoport 2015-ban azt állította Johannisról, hogy vagyonnyilatkozataiban eltitkolta jövedelme jelentős részét. A vádakra reagálva az elnöki hivatal akkor annyit válaszolt: Klaus Johannis minden, ingatlanok bérbeadásából származó jövedelmét bevallotta a 2004 óta rendszeresen közzétett vagyonnyilatkozataiban, és adókötelezettségeinek is hiánytalanul eleget tett.

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 19., kedd

Nicușor Dan: „a transzatlanti koordináció továbbra is a legerősebb fegyver”

Nicușor Dan azt közölte, az Egyesült Államok elnökének, Donald Trumpnak a részvétele az Ukrajnára vonatkozó békeszerződés létrejöttében „elengedhetetlen”.

Nicușor Dan: „a transzatlanti koordináció továbbra is a legerősebb fegyver”
2025. augusztus 19., kedd

A PNL támogatja, a PSD bírálja a második deficitcsökkentő csomagot

A Nemzeti Liberális Párt kedden egyhangúlag megszavazta, hogy a liberálisok támogatják az adóügyi intézkedéseket tartalmazó második deficitcsökkentő csomagot, ezzel szemben a Szociáldemokrata Párt (PSD) szerint a tervezet módosításra szorul.

A PNL támogatja, a PSD bírálja a második deficitcsökkentő csomagot
2025. augusztus 19., kedd

Közel 200 ezer eurós havi bérleti díjat fizet a legfelsőbb bíróság a székhelyéért

Havi közel 200 ezer eurót fizet a legfelsőbb bíróság a Román Kereskedelmi és Iparkamarának az ideiglenes székhelye bérléséért – derítette ki a G4Media portál.

Közel 200 ezer eurós havi bérleti díjat fizet a legfelsőbb bíróság a székhelyéért
2025. augusztus 19., kedd

Hárman megsérültek, amikor betört a Mangaliáról Nagyváradra tartó vonat ablaka

A Mangalia-Nagyvárad vonalon közlekedő CFR-vonat egyik kocsijának ablaka betört és az utasokra zuhant, három személy megsérült.

Hárman megsérültek, amikor betört a Mangaliáról Nagyváradra tartó vonat ablaka
2025. augusztus 19., kedd

Fejsérüléseket szenvedett egy kislány a Bilea-tónál, mentőhelikopterrel szállították kórházba

Elsősegélyben részesítettek a hegyimentők kedden egy fejsérüléseket szenvedett 9 éves kislányt, akire eszméletlenül találtak rá a Bilea-tó közelében.

Fejsérüléseket szenvedett egy kislány a Bilea-tónál, mentőhelikopterrel szállították kórházba
2025. augusztus 19., kedd

A legfőbb ügyésszel egyeztetett Bolojan az igazságszolgáltatás reformjáról

Ilie Bolojan miniszterelnök kedden az igazságszolgáltatás reformjáról egyeztetett Alex Florența legfőbb ügyésszel, különös tekintettel a bírák és ügyészek nyugdíjazásának új szabályozására, ami része a második deficitcsökkentő csomagnak.

A legfőbb ügyésszel egyeztetett Bolojan az igazságszolgáltatás reformjáról
2025. augusztus 19., kedd

Kiverte a biztosítékot a tanügyi szakszervezeteknél Bolojan kijelentése

A tanügyi szakszervezeti szövetségek elutasították Ilie Bolojan miniszterelnöknek azt a kijelentését, miszerint az elmúlt években csökkent volna a tanárok kötelező heti óraszáma. 

Kiverte a biztosítékot a tanügyi szakszervezeteknél Bolojan kijelentése
2025. augusztus 19., kedd

Újabb PSD-s politikus utasította el, hogy a párt együtt kormányozzon az AUR-ral

Újabb szociáldemokrata párti (PSD) politikus utasította el, hogy a párt közösen kormányozzon a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR).

Újabb PSD-s politikus utasította el, hogy a párt együtt kormányozzon az AUR-ral
2025. augusztus 18., hétfő

Bolojan a polgármestereknek: a PNRR-be foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak

Az országos helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak, hogy a 2026. augusztus végéig megvalósítható projekteknek biztosított legyen a finanszírozásuk – jelentette ki hétfőn Ilie Bolojan.

Bolojan a polgármestereknek: a PNRR-be foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak
2025. augusztus 18., hétfő

Nicușor Dan Verespatakra látogatott a családjával

Nicușor Dan hétfőn családostól Verespatakon járt, ahol meglátogatta a római kori tárnákat, és találkozott a Fogadj örökbe egy házat Verespatakon műemlékvédelmi program önkénteseivel.

Nicușor Dan Verespatakra látogatott a családjával